Bajnóczi Szilvia Sára szerzetesnő, a budapesti Nyolc Boldogság Közösség tagja tizenegy évig szolgált klinikai lelkigondozóként a Budai Irgalmasrendi Kórházban. Ezernyi tapasztalatából merítve tartotta meg előadását 2020 szeptember 5-én, a Váci Püspöki Palotában, a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának lelkigondozói és önkéntes beteglátogatói szakmai napján.
— Az előadásában érdekes témát dolgozott fel. Kereste, milyen istenkép él a ma emberének képzeletében.
— Minden embernek van istenképe. Ahány ember él a földön, annyiféleképpen gondol az ő alkotójára és teremtőjére. Még annak is van, aki nem éli a hitét, nem tudatosítja, nem ápolja azt. Mindenkiben él egy kép, egy képzet Istenről és ezekkel a képekkel sokszor találkozunk akkor, amikor krízisben vagyunk. A betegség is egy ilyen helyzet, amelyben megrendülhet bennünk a bizalom, a hit. Ezekben a helyzetekben a saját korlátainkban bukdácsolunk, mert azokkal a képekkel küzdünk, amelyek bennünk élnek Istenről.
Nehéz helyzetekben ez a képzet kerül válságba. Szeretem elmondani, hogy minden krízis, betegség, vagy más nehéz élethelyzet lehetőséget ad arra is, ha tudunk segítséget elfogadni, kérni, - és ilyen a kórházi lelkigondozás, - hogy erősebben jöjjünk ki általa. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy a gyógyításban ma legyen helye azoknak a „szolgálóknak”, akik időt szánnak egy betegre, időt szánnak munkatársra, orvosra. Mert azzal, hogy ők elviszik a hitüket, az istenkapcsolatukat, óhatatlanul megteremtődik az a spirituális tér. Ez a tér – amelyben a beteg ezekkel a nagyon nehéz kérdésekkel szembe tud nézni, ahol a félelmeit kimondhatja, szorongásai megszólalhatnak –, egy olyan személynek az erőterében lehet, ahol nincsenek tabu témák.
Sokszor tapasztaltam lelki gondozóként, hogy mérhetetlen bizalommal ajándékoztak meg ismeretlen emberek. Egy-egy helyzet lehetőség arra, hogy erősödjön a nehézség idején is, kimondhassa azokat a félelmeit, ami egy rá váró műtéttel kapcsolatban benne megjelennek. Kimondhassa azokat a konfliktus helyzeteket, amiket a családban él meg. Dilemmáit, ami sokszor a saját gyógyulásába vetet hitében rendül meg. Mindez lehetőség ezekben a találkozásokban arra, hogy tisztuljon benne az az istenarc, amit mi a kinyilatkoztatásnak Istenének tulajdonítunk, akit Jézus Krisztusban találhatunk meg akkor is, ha a beteg ezt nem nevesíti.
— Hogyan fordul azokhoz a testvérekhez, akik nem tekintik Istent erőforrásnak?
— Számtalan beszélgetésről van élményem, ahol igazából nem mondtuk ki Isten nevét, mégis világosan tudtuk, hogy a Teremtő Istenről beszélünk. Nagyon nagy ajándék, hogy az egészségügyben ma van lehetőség arra, hogy a beteg ember beszélhessen minderről.
A betegség egy normatív krízishelyzet, amiben azt éljük meg, hogy nem tudjuk működtetni a korábbi megküzdési stratégiáinkat. Nem kell minden esetben terápiás beavatkozást igénybe venni. Ellenben vannak olyan helyzetek, ahol a psziché olyan szinten megtörik, megrendül, hogy szükség lehet klinikai szakpszichológusra, pszichiáterre.
— Hogyan bátorítja a műtétre várakozó betegeket?
— Szívem szerint kívánom; minden kórházban lévő beteg kapjon lehetőséget arra, hogy egy kórházi lelkigondozóval, vagy önkéntessel, egy műtéti beavatkozás előtt beszélgethessen. Tudjon erőforrássá válni az, amikor kimondja a félelmeit, szorongásait. Ezt az erőt később a gyógyulására tudja fordítani. Ily módon saját magának lesz támogatója. Azzal bátorítom, hogy itt leszek, amikor kihozzák a műtétről. Várom Őt.
Geréné Sárga Monika
beteglátogató, sajtóapostol
Fotó: Magyar Kurír
Forrás: dnyem.hu