Dr. Cserháti Ferenc esztergom–budapesti segédpüspök szentbeszédét teljes terjedelmében közöljük.
Ebben a szentbeszédben két témáról: a Boldogságos Szűz Máriáról, az egyház Anyjáról és ősmintájáról szeretnék szólni.
A keresztények kezdettől fogva meg voltak győződve arról, hogy a Boldogságos Szűz Mária Szent Fia, Jézus Krisztus rendelkezése alapján lett az Egyház Anyja. Az imént éppen ezt a jézusi rendelkezést olvastuk fel János evangélista tudósítása szerint. Hallottuk: Amikor Jézus látta, hogy keresztje tövében ott áll anyja és a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: ”Asszony, íme a te fiad”! Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád”. Attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány (Jn 19, 25-27). A tudósítás a „szeretett tanítvány” -ról beszél, aki maga az evangélista és itt Jézus tanítványait, az egyházat jelképezi a kereszt alatt. Ez a tanítvány, az egyház, kezdettől fogva saját édesanyjaként tekint Jézus anyjára. A Boldogságos Szűz Máriának ez az egyházanyasága nyilván lelki értelemben veendő, és nem tévesztendő össze egy szülőanyasággal, hiszen Mária nem biológiai értelemben szüli az egyházat. Az ő egyházanyasága inkább hasonlít ahhoz a kapcsolathoz, ami a „szeretett tanítvány” és „az asszony”, Jézus anyja között áll fenn, miután a kereszten haldokló Jézus egymásra bízza őket. Amikor Jézus anyját Jánosra, tanítványát pedig anyjára bízza, akkor ezt egyetemes értelemben vesszük, mivel az üdvösség mindenre és mindenkire kiterjedő rendjében, szoros lelki anyaság fűzi a Boldogságos Szűz Máriát mindazokhoz, akik a keresztség által az egyházban Fiának testvéreivé válnak. A Boldogságos Szűz Máriának tehát köze van az egyház tagjaihoz, az egyházhoz, mert ő szülte Jézust, a keresztség és az egyház szerzőjét.
A Boldogságos Szűz Mária, az egyház anyja, de ugyanakkor az egyház hitének és szeretetének ragyogó ősmintája és példaképe is, amint ezt már a II. Vatikáni zsinat is szépen megfogalmazta: Mária az egyház ősmintája (LG 53). Ma ezt a fogalmat is szeretném röviden megvilágítani. Vajon mit jelent ez az „ősminta” kifejezés?
Latin megfelelőjét először Szent Ambrus (4. sz.) használta Mária és az egyház vonatkozásában: „Maria est ecclesiae typus” – azaz Mária az egyház típusa, ősmintája -, ahol a „typus” szó nem egyszerűen valamiféle hasonlatra utal, hanem egy olyan jellegzetes valóságra, amely kifejezi Mária és az egyház szoros, mély, valóságos kapcsolatát.
Ez a „typus” kifejezés magán hordja az ok és okozati összefüggés jegyeit, amint például ez az összefüggés egy ütés és ennek hangzása, egy rúgás és ennek következménye között is fennáll.
A bibliai használatban ez a fajta typus-ősminta jelentés háttérbe szorult, viszont előtérbe került a „typus” fogalom szellemi, átvitt értelme, mint például Ádám, az eljövendő új Ádám (Krisztus) előképe (Róm 5, 14), majd ez a „typus” kifejezés még egy erkölcsi vonatkozással is gazdagodott, például: a püspök legyen a hívek példaképe, típusa (1 Tim 4, 12), ősmintája.
Itt nem is szeretném tovább részletezni ezt a szófejtegetést. Csupán utalni akartam arra, hogy a typus-fogalom –az ősminta tulajdonképpen három lényeges elemet foglal magában: 1. egy elvont fogalom megszemélyesítését jelöli egy kézzelfogható, látható valóság által; 2. valóságos, reális kapcsolatot jelöl két pólus között; 3. az ősminta egyben erkölcsi példamutatást is jelöl.
Ennek megfelelően, amikor azt mondjuk, hogy „Mária az egyház ősmintája”, akkor arra gondolunk, hogy az egyház és Mária vonatkozásában is megvalósul egy nehezen megfogható szellemi valóság, egy evilági és túlvilági jegyekkel rendelkező idea, az egyház, kézzelfogható, látható reprezentációja, perszonifikációja, mintegy megszemélyesítése, látható megjelenítése egy konkrét személy, a Boldogságos Szűz Mária által. Mária ugyanis kezdettől fogva megjelenítette az egyházat. Ő volt az első, aki befogadta Isten Fiát, és ez által embrionális formában megvalósította és szolgálta az egyházat, Krisztus Művét. „Szűz Mária ugyanis az angyali üdvözletkor szívébe és testébe fogadta az Isten igéjét, és világra hozta az Életet”, az Isten Fiát, Jézus Krisztust. A Boldogságos Szűz Mária az Isten Fiával szoros, felbonthatatlan kötelék által egyesült; az Isten Fia Anyja lett és „így kiváltképpen is szeretet leánya az Atyának és szentélye a Szentléleknek”. Ugyanakkor Mária egy ember is, embertársunk és testvérünk is, aki „valóban anyja (Krisztus) tagjainak (az egyháznak) ..., mivel szeretetével közreműködött, hogy hívők szülessenek az egyházban, akik tagjai ama főnek (Jézus Krisztusnak). Emiatt köszöntjük őt, mint az egyház egészen kiemelkedő és páratlan tagját, másfelől az egyház hitének és szeretetének ősmintáját és ragyogó példaképét” (LG 53).
Ezzel a zsinati atyáktól származó megokolással már nem csak arra utaltam, hogy a Boldogságos Szűz Mária valóban megjeleníti az egyházat, hanem arra is, hogy Mária és az egyház között egy valóságos, belső, objektív kapcsolat is létezik. A kettő akár egymásra alkalmazható jegyeket is hordoz. A Boldogságos Szűz Mária, akárcsak az egyház, Krisztusban, ugyancsak mintegy jele és eszköze üdvösségünk munkálásának. Mindkettő: az egyház és Mária, Krisztus hordozója és Művének megvalósítója a világban. Egyik sem szűnik meg betölteni üdvösséges feladatát; az egyház és Mária gondoskodik Krisztus testvéreiről, „akik zarándokúton vannak, a sok veszedelemben és bajban” (LG 62). Mária hatása az üdvösség rendjében mégsem saját erején, hanem „Krisztus közvetítő szerepén alapul, teljesen tőle függ és minden hatékonyságát belőle (Krisztusból) meríti” (LG 60), Mária az Úr szolgája, akárcsak az egyház. A Boldogságos Szűz Mária az egyházban és – mondhatnám - az egyházzal, Szószólónk, Segítőnk, Oltalmazónk, Közvetítőnk, akárcsak az egyház; és már csak ezért sem lehet a kettőt egymástól szétválasztani, vagy pláne, egymás ellen kijátszani. Természetesen mindezt úgy kell értenünk, hogy semmit sem vonunk le „Krisztusnak, az egyetlen közvetítőnek méltóságából és hatóerejéből, és ahhoz semmit se adunk hozzá” (vö. LG 62). Hiszen "Nincs más név az ég alatt az emberek között, akiben üdvözülhetnénk" csak Jézus Krisztus (ApCsel 4,12). Mégis tagadhatatlan, hogy mind Máriának, mind az egyháznak köze van üdvösségünkhöz. Mindkettő közreműködik abban.
Végül az ősmintának az is jellegzetessége, hogy erkölcsi példaképül szolgál. A Boldogságos Szűz Mária e tekintetben is bensőséges kapcsolatban van az egyházzal, amint ezt a LG dogmatikai konstitúcióban olvassuk: Mária az egyház ősmintája „nemcsak az istenanyaság ajándéka és tisztsége által, amely egységbe fűzi őt Fiával, a Megváltóval, hanem páratlan kegyelmi adományai révén is. Az Istenszülő ugyanis – miként már Szent Ambrus tanította – ősmintája az egyháznak, mégpedig a hit, a szeretet és a Krisztussal való tökéletes egység rendjében” (LG 63) és a többi erények gyakorlásával. Telve van hittel, alázattal, engedelmességgel. Rendelkezik az erények szépségével: a szűzi tisztasággal, az anyai és felebaráti szeretet szépségeivel. Az új Évaként nem az őskígyóra, hanem Isten hírnökére hagyatkozik, rendíthetetlen hittel. Még azt is elfogadja Isten hírnökétől, amit nem ért Isten tevékenységében. Egészen Istenre hagyatkozik, követi útmutatásait és teljesíti akaratát. „Boldog aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” – kiáltja a rokona, Erzsébet. És Máriát éppen a hite miatt nevezi Boldognak minden nemzedék.
A Boldogságos Szűz Mária valóban „az erények példájaként tündöklik a kiválasztottak egész közössége előtt... Az egyház viszont – mikor Krisztus dicsőségéért fárad – egyre hasonlóbbá lesz magasztos ősmintájához, - Máriához, mert folytonosan fejlődik a hitben, a reményben, a szeretetben, és mindenütt keresi és megteszi Isten akaratát” (LG 65). A Boldogságos Szűz és Anya valóban az egyház ősmintája.
Befejezésül emlékezzünk arra, hogy „Krisztus avégett fogantatott a Szentlélektől és született a Szent Szűztől, hogy az egyház által a hívők szívében is megszülessék és növekedjék” (II. János Pál, RM 28). A Szent Szűz élete, példája bátorítson minket arra, hogy Krisztust szívünkbe fogadjuk és odaadóan fáradozzunk embertársaink fejlődésén és teljes kibontakozásán.
Forrás és fotó: Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregációja
