Ft. Jaime Bonet Bonet, a Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség és Missziós Család alapítója, a szentségekkel megerősítve 2017. Június 25-én a Hernaresi Egyetemi Kórházban (Coslada, Madrid) hazatért az Atya házába.
Ft. Jaime Bonet Bonet atya 1926. május 21-én Mallorcán, (Spanyolországban) született. Szülei, Jaime és Maria mély hitű, egyszerű munkásemberek voltak. Édesapja katekéziseket tartott gyerekeknek és felnőtteknek a szomszédos falvakban.
14 éves korában érzékelte hivatását az iskolájában, amikor a keresztre feszített és az [Jaime Bonet Joven] oltáriszentségben jelen lévő Jézus arra kérte őt: „Adj át engem az embereknek, vidd el szeretetemet a többieknek.”
1940-ben belépett Mallorca egyházmegyének Kisszemináriumába. Két évvel a papi szemináriumba való belépése után felveszik a Sapientia Kollégiumban, aminek tagja marad pappá szenteléséig. Jaime már hivatásának első lépéseikor az intenzív tanulás mellett fáradhatatlan apostoli tevékenységet folytatott: a katekizmust magyarázta a cigányoknak és a szegényeknek, prédikációs heteket tartott a nyomornegyedek és saját falvának fiataljainak és idősebbjeinek, beszélgetéseket tartott a Palma de Mallorcai Főiskola diákjaival, tanköröket vezetett. Ezen tevékenységek mellett részt vett a keresztény Cursillo születésében, a Palma de Mallorca-i egyházközség alapításában és az Acción Catolica apostoli munkájában. Szemináriumi évei alatt több lelkigyakorlaton vett részt, elvégezte a 30-napos ignáci lelkigyakorlatot is. A lelkigyakorlatokban fedezte fel az egyik leghatékonyabb eszközt arra, hogy az embereket egészen közel vezesse Istenhez, Isten barátaivá és apostolaivá váljanak.
1952. május 31-én pappá szentelték Barcelonában a 35. Eucharisztikus [jaime-bonet-bonet] Világkongresszuson. Ft. Juan Hervas püspök kinevezte őt a Mancor del Valle plébánia plébánosának és a Santa Lucia Lelkigyakorlatosház vezetőjének, mely a Cursillo mozgalom székhelye volt. Miután kiutasították a Cursillo Mozgalmat Mallorca szigetről, Jaime atya folytatta prédikációit az egész szigeten. 1953-ben plébániáján létre hozott evangelizációs iskolákat és elkezdett egy lelkigyakorlatos mozgalmat. 1960-ban Ft. Jesús Enciso Viana püspök megbízta az Actio Catolica egyházmegyei tanácsadójának tisztségével, azzal a feladattal, hogy az evangéliumi és apostoli lelkiséget ösztönözze.
Az evangelizációs iskolák növekedésének apostoli környezetében és Ft. Enciso Viana püspök kérésére megszületett 1963 január 17-én a Verbum Dei női misszionáriusok első közössége. Öt évvel később létrejött a férfi misszionáriusok és a missziós házasoknak ága is. A püspök kezdetektől fogva felajánlotta teljes támogatását és megbecsülését. Ezt később az utódja Ft. Rafael Lara Álvarez püspök is megerősítette, ő is hatékonyan támogatta a születő Testvéri Közösség növekedését. Jaime atya megírta a közösség szabályzatát, melyet először a Mallorcai püspök fogadott el. Majd 1993-ban nyerte el a női és férfi szerzetesi ágak szentszéki elismerését a Szerzetesi Kongregációban.
1994-ben részt vett Rómában a püspöki szinóduson, mint a Verbum Dei Közösség alapítója és a Megszentelt Élet új formáinak képviselője. A püspöki szinódus témája volt “A megszentelt élet és küldetése az egyházban és a világban”. Jaime atya felszólalásából pár gondolat:
“Előbb Krisztus tanúinak kell lennünk, mint tanároknak, hogy megfelelni tudjunk annak, aki életvitelünk felől kérdez minket, úgy, mint Jézus, aki azt mondta: “jöjjetek és lássátok”. Szeretetből és igazságosságból, a Krisztussal való azonosulás a legelső célunk és alapvető témánk, melyet nem hallgathatunk el az emberek előtt. A fiatalok és idősek egyaránt inkább a lét iránt lelkesednek, mint a vagyon és a művek iránt. Jézust akarják követni, mert Krisztusban gyökerezett, teljesen megvalósult és boldog életeket kívánnak látni. Nincs, ami jobban meggyőzné őket, mint a kimondott szó és az élet közötti következetesség. (…) A mai fiatalt, férfit és nőt legjobban Krisztus követése és utánzása lelkesíti.”
2000. április 15-én elnyerte II. János Pál pápától Rómában a Verbum Dei Missziós Testvéri Közösség számára a szentszéki jóváhagyást, mint a Megszentelt Élet intézménye. Közösségünk a megszentelt élet új formái, azaz az Egyházi Családok közé tartozik, és ezeknek az új közösségek fejlesztésének és elismerésének az élén jár hat más közösséggel, akik elnyerték a pápai elismerést.
Jaime Bonet atya bejárta missziós tűzzel az egész világot, rengeteg lelkigyakorlatot prédikált, hirdette az Igét. Számára nagyon fontos volt, hogy jól képzett misszionáriusai legyenek a közösségben, különösképpen a nőket is nagyon ösztönözte, hogy minél magasabb képzésben legyen részük. Felismerte, hogy papok mellett a világiaknak, elsősorban a nőknek és házasoknak is nagyon fontos szerepük van az egyházban, ezért erősen ösztönözte az együttműködést és egységet.
Jaime atya számára a misszió leghatékonyabb módszere a hónapos lelkigyakorlatok és az apostoliskolák voltak. Az Egyház misztikusainak és az imádság nagy mestereinek műveiből táplálkozott, különösképpen Loyolai Szt. Ignác, Avilai Szt. Teréz, Keresztes Szt. János és mások hagyatékából. Ő maga is az Isten szerelmese volt. Egész lényével sugározta a Szentháromság és Mária jelenlétét, aki számára legelső családját jelentette. Amikor Istenről beszélt, maga az Isten beszélt általa.
Mi motiválta őt az evangelizációra? Jaime „a hithirdető kiáltványában”, amit a 80-as években Medellinben, Kolumbiában írt, így fogalmaz:
„Miért is akarok én evangelizálni, hirdetni Isten országának örömhírét, miért is akarom terjeszteni a hitet a világ minden részén? Miért akarom hirdetni a Názáreti Jézus evangéliumát, miért akarom egész életemet az imádságnak és az ige hirdetésének szentelni? Mi az igehirdetés értelme és célja?
Mert egész elmémmel, szívemmel és minden erőmmel a leghatékonyabban szeretnék együttműködni minden ember megváltásában és bűntől való szabadulásában. Azt szeretném, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Valamint, hogy mindannyian mindenféle szolgaság alól felszabaduljanak.
Hogy „örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket. Hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadságot a börtönök lakóinak. Hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” (Iz 61,1-2). Mert akarom, hogy a vakok lássanak, sánták járjanak, leprások megtisztuljanak, süketek halljanak, halottak feltámadjanak, a szegényeknek pedig hirdessék az evangéliumot. (vö. Mt 11,5).
Mert sóvárgom arra, hogy a gyűlöletet szeretetté, a szorongást és a reménytelenséget optimizmussá és reménnyé, a betegséget és a halált életté és feltámadássá változtassam. Hajnalban szeretnék megérkezni a gyermekekhez, hogy még életük csírájában, édesanyja ölében védelmet nyújtsak nekik és felöltöztessem a számára szükséges szeretettel, amellyel az evangélium óvja és megszenteli. Szeretném őt újjászületni látni és azt a kegyelmi forrást nyújtani neki, mely papi, prófétai és királyi méltóságának megfelel, és amelyet Jézus szerzett meg számára vére által: Isten országának minden gazdagságát, a Boldogságokat, melyet mindenkinek megígér és amelyre mindannyiunkat meghív.”
Jaime mindig mondta, hogy sosem akart közösséget alapítani. Úgy emlékszik vissza, hogy mintha maga az Isten kopogott volna egy nap az ajtaján és kinyitva az ajtót egy csecsemőt helyezett a karjába, hogy gondozza és nevelje fel. Ez a csecsemő a Verbum Dei Közösség volt. A mallorcai püspök vette észre, hogy itt egy új karizma születik, és arra kérte őt, hogy gondozza azt. [Jaime en Siete Aguas]
Rengeteg verset írt. Versekben fejezte ki égő szeretetét a szentháromságos Isten iránt. A legnagyobb ajándéknak élte meg Isten közelségét, hogy élete Isten számára a legdrágább lakhelye lehet:
Figyelmesen rám tekint a könyörületes Isten,
Menedéket kér nálam, hogy az Ő legkedvesebb háza legyek.
Bennem akarja berendezni lakhelyét, Isten bensőséges otthonát.
Ezért ajtóm előtt szüntelenül hívogat.
Bár látja barlangom koszos és omladozó romjait,
Mégis kitartóan kopogtat és szólít,
Kérlelve, hogy hallgassam meg és nyissak neki ajtót.
Mert nyomorúságos életemben akarja újból felépíteni otthonát.
Kér és könyörög nekem, hadd lakhasson bennem,
Mert jobban szeret engem saját életénél,
Mert szeret engem, szeret engem, végtelenül szeret engem.
Élete, mint alapító nem volt könnyű. Fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy Isten tervét a közösséggel és a tőle kapott karizmát a lehető leghűségesebben váltsa tettekre. Misszionáriusai folyamatosan buzdította, hogy minden idejüket és erejüket az Istennel való teljes egységre összpontosítsák, mert ebből az egységből fakad az élet azok számára, akikhez el kell vinni az evangélium örömhírét. Mindig a lehető leghatékonyabb módját kereste a missziónak, és sokszor nehéz volt az emberi gyengeséggel megküzdeni. Később legnagyobb fájdalma az volt, amikor 2002-ben a közösségből egy nagyobb csoport kivált, a női és a férfi ág általános elöljáróival az élén, hogy új közösséget alapítsanak. Sok párbeszéd ellenére nem tudta feltartani ezt a folyamatot. 2001-ben átadta a Közösség elnökségét. 2007-től megbetegedett, már nem prédikált lelkigyakorlatokat, inkább a háttérben maradt, és az imádságnak szentelte életét. És bár betegsége lassan felemésztette őt, mindig a rózsafüzér volt a kezében, egész lénye sugározta Isten jelenlét. Szívesen találkozott a misszionáriusokkal, a csoportokkal, nagy öröme telt látogatóiban, akkor is, amikor már csak egy szelíd mosollyal tudta őket fogadni és számukra jelen lenni.
Hivatásának ötvenéves évfordulóján így emlékezett vissza életének egyik legfontosabb eseményére:
[Bonet] „Jól tudod, Jézusom: ötven éve, hogy rám tekintettél… És én, tekintetemmel a szíved legmélyére hatolhattam”. Azt mondanám, bátran megengedtem, hogy megérints engem szíved erős dobogásával. Emlékszem, hogy teljesen leomlott szemeimről a kötés és szívemről a kéreg, elkezdhettem élő kapcsolatba lépni szereteteddel, emberi beavatkozás nélkül. Minden szeretet volt. Semmi kényszer, semmi erőlködés. Minden a te műved, a te törekvésed volt. Ma, ötvenévnyi távlatból, nagyobb élettapasztalattal és éles, finom és mindent túláradó irgalmas szereteteddel áthatva, ugyanazt a hálát érzem irántad, Jézusom. Mennyire fájt nekem tizennégy éves koromban, hogy annyit vártam azzal, hogy közelítsek Hozzád! Fáj nekem ma, hogy nem válaszoltam neked oly módon, amint elvárhattad volna tőlem, ahogy kellett volna, és ahogyan annyi testvéremnek szüksége lett volna rá, akikre szeretetteljesen néztél, miközben átöleltél engem vérző karjaiddal és megcsókoltál égő ajkaiddal, a szeretet lázával. Ma azonban, igen, Jézusom. Igent mondok mindenre és örökre.” (Jaime Bonet. A solas.)
Betegségét nagy türelemmel és alázattal viselte hosszú éveken át. Madrid közelében, Loechesben élt az utolsó években, misszionáriusai gondozó közösségében. Szerettei körében, és a világ minden kontinensén elterjedt Missziós Testvéri Közösségünk és Családunk imájával támogatva ölelte magához életét a teremtő Atya.
Szívünkben Jaime atya a küldetés imperatívumát hagyja vissza, amelyre Jézus felszólította tanítványait mennybemenetele előtt: “Menjetek tehát az egész világra és hirdessétek az evangéliumot, és tegyétek tanítványommá mind a népeket! (vö. Mt 28,19). Olyan szavak ezek, melyek teljes erővel hangzanak fel egy apostol szájából, aki Krisztusnak apostolokat formált.
Végtelenül köszönjük, Jaime, életedet és odaadásodat!
Forrás és fotó: http://verbumdei.hu/wp/?p=921
