A budapesti Katona József Színház Sufni kamaratermében mutatták be a svájci Martin Werlen einsiedelni bencés emeritus apát „Hova jutnánk?” című kötetét november 27-én. A könyvet a szerző jelenlétében Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát és Dobszay János újságíró ismertette.
A könyvbemutatón Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát az einsiedelni és a pannonhalmi bencés apátság kapcsolatáról beszélt. Felidézte: 971-ben Wolfgang einsiedelni szerzetes indult el a magyarok megtérítésére. XIII. Leó pápa 1893-ban a Szent Anzelm-apátság kollégiumában gyűjtötte össze a világ fiatal bencéseit. Itt találkozhattak egymással az einsiedelni és a magyar bencések is. 1981-ben Szennay András főapát meghívta Magyarországra Georg Holzherr einsiedelni főapátot, Martin Werlen elődjét. A magyar bencések számára fontos az einsiedelni bencések példája, mint ahogyan Georg apát regulakommentárja, valamint az interneten is fellelhető napi perikópamagyarázatai. Martin főapát úr tartott már lelkigyakorlatot Magyarországon, és vizitátor is volt nálunk.
Martin Werlent Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Tell Vilmoshoz hasonlította. Ő egy „tiszteletre méltó svájci, aki szabadságban nőtt fel, bátor, szereti az Egyházát – mint Tell Vilmos a fiát –, és az Egyház megújulása, az igazság és a szeretet érdekében le meri lőni azt az almát.”
Dobszay János újságíró a kötetet ismertetve kiemelte, hogy a szerző műfajok változatosságával és példák segítségével vázolja fel mondanivalóját. Ugyanakkor mély, reményt adó elmélkedéseket is olvashatunk a könyvben. A feltett kérdéseket igyekszik megválaszolni, de nem zár le semmit. Martin Werlen szerint az Egyháznak, a hitnek sokat ártott, amikor a hatalom a kegyeibe fogadta. A szerző felteszi a kérdést, hogy vajon ment-e előre az Egyház, több hívőt tudhat-e sorai között ma, amikor kedvező körülmények között, bőséges anyagi támogatással ellátva élhet. Dobszay János úgy látja, hogy a magyar viszonyokkal kapcsolatban is feltehetjük ezeket a kérdéseket.
Martin Werlen, a kötet szerzője megköszönte Szabó Miklós fordító munkáját, majd Szent Benedeket idézte: „Nyitott szemmel és hegyes füllel járjuk az élet útját.” Ennek kell jellemeznie a keresztény embert is. Észre kell vennünk Isten jelenlétét, és amikor megtaláltuk, meg kell változtatnunk a magatartásunkat. A legnehezebb ott életre váltani az evangéliumot, ahol megakadtunk, ahol legyökereztünk. Sajnos az Egyházban az tapasztalható, hogy megragadtunk a külsőségekben, pedig ezek csak addig képesek hordozni bennünket, amíg hatalom van a kezünkben. A hatalom szöges ellentétben áll az evangélium lényegével. Irányt kell váltanunk, e megtérésnek pedig nem a konzervatív vagy a progresszív oldal, hanem Jézus Krisztus felé kell mutatnia. Mindannyiunknak ez a feladatunk, nemzetiségtől és felekezeti hovatartozástól függetlenül. Ahogyan az ajánlásban olvasható: „Ez a könyv hálám és biztatásom jele mindazoknak a megkeresztelt testvéreimnek, akik bátran megélik hitüket, és nem a felekezeti határokat őrzik.”
Várszegi Asztrik visszaemlékezve a múlt heti római ad limina látogatásra hozzátette, Ferenc pápa nagy szeretettel és irgalmas jósággal beszélt a világ bajáról és nyomorúságáról. A bencés elöljáró rámutatott: „Martin apát úr jó interpretátora Ferenc pápának.”
Dobszay János egy élményét megosztva elmondta, hogy az egyik múzeumra nagy betűkkel ki volt írva: „Tiétek a múzeum”, alatta pedig kis betűkkel: „zárva”. Sajnos ez sokszor az Egyházra is igaz... – vont párhuzamot az újságíró.
Martin Werlen egy kérdésre válaszolva megemlítette, hogy – mivel nem tud autót vezetni – sokat utazott vonattal és autóstoppal. Ilyenkor olyan emberekkel találkozott, akikkel egyébként nem tudott volna. Szent Benedek arra figyelmeztet a Regulában, hogy azokra figyeljünk, akiktől nem várunk semmit – idézte fel a könyv szerzője. Ezek a beszélgetések meggyőzték őt arról, hogy korunk igenis alkalmas arra, hogy – életünkön keresztül – hirdessük az evangéliumot. Ennek a legnagyobb akadálya, ha azt gondoljuk, az embereket nem érdekli az örömhír: „Az egyik püspöktársam is úgy látta, hogy ma érdektelenség veszi körül az evangéliumot. Azt mondtam neki, hogy küldje haza az autóját, és jöjjön velem, vonattal. Ő úgy döntött, inkább autóval megy. Ha bezárkózunk a kocsiba, magunkra maradunk a négy fal között, ha vonatra szállunk, a világgal találkozhatunk.”
A volt einsiedelni bencés apát szerint az a legfontosabb, hogy megéljük a hitünket, és ne védelmezni akarjuk. Ha a védelmezésre összpontosítunk, akkor valójában hatalmi pozícióba helyezkedünk. Ha megéljük a hitet, ha elmegyünk az emberek közé, akkor tudjuk megosztani azt a reményt, ami az életünknek is az alapja. Ne várjuk azt, hogy majd visszatérnek a régi idők. A keresztény remény nem hátrafelé, hanem a jelenbe és a jövőbe tekint. Ebben a könyvben olyan történetek olvashatók, melyek ebbe a pillanatba helyeznek el bennünket, és olyan emberekről szólnak, akiktől nem várunk semmit. „A kötetben elmesélek egy történetet egy bankárról, aki idős korára rájött, hogy nem szabad számokban gondolkodni – mondta el Martin Werlen. – Csak emberekben lehet gondolkodni. Ez a legnagyobb kihívás az Egyház számára is: emberekben kell gondolkodnunk. Azok mondják a mai korról, hogy istentelen, akik számokban gondolkodnak.” Komolyan kell venni azt, amit a katolikus liturgiában éneklünk: „Dicsőséged betölti az eget és a földet” – hangsúlyozta a könyv szerzője.
Gáncs Péter evangélikus püspök hozzászólásában elmondta, ötszáz évvel ezelőtt Luther Márton is azt tartotta fontosnak, hogy egész életünk megtérés legyen, melynek alapja az evangélium. Ha sikerül a külsőséget és a hatalmat letennünk, akkor tudunk igazán Krisztus felé fordulni.
A bemutatón jelen volt Dejcsics Konrád, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója is. Közreműködött Bazsinka Mihály szaxofonművész és Rujder Vivien színművész.
Fotó: Merényi Zita
Forrás: Baranyai Béla/Magyar Kurír