– Mióta élnek ferencesek a Szentföldön, és hogyan alakult a szolgálatuk?
– Szent Ferenc ittjárta, 1219 óta vannak itt ferencesek, de VI. Kelemen pápa 1342-ben bullával erősíti meg jelenlétüket, és azóta az egyetemes Egyház nevében őrzik a szent helyeket. Jelenleg körülbelül kétszázötven fő az itteni tartomány, a Szentföldi Ferences Kusztódia létszáma, ebből százötvenen a kusztódiában léptek be a rendbe, százan pedig más provinciából jelentkeztek szolgálatra, mint én is. A kusztódiának egyébként huszonhárom egyszerű fogadalmas növendéke van.
– Mi az első emléke a Szentföldről, mi az, ami legelőször megragadta benne?
– A hó az első emlékem. 2000. január végén a behavazott Templom térre mentünk fel. A váratlan, egyszeri hóesés felfordulást okozott a közlekedésben, de mi élveztük, amikor megérkeztünk Magyarországról. Már a reptérről jövet is viszontagságos útviszonyok fogadtak bennünket az autópályán. Provinciai zarándoklat volt, negyvenen jöttünk ferencesek, az északnémet provincia segítségével. Ami igazán megragadott ebben az első zarándoklatban, az a puszta tény volt, hogy „itt játszódott” az evangélium, hogy a Szentírásban a helyszínek leírásai mennyire „stimmelnek”.
Amikor a keresztutat jártuk be, úgy alakult, hogy egy csoport izraeli katonának éppen akkor mutatták be a keresztút helyszíneit. A megfeszítés helyéhez alig fértünk oda a katonáktól. Mindez néhány hónappal a második intifáda kitörése előtt volt. Egyébként most látom, mennyire általános, hogy az izraeli sorkatonáknak helyszíni ismertetést tartanak Jeruzsálemben. A rendházunk előtt, a parkoló mellett szoktak letáborozni. Nem tudok héberül, nem értem, miket mondanak nekik. Van egy különbség a huszonhárom évvel ezelőtti helyzethez képest: akkor egyetlen fegyveres kísérte a katonák csoportját, ma minden sorkatonánál ott a géppisztoly.
– 2015–2016-ban a Szentföldi Ferences Kusztódia kánoni vizitációját vezette a Szentföldön. Hogyan hatott az életére ez a szolgálat?
– Amikor 2016 októberében véget ért ez a megbízatásom, először csak mint általános érdeklődés maradt meg bennem. 2020-ban azután, a rektori szolgálatom vége felé úgy láttam, jelentkeznem kell a szentföldi szolgálatra is, amit a tartományfőnök atya elfogadott. Az itteni szolgálat úgy tűnt fel előttem, mint értelemmel bíró dolog.
– 2020-ban ért véget rektori szolgálata a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. Hogyan alakult az élete a Szentföldön, és milyen feladatokat lát el Jeruzsálemben?
– 2020. november 29-én érkeztem Jeruzsálembe. A Cenákulum melletti, hat fős létszámú rendházba helyeztek. Megbíztak a tanítással a teológián. Ez tavaly szeptemberben azzal bővült, hogy én lettem az itteni közösség helyi elöljárója, és az olasz nyelvű tanítás mellett angolul is tanítok a szaléziaknál.
Hogy hol is vagyunk? 1342-ben az Utolsó vacsora terme és az akörül felépült rendház lett a ferencesek szentföldi központja. Népes és sok funkciót egyesítő központ volt. 1523-ban az oszmán török hatalom elvette, a központ ezután költözött át az Óváros másik végébe, ahol ma is van. A muszlim hatalom megtiltotta a keresztény istentiszteletet a Cenákulumban. A ferencesek mindig is vissza akartak térni oda. Ebből eddig annyi valósult meg, hogy 1930 körül sikerült megvásárolniuk egy szomszédos telket, ahol már meglévő arab házakból kialakítottak egy kápolnát és egy rendházat. Ez a mi mai rendházunk. 1936 óta itt fogadjuk a zarándokokat szentmisére. 2012 óta egy második kápolnát is kialakítottunk a házban, így naponta tizenkét csoportot tudunk fogadni.
– Hogyan telik egy hétköznapja és egy vasárnapja?
– „Utolsó vacsora kicsiny terme, de megnőttél!” – sokan emlékezhetnek Nemeshegyi Péter atya elmélkedésére, amelyben felidézte, hogyan terjedt el az egész világra a szentmise ünneplése, hogyan fogja át valamennyi földrészt a krisztusi áldozat, miként lett a „kicsiny teremből” minden templomot, katedrálist, apró misézőhelyet magában foglaló hatalmas tér. Sokszor eszembe jut Pepi bácsi elmélkedése, amikor az Utolsó vacsora terméhez legközelebb eső kápolnában egymást követik az egész világról érkező zarándokok szentmiséi, egész nap. Sőt, innen nézve elhibázott lenne csupán a katolikus templomokra gondolni. Aki csak ünnepli az utolsó vacsora emlékezetét, ortodoxok, protestánsok, annak számára ez a terem egy lelki központ. Lehetetlen, hogy a szeretet krisztusi áldozatának ez a „hálózata” ne legyen hatással a világ sorsára.
Bár a mi kápolnánk nem nyilvános, és nincsenek „saját híveink”, az egyetemes Egyház sokszínű forgataga naponta elvonul itt a szemünk előtt. Az itt tartott szentmise, úgy hiszem, sok plébánia közösségére van hatással világszerte, hiszen gyakran jönnek egységes, tényleges keresztény közösségek csoportjai, olyanok, akiket nem egy utazási iroda verbuvál össze száz helyről.
– Korábban a ferences rend központi vezetőségének tagja, definitor generalis volt, s akkor hosszabb ideig élt az Örök Városban. Mi az, ami azonos, és mi az, amiben különbözik egymástól Róma és Jeruzsálem?
– Ezen így még nem is gondolkoztam. Két fő zarándokhelyről van szó, ahová az egész világról érkeznek zarándokok. Jeruzsálemben nyilván még színesebb a kép azáltal, hogy minden keresztény felekezetből jönnek zarándokok, két másik vallás híveinek tömeges jelenléte közepette.
A Cenákulum melletti ferences kápolna csak a szentmisére bejelentkezett csoportok számára van nyitva, hiszen mi itt semmilyen helyet nem tudunk mutatni, ahol valami bibliai esemény történt volna. „Előkelő” helyen vagyok, ide szervezett katolikus csoportok jönnek, és bizony épületes látni a világ minden tájáról érkező, szentmisét ünneplő híveket. A mi kápolnánk a legközelebbi pont, ahol az utolsó vacsora emlékezetét annak egykori helyszínéhez közel ünnepelhetik, és ez láthatóan sok zarándok számára mély élményt jelent.
A tavalyi évben egyébként a csoportok száma országok szerint így alakult nálunk: Olaszország 209, Spanyolország 196, Amerikai Egyesült Államok 129, Lengyelország 81, Mexikó 66, Brazília 58, Franciaország 50. Ha a nyelvhasználatot nézzük, akkor pedig a következő volt a csoportok számának alakulása: spanyol 342, olasz 211, angol 156, lengyel 83, portugál 65, francia 60.
– Számos nációból való ferencessel él együtt Jeruzsálemben. Miben erősítette meg ez az élethelyzet?
– A világ sok más helyén élnek még magyarok nemzetközi közösségekben, szerzetesek is sokan. Gondolom, ugyanazokat a tapasztalatokat élik át, mint én. Kézenfekvő, hogy az anyanyelv és a hazai konyha ilyenkor még nagyobb kincsnek tűnik fel az ember számára. Az is leszűrődött bennem, hogy milyen nehéz is a másik testvér kultúráját becsülni, értékelni – és ezt éreztetni is vele. Nem azt keresni, ami számomra „fogyasztható” csupán. Megmarad az igazi kihívás: odafigyelni a másikra, észrevenni az állapotát, testvérként gondoskodni róla, együtt dolgozni vele, alkalmazkodni hozzá.
– Hogyan néz ki a keresztények, azon belül a katolikusok számaránya a Szentföldön és Jeruzsálemben?
– Egy Izrael állam területéről kiadott statisztika szerint 185 ezer keresztény él itt, ami a lakosság 1,9 százalékát jelenti. Háromnegyed részük arab nemzetiségű, így az ország arab lakosságát nézve 7 százalékuk keresztény. Jeruzsálemben mintegy 13 ezer keresztény él, minden felekezetet összevéve. Az arab keresztények alkotják Izraelben azt a csoportot, akik között a legmagasabb a felsőoktatásban továbbtanulók aránya (52,9 százalék), ez ugyanis még a zsidó lakosság körében is csak 48,2 százalék. A 185 ezer keresztényből körülbelül 44 ezer a római katolikus, 64 ezer a görögkatolikus, és 65 ezer a görög ortodox.
A keresztények számarányára vonatkozó, imént említett 1,9 százalék azért elég kemény adat. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ezt az országot „mások csinálják”, nekünk nem nagyon van beleszólásunk ebbe. És ez a „mások” két egymásnak feszülő népet, vallást jelent… Március 22-én elkezdődött a ramadán hónap, ennek péntekjein mintegy százötvenezer ember gyűlik össze a Templom téren. A rendőri készültség már előző este fokozódik, nagy a félelem az esetleges összetűzésektől. Péntek reggeltől lezárások vannak városszerte. A keresztény zarándokbuszok ilyenkor bizony sokszor kívül rekednek.
– A jeruzsálemi zarándoklat kitüntetett eseménye a Szent Sír-bazilika meglátogatása. Amint arról korábban hírt adtunk, a Szent Sírkamra helyreállítása után a padlózatának felújítása is megkezdődött. Hol tart most a munka?
– Jelenleg is folyik még a Szent Sír körüli kövezet felújítása. Még sehol nincs lerakva új kövezet, a régészeti kutatás szakaszában vagyunk. A Szent Sír körül megtalálták a régi kőfejtő nyomait, valamint a Hadrianus korabeli szentély csonkjait. Ez csak részben újdonság, mert az 1974-es feltárásnál ezek egy része már előkerült. A tervek szerint az eddigi burkolatból újra lerakják majd a használható köveket, és a Szent Sír körül vörös tónusú kövekkel, a többi részen pedig fehér tónusúval pótolják ki azokat.
– Szolgálatában társa az Adoremus liturgikus kiadvány. Hogyan alakult a magyar zarándokok jelenléte a szolgálati helyén?
– Most már valamivel több magyar csoportot látok, és nagyritkán nálunk is foglalnak miseidőpontot. Lényegesen több szlovák, horvát és lengyel csoport jön hozzánk, de román és szlovén is több, mint a magyar. Pedig most már elkészítettem a mi kápolnánkban használatos misekönyvet is magyar nyelven. Talán nem tudnak róla a zarándolatszervezők, hogy itt lehetőség van misézésre.
– Hogyan éli meg Jeruzsálemben a szent három napot és húsvét vigíliáját?
– Idén biztosan más lesz, mint tavaly, hiszen akkor még éppen csak éledeztünk a járványból, és nem sok zarándok jött. Most nagycsütörtökön és húsvétvasárnap nyitva leszünk a csoportok és az imádkozni vágyók előtt. A szertartásokat egyébként mi magunk is végezzük a kápolnánkban, a közösség körében. Újdonság az is, hogy a Dormitio bencés apátság a szent három napon nyilvánosan végzi a liturgiát. Ők ugyanis felújítás miatt majdnem három éve zárva vannak. Most március 21-én ünnepélyesen felszentelték az új oltárt, de aztán ismét bezártak, és csak pünkösdkor tudják átadni a bazilikát a használatnak. A szent három napra azonban kinyitnak.
– Mióta itt él, van, ami különös hangsúlyt kapott, elmélyült Önben Jézus kereszthalálának és feltámadásának titkával kapcsolatban?
– Már az is nagy üdvtörténeti titok, hogy Izrael vallási közössége annak idején hogyan és miként nem fogadta el Jézust. Ezzel együtt ő és apostolai nem „léptek ki” ebből a közösségből. Amikor a mai Izrael állam területén idézzük fel ennek emlékezetét, még nagyobb titokként tűnik fel előttem, és súlyosnak érzem a II. Vatikáni Zsinat szavait a Nostra aetate nyilatkozatban: A prófétákkal és az Apostollal együtt az Egyház várja azt az egyedül Isten által tudott napot, melyen az összes nép egy hangon fogja segítségül hívni az Urat, »és vállvetve fognak szolgálni neki«.”
Szerző: Kuzmányi István
Forrás és fotó: magyarkurir.hu