Marton Bernát 1941-ben született Budapesten, ötgyermekes katolikus családban. Az 1956-os forradalom bukása után elhagyta az országot, és kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol testvére, Henrik ciszterci szerzetesként élt. Amerikai útjának elején szerelembe esett egy lánnyal. Már a házasságon gondolkodott, amikor találkozott egy még nagyobb szerelemmel, a Mindenség Urával, és attól kezdve nem volt kérdéses a jövője.
1961-ben Dallasban lépett be a ciszterci rendbe, majd öt éven át tanult teológiát és doktorátust szerzett Rómában, a Pápai Szent Anzelm Egyetemen. 1966-ban tett örökfogadalmat, 1968-tól Dallasban kapcsolódott be a Cistercian Preparatory School oktató-nevelő munkájába. Közel ötven éven át tanított a dallasi Miasszonyunk Ciszterci Apátság iskolájában latint, franciát, történelmet, hittant, de fotózást és videózást is. Hat osztályt kísért végig osztályfőnökként. 1981-ben kinevezték az intézmény igazgatójává, e tisztséget tizenöt éven keresztül látta el.
2016 óta Magyarországon élt; előadásokkal, lelkigyakorlatokkal segítette a rend iskoláit Budapesten, Egerben, Székesfehérváron és Pécsett.
Ötvenévesen kezdett el sportolni; harminckét maratont, köztük több ultramaratont futott. Marton Bernát két könyvet is írt az életéről: az első, Mezsgyekövek – határkövek című művében az Amerikába való menekülés viszontagságait dolgozta fel, a második, Visszapillantások című pedig életrajzi kötet.
A július 16-án, kedden délelőtt a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban rendezett ünnepség a Szentlelket hívó katolikus népénekkel kezdődött: „Jöjj, Szentlélek, Úristen!”
A rendezvény moderátora Tóth Márton volt, a budai ciszterci öregdiákok képviseletében. Kiemelte: különleges alkalomra, „ballagásra” jöttünk össze, elbúcsúzunk egy nagyszerű embertől, akit mindannyian szeretünk, akitől rengeteg jót tanultunk.
A kismarosi Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostor nevében Olgi nővér köszönt el Marton Bernáttól. Megköszönte példaadó szerzetesi életét, ezt a „végsőkig maradéktalanul” Istennek és embereknek szentelt életet.
Marton Bernát híd volt, és hidat épített, főleg Dallas és a magyarországi közösségek között, de máshol is, mindenütt, amerre járt. Derűvel, szeretettel, tisztelettel viszonyult minden emberhez, békét teremtett közöttük. „A béke embere vagy, kedves Bernát atya, megvalósítottad a zsoltáros intelmeit: »Keresd a békét, és járj utána«” (34,15) – fogalmazott Olgi nővér.
Elmondta, hogy ciszterci nővérekként közvetlen közelről láthatták, milyen kiemelkedően fontos Marton Bernátnak az istenkapcsolat, az imádság. „Bár most visszatérsz Dallasba, mint híd itt maradsz közöttünk. Isten áldása kísérjen továbbra is. Áldjuk az Urat érted, köszönünk mindent!”
Rubovszky Rita, a Ciszterci Iskolai Főhatóság vezetője üdvözlő beszédében visszaemlékezett: nagyon furcsa és nehéz élethelyzetben ismerte meg Marton Bernátot, aki viszont belecsöppent egy nem túl könnyű szerzetesi közösség mindennapjaiba.
„Marton Bernát azt a hitelességet jelenti az én életemben, amit jelentett annak idején az édesapám” – fogalmazott Rubovszky Rita. Idézett a szőlészetet különlegesen szerető és lelkiismeretesen, gondosan művelő édesapja emlékirataiból: „Metszés és lemosó permetezés után végigjárom a szőlőt. A vesszők még szárazak, a gyümölcsfák egy részén már látni a rügyfakadó kezdetet, az írisz virág már zöld és növekszik, később a rózsákon is észrevehető kis levélkék látszanak. Nekem ilyenkor kezdődik az év, ilyenkor egyedül állok a talán még félig fagyos, talán sáros kertben, és azt veszem észre, hogy imádkozom. A világ legszebb katedrálisában sem tudok ilyen közel lenni a teremtő és gondviselő Istenhez. Az első ima a hála, amiért ezt a csodát ismét megélhettem, esélyt kaptam, újjászülethetek. A második ima a család, hogy együtt vagyunk. A harmadik azoké, akik ezt az újjászületést már nem láthatják. Ez az ima már sírásba fordul... A szívemben ekkor születik meg az újbor... A bor Isten ajándéka, mi emberek csak asszisztálunk hozzá… Az év vége nekem akkor jön el, ha a bor forr, megvan az első, és kiszáradva mered az égnek a szőlővessző, lehullanak a levelek…”
A Ciszterci Iskolai Főhatóság vezetője kiemelte, hogy a mai ünnepséget ballagásnak nevezték el, mert a ballagás nemcsak a vége, hanem kezdete is valaminek. A kezdet és a vég feszültségében éljük meg ezt a pillanatot. „És mi azt köszönjük neked, kedves Bernát atya, ami közte történt. Azt köszönjük neked, hogy sok-sok megforrt borként tekinthetünk arra a szőlőtőre, ami te vagy!”
Búcsúzott Bernát atyától az iskola igazgatója, Barlay Bence is. Felidézte, hogy 2012 novemberében volt az első e-mail-váltásuk, amelyet számtalan sok levél követett. Ezek a levelek időnként vidámak, máskor nehéz témákat érintenek, időnként szomorúak, sokszor derűsek.
Az iskola igazgatója több ezer diák nevében mondott köszönetet Marton Bernátnak a derűjéért, humoráért, szeretetéért, krisztusi lelkületéért, ahogyan átsegítette őket a nehézségeken, átlendítette őket a holtpontokon. Barlay Bence visszaemlékezett a kovászos uborkás csirkepaprikásos ebédekre, vacsorákra is. Vidd magaddal azt a rengeteg ölelést, mosolyt, amit adtál nekünk, és amit remény szerint mi is tudtunk adni neked!”
Az idén ballagó diákok nevében a 13 B osztályos Márton búcsúzott Marton Bernáttól. Nyolc évvel ezelőtt találkoztak vele, és azonnal megszerették. Ettől kezdve rendszeres, szoros volt a kapcsolatuk. Marton Bernát részt vett a szalagavatójukon is. Korábban kétszer is tartott nekik lelkigyakorlatot. Márton idézett Ady Endre Elválunk című verséből: „Elválunk most már. Te is elmégy, én is. / Hogy összeforrott a sorsunk mégis.” Az idős szerzetest búcsúztató tanuló hozzátette: az évek során az ő osztályuk is összeforrt Marton Bernáttal, és ezt már nem szedheti szét senki.
Ezt követően a 13 B osztály – a Lisieux-i Kis Szent Teréz osztály – diákjai elénekelték az ároni áldást: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
A diákok és tanárok ballagó tarisznyát adtak át Marton Bernátnak, benne a hagyományos ajándékokkal, sóval, pogácsával, néhány kedves tárgyi emlékkel; de beletettek egy-egy leírt szót, gondolatot is, amelyet öregdiákok fogalmaztak meg, s ezenkívül uborkamagot, búzamagot, kapormagot is.
Marton Bernát ciszterci atya búcsúbeszédében leszögezte: egész életében komolyan vette az isteni Gondviselést, amely a véletlenek tömkelege, álruhában. Mindig vakon követte. Ma már szó szerint is, mert a szeme annyira megromlott, hogy alig lát.
Bernát atya idézte a ciszterci rend jelmondatát: „Lángolj és világíts!” Hozzátette: kezdettől fogva fáklyaként akart lobogni, de úgy érzi, hogy inkább csak mécses volt, leginkább pedig kicsi gyertya, amely csonkig égett. Amikor télen elutazott Dallasba, megvette a jegyet a visszaútra is. Az orvosi vizsgálatok azonban kiderítették, hogy rengeteg súlyos betegség támadta meg a szervezetét. Tizenhét orvos fércelte össze, úgyhogy még él, ebben az összefércelt állapotban. Nem az ő akarata volt, hogy végleg visszatér Dallasba, a Jóisten határozott így. Hálásan köszöni azt a sugárzó szeretetet, amit tapasztalt itthon személye iránt az elmúlt nyolc évben, „az pedig teljesen természetes, hogy soha nem felejtelek el benneteket!” – mondta.
A búcsúünnepség az Úrangyala elimádkozásával, asztali áldással, étkezéssel, kötetlen beszélgetéssel ért véget.
Szomorúnak kellett volna lennie a jelenlévőknek, hiszen egy mindenki által szeretett személytől búcsúztak, mégis érezhető volt, hogy a hit, remény, szeretet isteni erényei töltötték be mindenki lelkét.
Fotó: Lambert Attila
Forrás: Bodnár Dániel/Magyar Kurír
