Az advent a meghitt, befelé figyelő várakozás ideje. Ám ezt az időszakot egyre inkább a stressz, a rohanás és a költekezés jellemzi. Baritz Sarolta Laura domonkos nővér a Scruton Belváros Közösségi Tér vendégeként december 2-án arról elmélkedett, lehet-e az ünnepet a fókuszba helyezve „jól fogyasztani”. Gondolatai vezérfonalául az emberközpontú közgazdaságtani megközelítés szolgált.
Baritz Sarolta Laura nővér eredeti szakmáját tekintve közgazdász, sokáig sikeres menedzserként dolgozott. A gazdaságtudomány iránti érdeklődését a domonkos rendbe belépve sem hanyagolta el, s ma már egyetemek (Corvinus, Sapientia) katedráiról, konferenciák meghívott előadójaként igyekszik párbeszédbe vonni a szakma leendő és jelenlegi képviselőit arról, hogyan lehet a közgazdaságtant megújítani és emberközpontúvá tenni, törekedve a fenntartható fejlődésre. Munkáját 2020-ban Európai Polgári Díjjal ismerték el. Laura nővér előadásának, majd az azt követő beszélgetésnek a fő témája az volt, mit jelent a „jó fogyasztás”. A fogalom megértése különösen fontos a nagyobb ünnepek alkalmával, így a karácsony előtti időszakban is, amikor a költekezés és a fogyasztás a szokásosnál is nagyobb méreteket ölt a jóléti társadalomban. A domonkos nővér szerint ehhez legelőször is választ kell találnunk ezekre a kérdésekre: „Mi a jó?”, „Mi a jó nekem, a személynek, és mi a jó általában?” Tehát szubjektív és objektív értelemben is fel kell tenni a kérdést.
Ezt követően lehet a fogyasztással összefüggésben is tovább gondolkodni, hogy hogyan fogyaszthat jól, egyáltalán fogyaszthat-e jól az ember?
Vajon az jó, ha bármit megkaphatok, amit elérhetek? Baritz Sarolta Laura leszögezte, létezik és megvalósítható az úgynevezett „jó fogyasztás”.
A fogalom az Aquinói Szent Tamás nyomán tomizmusnak nevezett filozófiai irányzatan gyökerezik, amelyet akkor tudunk igazán megérteni, ha hajlandók vagyunk befogadni és továbbgondolni a tamási elveket, amelyek középpontba állítják az ember intellektusának az akarat feletti uralmát. Aquinói Szent Tamás nézetei a 13. században születtek, mégis egészen a modern korig áthatják a gondolkodástörténet bizonyos aspektusait – fejtette ki Laura nővér, hozzátéve, hogy maga a katolikus teológia és pszichológia is ezer szállal kötődik a tomista gondolkodáshoz (a tomizmus az arisztotelészi filozófia eszközeivel a Katolikus Egyház legátfogóbb, részletekbe menően racionalista gondolati rendszerét alkotta meg, a katolikus teológia pedig ma is tükrözi a tomizmus eszmei alapját), ahogyan a közgazdaságban is van létjogosultsága a tomista alapvetéseknek, a keresztény társadalmi elvek érvényesítésének.
Teológia és gazdaságtan is járhatnak kéz a kézben – magyarázta Laura nővér. – Aquinói Szent Tamás nyomán például ki lehet jelenteni, hogy a „jó fogyasztás” nem más, mint egy emberközpontú, fenntartható, a valódi szükségleteken alapuló fogyasztás.
Ugyanígy létezik „jó gazdasági rend” is, erről pedig az mondható ki, hogy nem a hagyományos gazdasági kategóriák (pl. haszon) és szabályok a legfőbb rendező elvek benne, hanem az alapvető emberi szükséglet és értékrend.
Amilyen az emberi értékrend, olyan lesz a rá épülő gazdasági rend – mutatott rá Baritz Laura Sarolta. – Ha a gazdaság főszereplői és a piac vezetői haszonelvű emberek, akkor a kialakuló gazdasági rendszer is haszonelvű lesz. Ma jobbára ilyenben élünk. Ha azonban az alapvető erkölcsi szabályokat betartó emberek irányítják a gazdasági életet, akkor van esély arra, hogy egy más típusú, úgynevezett erényetikai gazdasági rend jöhessen létre, amelyben a versengést az együttműködés, a nyer-veszít sémát pedig a nyer-nyer (win-win) séma váltja fel, és a kölcsönösségen alapuló üzleti modellek kerülnek a középpontba.
Ez persze ebben a formában csak elméleti felvetés, mert előbb arra is választ kell találni, hogy vajon az ember határozza meg a környezetét, vagy éppen fordítva. Laura nővér három irányból közelítette meg a kérdést.
A behaviorista szemlélet szerint a környezet a döntő, és csoportnyomás hatására elveszíthetjük identitásunkat, egyéniségünket, akár az erkölcsi normákhoz való viszonyulásunk is sérülhet. Ha azonban onnan közelítjük meg a kérdést, hogy mindenképpen az ember maga-e az elsődleges a viszonyulási rendben, akkor máris tettünk egy lépést abba az irányba, hogy az ember képes önmagát meghatározni. Ha elég erős a belső motivációja, akkor képes megváltoztatni a környezetét.
Szent II. János Pál a bűn struktúrájáról értekezett. Egy példa segítségével szemléltetve a Szentatya tézisét: ha a környezetem korrupt, előfordulhat, hogy a hatására magam is korrupttá válok. Ez azonban nem veszi el az egyéni felelősségemet. Mindössze annyi történt, hogy magam is a részévé váltam a struktúrának, jelen esetben a bűn struktúrájának. Nem vagyok azonban erre determinálva. Az egyén szerepe itt is felértékelődik.
A harmadik tényező ebben a viszonyrendszerben a szabadság. Az ember szabadsága voltaképpen istenképmásságban gyökerezik, ez pedig azt is jelenti, hogy éppen emiatt pusztán a struktúra nem képes megfosztani az embert az egyéni szabadságától. Az ember mindig képes megtalálni a jót, amivel ellene tud hatni a rossz struktúrának. Gondoljunk például Edith Stein, Viktor Frankl, Szent Maximilian Kolbe vagy Olofsson Placid atya életpéldájára. Nekik is sikerült legyőzni a struktúrát. Bátran kijelenthetjük tehát, hogy az ember és a struktúra viszonyrendszerében az ember az elsődleges szereplő: az ember belső szabadsága révén képes legyőzni a rossz struktúrát – szögezte le Laura nővér, hozzáfűzve, igaz ez a gazdasági folyamatok esetében is, amelyekben az ember nem kalkulációs tényező; test és lélek egységeként vesz részt ezekben is, akár termelőként, akár fogyasztóként van jelen.
Meg kell különböztetnünk a valódi és a látszólagos fogyasztási szükségletet. Ennek a két kategóriának a megkülönböztetésére pedig remekül alkalmas a józan ész. A domonkos nővér szerint képesek vagyunk a paradigmaváltásra: megváltozhat a gazdaságról alkotott látásmódunk és a fogyasztáshoz való hozzáállásunk, ehhez mindössze követnünk kell az emberi természetnek megfelelő belső iránytűnket. „Kerüld a rosszat, és a jót cselekedd” – mondja a zsoltáros. Ez az ember legmélyebb hajlama is egyben: boldogságra vágyik, és a jó az, ami igazán boldoggá teszi. A jóra, az igazságra és a boldogságra való hajlam a legalapvetőbb emberi beállítódás. A „jó fogyasztás” pedig az, amikor mindezzel összhangban történik a fogyasztás.
Ugyanilyen fontos a természeti törvény figyelembevétele is, amely a lex aeterna, vagyis az Isten bölcsességéből fakadó örök törvény. Ehhez szorosan hozzátartozik a szeretet törvénye. János apostol első levelében úgy fogalmaz: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne. Szeretet az Isten: aki szeretetben él, Istenben él, és Isten őbenne.” Ezt sem lehet megkerülni.
Azt, hogy a létezés önmagban miért jó az embernek, és ezen belül a fogyasztás, az a metafizika gravitációs terébe tartozik. Platón a jó és a létezés összefüggését tárgyalva azt mondja: minden dolog annyira jó, amennyire részesül a teljesség létezésében. A teljesség a keresztény teológiában Isten maga. Ha pedig az ember Isten képmása, akkor létezése a legfőbb jóhoz mérhető. Itt van sorrendiség, mert egy cselekvés például akkor „jó”, ha megfelel a természeti törvénynek.
Ennek megfelelően a világban létezik egy értékek közötti hierarchia, és ez a „jó fogyasztás” fogalmának megértésében is eligazít bennünket. Képesek vagyunk nyer-nyer helyzeteket teremteni a piacgazdaságban és a fogyasztásban is.
Mi az, amire valóban szükségünk van az adventi – de bármelyik ünnepi vagy évközi – időben? Biztos, hogy meg tudjuk vásárolni?
Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika
Forrás és fotó: Magyar Kurír/magyarkurir.hu