Nem normális, aki ma szegénységet, tisztaságot, engedelmességet fogad – tartják egyesek a XXI. századi szerzetesekről. Pedig az egykori szegedi nevelőtanár, Didák testvér örömmel fotózik – Isten szolgálatába állítva a szépet –, míg a vásárhelyi Ármella nővér 86 évesen a szabadságot éli meg biciklijén. Egy új kampány szerint ők is „Rendben vannak". A delmagyar. hu cikkét olvassák.
Netezik, társasozik a nővérekkel, és napi munkája mellett lelkesen kerekezik Ármella nővér, a 86 éves domonkos szerzetes, aki a hódmezővásárhelyi rendházban él. – Ha valakinek van hivatása, és a hivatás Istentől van, akkor lesz boldog, akkor lesz teljes az élete, ha ezt megvalósítja. Kicsit olyan, mint a szerelem. Ha az ember ahhoz megy feleségül, akit nem szeret, abból nem lesz sose jó dolog – mondja a Rendben vagyunk nevű akció kisfilmjében. Egy másik videón a pálos rendi Botond testvér motorozik, aki védjegyévé vált járművét „modern evangelizációs eszköznek" tekinti.
Velük együtt 1600 szerzetes él ma Magyarországon, akik már-már láthatatlanok, vagy akiket a sötétben zsolozsmázó, csuhás imagépként képzelünk el – ez ellen indította el a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája a napokban a Rendben vagyok című akciót, amelyhez egy egykori szegedi ferences is csatlakozott.
Gitár vagy Virág testvér?
A világiak és a rendtársak is Didák testvérnek szólítják Kiss Istvánt, bár előbbiek zavara a szerzetesnek is meglepő. – Ha nem írom fel az első tanórákon a táblára a nevemet, akkor előbb-utóbb Gitár vagy Virág testvérnek szólítanak, de sokan azt hiszik, hogy a Didák szerzetes az valami titulus – mondta el az egykori szegedi tanár, aki 17 évig foglalkozott növendékneveléssel a helyi ferenceseknél. Laikus testvérként tagja a rendnek, azaz letette a szegénység, tisztaság, engedelmesség hármas fogadalmát, ám nem szentelték pappá, mert az emberi kapcsolatok mellett a szolgálat motiválja – de nem a kiszolgálás, a segítés, hogy megtalálják a helyüket az életben, boldogok legyenek, kiviruljanak – ehhez kapcsolódik a június 1-jén indult, Rendben vagyunk címet viselő, országos kampány is. –
A „rendben vagyok" egyfelől azt jelenti, hogy mentálisan, pszichésen jól vagyok, másfelől a ferences rendhez tartozom, mindkét értelmében egy életállapotot jelöl. Előbbi nélkül nem tudnék segíteni másokon. Ha nekem is vannak problémáim, azokkal szembenézek, és megoldom őket vagy felülemelkedem rajtuk. Azt hívom boldogságnak, amikor az öröm egy életállapot. A szerzetesrendben lenni azt jelenti, én is teszem a feladatom, és rólam is gondoskodnak, jó ez a biztonság. De ha léhűtő vagyok, és nem teszek semmi, csak hagyom, hogy gondomat viseljék, akkor rendetlen vagyok – magyarázta Didák testvér, aki az interneten látható kisfilmben és blogbejegyzéseivel is részt vesz a Rendben vagyunk-akcióban.
A rendbenvagyunk.hu, valamint a szerzetesek.hu internetes oldalon is követhető kampány – amely kapcsolódik a Ferenc pápa által kihirdetett idei megszentelt élet évéhez – a szerzetesek „láthatatlanságát" igyekszik felszámolni, és feloldani azokat a sztereotípiákat, amelyek az idők folyamán az egyházi emberekre rakódtak. Mert nem magukat sanyargató múltbeli remeték, vagy beprogramozott imagépek, élnek, nevetnek, szeretnek ők is.
– Még a diákjaimon is azt látom, hogy hiányosak az ismereteik ezen a területen. Mert „nem lehet normális ember" ma, aki szegénységet, tisztaságot, engedelmességet fogad, nem él szexuális életet, nem hajtja a pénzt, nem törekszik hatalomra. Én nem az élet élvezéséről mondtam le, csak nem akarok így viselkedni. A fogadalmaimmal fel tudom szabadítani az életemet olyan dolgokra, amelyekre más, akinek a karrierje miatt fáj a feje, akinek a családja mellett kell lennie, nem tudja megtenni. Ha mondjuk gyerekeim lennének, nem tehetném meg, hogy nem keresek pénzt. Ilyen a tanítás: gimnáziumi nevelőtanárként 14–18 éves fiúkat neveltem. Volt, hogy reggel hattól este tízig velük voltam, ezt az időt egyetlen civil ember sem tudta volna rájuk szánni. Bírtam őket, mert beszólnak, valós, őszinte kérdések hajtják őket. Simán megkérdezték: voltam-e már szerelmes, vagy mi van? – fogalmazott a szerzetes, akitől megkérdeztük: lemondás helyett nem önzőség ez?
– Ha bélyeggyűjtő lennék, és csak azzal foglalkoznék, önzőség lenne. De én szolgálok, a felszabadult energiáimat nem saját kényelmemre fordítom, hanem mások felé – magyarázta a szerzetes, aki a tanítás és a családterápia mellett azért a saját örömére is szán egy kis időt.
Didák testvér lelkes fotós, tízéves korában szerette meg a fényképezést. Később, a rendbe belépve kezdte el az egyházi eseményeket megörökíteni.
– Így visszajött az életembe a fényképezés, sőt a pillanat fotósa lettem. Legutóbb egy hajléktalan emberrel találkoztam, aki macskákat etetett: másodpercekig tartott csak, amíg körülvették az állatok. De a fényképezőgép munkaeszköz, amit felhasználok a rend javára is, és segít, hogy láttassam az embereket. Ez nekem nagyon fontos – árulta el a szerzetes, aki szerint a technika is szolgálhatja Istent. – A jóisten nekem szép, jó, szeret és szerethető. Ha lefényképezek egy szép virágot vagy egy mosolygós emberi arcot, akkor ezt a szépet a jóistenről mutatom meg – erre jók a művészetek is. De a számítógépet és az internetet is lehet jóra használni – véli.
De vajon Isten milyen jóra használná a technikát, mit osztana meg mondjuk a Facebookon az emberekkel? – Hogy szeressék egymást, ébredjenek fel, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy boldogok legyenek – gondolkodott hangosan Didák testvér. – Mert a jóisten nagyon szereti a boldog, egymást szerető, megértő, elfogadó embereket.
Forrás: Kiss Tímea-Délmagyarország napilap