Ferenc pápa fogadta az Apostoli Palotában a Bencés Konföderáció 400 apátját és képviselőjét, akik abból az alaklomból gyűltek össze az Aventinus-dombi Szent Anzelm monostorban, hogy megemlékezzenek és hálát adjanak a konföderáció létrejötte óta eltelt 125 évért.
Ferenc pápa is erre emlékeztette őket a hozzájuk intézet beszédében, de lélekben átölelte a bencés rend szolgálatának 1500 esztendejét, melynek során a világ bármely táján az egyház segítségére siettek. Utalt XIII. Leó pápa elkötelezettségére, aki 1893-ban valamiképp szerette volna az összes bencés szerzetest egyesíteni és ebből a célból itt Rómában egy közös tanulmányi - és imaházat alapított. Ferenc pápa hálát ad Istennek ezért a kezdeményezésért, mert az a világon szerte élő bencéseket arra vitte, hogy mind mélyebben éljék meg Péter utódával és az egymás közti közösséget.
Az Alapító atya közismert mottóját – Ora et labora – felidézve, Ferenc pápa az imádság, a lectio divina elsődlegességét hangsúlyozta, amelyben a közösség együtt keresi az Istent. Szent Benedek regulájából a pápa azt az alapvető szabályt emelte ki, mely szerint „egyáltalán semmit sem szabad Krisztus elé helyezni”, hogy így a mában éberen virrasztva meg lehessen hallani a hangját és követni lehessen őt. Szent Benedek saját zűrzavaros korában fénylő csillag volt, mert tudott megkülönböztetni, így a mai utódai a Lélek erejében hasonlóképpen tudjanak a Szentlélek és a gonosz lélek sugallatai között különbséget tenni. Folytassák a befogadó vendéglátás, az ökumenikus kezdeményezések és az együtt imádkozás rendi hagyományát. A római monostorukra utalva a pápa hálájának adott hangot, mert a nevelés és a képzés terén a bencések továbbra is „az Úr szolgálatában álló iskola maradnak”. A Bencés Konföderáció 400 képviselőjére adott áldásában Ferenc pápa külön kérte Szent Benedek és Szent Skolasztika közbenjárását.
Ferenc pápa beszédének teljes fordítását közreadjuk.
Tisztelendő Prímás Apát, kedves apátok, kedves testvérek és nővérek!
Isten hozott titeket a Bencés Konföderáció alapításának 125. évfordulóján! Köszönöm a prímás apát megtisztelő szavait! Szeretném kifejezni elismerésemet és köszönetemet nektek, mert a bencések jelentős mértékben hozzájárultak az Egyház életéhez a világ minden részén az idestova ezerötszáz év folyamán. A Bencés Konföderáció jubileumának ünneplésekor külön is emlékezetünkbe idézzük XIII. Leó pápa erőfeszítését, aki 1893-ban egyesíteni kívánta az összes bencést azáltal, hogy itt, Rómában egy közös házat alapított a tanulmányok végzésére és az imádságra. Köszönetet mondunk Istennek ezért az indításáért, mert az elősegítette, hogy a világszerte élő bencések szorosabb lelki közösséget éljenek meg Péter Székével és egymással.
A bencés lelkiség a jelszaváról híres: Ora et labora et lege. Imádság, munka, tanulás. A szemlélődő életben Isten gyakran váratlan módon ad hírt jelenlétéről. A lectio divinában az Isten szaván való elmélkedéssel arra kapunk meghívást, hogy maradjunk meg az ő hangjának vallásos hallgatásában, hogy állhatatos és örömteli engedelmességben éljünk. Szívünkben – mely kész befogadni a meglepő ajándékokat, amelyeket Isten mindig készségesen ad nekünk – az imádság új buzgóságot ébreszt, amely arra késztet, mindennapi munkánkon keresztül, hogy megosszuk az isteni bölcsesség ajándékait a többiekkel: a közösséggel, azokkal, akik istenkeresésük („quaerere Deum”) miatt a monostorba jönnek, és mindazokkal, akik iskoláitokban, kollégiumaitokban és egyetemeiteken tanulnak. Ily módon jön létre egy mindig megújuló és megerősödő lelki élet.
A húsvéti liturgikus időnek, melyben éppen vagyunk, vannak olyan jellegzetességei – mint például az örömhír meghirdetése és a meglepődés, a kiváltott válaszadás és az Isten ajándékainak befogadására kész szív –, amelyek valójában a mindennapi bencés élet részét képezik. Szent Benedek azt kéri Regulájában tőletek, hogy „semmit se helyezzetek Krisztus elé” (72. pont), hogy mindig éberek legyetek, a mában, készen arra, hogy hallgassátok és tanulékonyan kövessétek őt (vö. uott, Előszó). Szeretetetek a liturgia mint alapvető „opus Dei” iránt a monasztikus életben lényegi fontosságú mindenekelőtt magatoknak, mert lehetővé teszi számotokra, hogy az Úr élő jelenlétében álljatok, és értékes kincs az egész Egyház számára is, mely a századok folyamán öntöző és megtermékenyítő forrásvízként használhatta, hiszen az állandóan táplálta a hívek azon képességét, hogy mind egyénileg, mind közösségileg megéljék a feltámadt Úrral való találkozást.
Szent Benedek tündöklő csillag volt – amint Nagy Szent Gergely nevezte – a saját korában, amelyet mély válság jellemzett az értékek és az intézmények terén. Benedek azért volt képes erre, mert különbséget tudott tenni a lényeges és a másodlagos között a lelki életben, és határozottan az Urat állította középpontba. Kívánom, hogy ti is, az ő fiai, akik korunkban éltek, tudjátok gyakorolni a megkülönböztetést, hogy felismerjétek, mi az, ami a Szentlélektől jön, és mi az, ami a világ szellemétől vagy a sátán szellemétől származik. Ez a megkülönböztetés „nemcsak jó gondolkodási képességet és józan észt igényel, [hanem] ajándék is, amelyet a Szentlélektől kell kérnünk. A megkülönböztetés bölcsessége nélkül könnyen válhatunk a pillanatnyi irányzatoknak kiszolgáltatott bábokká” (Gaudete et Exsultate apostoli buzdítás, 166–167).
A mai korban, amikor az emberek annyira elfoglaltak, hogy nincs elég idejük Isten hangjának meghallására, monostoraitok és konventjeitek mintegy oázisokká válnak, ahol minden korú, származású, kultúrájú és vallású férfi és nő felfedezheti a csend szépségét, rátalálhat önmagára, összhangban a teremtett világgal, lehetővé téve Istennek, hogy helyreállítsa a helyes rendet életében. A vendégfogadás bencés karizmája rendkívül értékes az új evangelizáció számára, mert módot ad arra, hogy befogadjátok Krisztust minden hozzátok érkező emberben, és segítsétek azokat, akik keresik Istent, hogy be tudják fogadni a lelki ajándékokat, melyeket mindnyájunknak tartogat.
Továbbá az emberek mindig elismeréssel adóztak a bencéseknek az ökumenizmus és a vallásközi párbeszéd érdekében kifejtett erőfeszítésükért. Bátorítalak titeket, hogy folytassátok ezt az Egyház és a világ számára is fontos munkát, szolgálatába állítva hagyományos vendégszereteteteket is. Nincs ugyanis ellentét a szemlélődő élet és mások szolgálata között. A bencés monostorok – akár városokban, akár azoktól távol – az imádság és a befogadás helyei. Az, hogy helyben laktok, azoknak az embereknek is fontos, akik felkeresnek titeket. Krisztus jelen van ebben a találkozásban: jelen van a szerzetesben, a zarándokban, a rászorulóban.
Hálás vagyok nektek azért a szolgálatért, amelyet a nevelés és képzés területén végeztek itt, Rómában és a világ sok táján. A bencéseket úgy ismerik, mint „az Úr szolgálatának iskoláját”. Arra biztatlak titeket, hogy a szükséges fogalmak és ismeretek mellett adjátok meg diákjaitoknak a nélkülözhetetlen eszközöket, hogy növekedni tudjanak abban a bölcsességben, mely Isten állandó keresésére ösztönzi őket életükben, és ugyanazon bölcsességben, mely a kölcsönös megértésre ösztönzi őket, hiszen mindannyian Isten gyermekei vagyunk, testvérek és nővérek, ebben a békére olyannyira szomjazó világban.
Végezetül, kedves testvéreim és nővéreim, kívánom, hogy a jubileumi ünneplés a Bencés Konföderáció alapításának évfordulóján kiváló alkalmat nyújtson arra, hogy elgondolkodjatok Istennek és az ő bölcsességének keresésén, valamint azon, hogyan tudjátok hatékonyabban továbbadni annak örökös gazdagságát a jövőbeli nemzedékeknek.
Szűz Máriának, az Egyház anyjának közbenjárását kérve, közösségben a mennyei Egyházzal, Szent Benedekkel és Szent Skolasztikával, apostoli áldásomat adom mindnyájatokra, és kérlek titeket, továbbra is imádkozzatok értem. Köszönöm!
A találkozón jelen volt Sárai-Szabó Kelemen OSB perjel, a Szent Mór Bencés Perjelség elöljárója és Czakó András OSB, a tihanyi bencés apátság Rómában tanuló tagja.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió és Magyar Kurír