Kurczina Teréz - a Jézus Szíve Társaságának tagja - éjszakánként és hajnalonként is fut. Hogy hová és miért, a beszélgetésből kiderül.
-Meséld el kérlek, hogyan kezdődött a „speciális” futásod!
-Szeretek futni, de a futóversenyek drágák. Ám mindig vágytam rá, hogy részt vegyek egy nagyobb megmozduláson, ne csak úgy magányosan fussak. 2017 - ben a jezsuiták feltettek egy hirdetést az oldalukra. Megláttam, hogy nagy futóverseny, országos megmozdulás. Csapatot szerveznek, mi csak jelentkezzünk váltófutásra és ők mindent elintéznek. Nevezést, nevezési díjat, sőt, ígértek egy pólót is. Maratont kellett futni, amit hatan futottunk le, amikor is 7 km jut egy főre. Hat csapatot indítottak, jezsuiták is voltak köztünk, meg öregdiákok, végül én is bekerültem. Akkor kaptuk ezt a pólót, amin ez a felirat áll: Fuss Krisztussal a határokig! Ennek hatására úgy döntöttem, hogy futok Krisztussal a határokig. Egyébként is naponta szoktam futni futópadon, és ezt megpróbálom összekapcsolni a szentségimádással. VI. Pál pápának van egy mondása, hogy a mai világnak nem tanítókra, hanem tanúkra van szüksége. Úgy gondoltam, hogy ha ebben a pólóban megyek, akkor ez élő tanúságtétel.
-Hová futsz szentségimádásra?
-Az Eucharisztikus Kongresszusra készülődve lehetőség van a Belvárosi Nagyboldogasszony templomban a folyamatos, állandó, napi 24 órában tartó szentségimádásra. Óránként időpontot lehet vállalni. Már a meghirdetésekor szíven ütött, lelkesített a lehetőség. Nézegettem, hogy melyik időpont lenne jó, hogy a szolgálataimat is el tudjam látni a rendházban és a kollégiumban. Egyszer csak beugrott, hogy nem kell időket keresgélnem, mert minden nap korán kelek és szoktam futni is: akkor ezt a kettőt összekapcsolom. Keddenként hajnali 4.00 - 5.00-ig, csütörtökönként éjjel 2.00 - 3.00-ig, szombatonként 5.00-6.00-ig járok. Amikor megtudtam, hogy az Eucharisztikus Kongresszus Magyarországon lesz, már akkor is óriási dolognak tartottam, hogy az én életemben itt lesz nálunk. Ez annyira boldoggá tett!
-Mennyi a futásod időtartama?
-A Horánszky utcából a legrövidebb úton odafutok. Ott egy óra hosszáig imádkozom. Megnéztem, hogy 1,5 oda-1,5 km vissza, és az még mindig csak 3 km, ami nekem kevés. Aztán egy ideig össze-vissza köröket tettem még a városban. Most beállt egy olyan szakasz, hogy kijövök a templomból, elfutok a pesti oldalon a Lánchídig. A Lánchídon átfutok a budai oldalra. Akkor visszafutok a Szabadság hídig, azon visszajövök és onnan haza. Imával együtt egy óra 45 perc.
-És végig ebben a feliratos pólóban?
-Igen, csak ebben futok. Télen aláöltözöm, hogy ez legyen felül.
-Észre szoktad venni, hogy nézik?
-Futás közben hallom, hogy megjegyzéseket tesznek. Pozitív és negatív is van. El sem tudtam addig képzelni, mennyien járnak az utcán éjszaka. Nyáron főleg a fiatalok. Akkor jönnek a szórakozó helyekről és rengeteg külföldi van. Volt olyan, hogy hallottam egy csapat angol fiatalt. Az egyik lány - feltételezem, hogy tudott magyarul is - lefordította nekik a feliratot és akkor elkezdtek tapsolni, meg hurráztak. Nagyon jó volt! De volt olyan is, hogy a buszmegállóban futottam el egy fiatalember mellett, aki nézegette a telefonját, felkapta a fejét, és utánam szólt: Hát te hülye vagy! Csak csendben nyugtáztam magamban, milyen jó érzés az Úr futóbolondjának lenni. Egy másik emlékezetes találkozásom: a templomnál, ahogy megérkezem, egy kicsit lazítok. A beton padokra felteszem a lábam - úgy nyújtok - és egy csütörtöki éjjeli két órás időpontban jött egy fiatal srác, megállt, álmélkodva nézett, és megkérdezte: Ilyenkor jár futni? Mondom, hogy igen. És nem álmos? Én még le sem feküdtem. Csak pár szót beszélgettünk, és ahogy elment, olvasta a hátamon a pólót, és visszaszólt: Ja, hát így könnyű! Mosolyogtam magamban, hogy igen.
-Mióta életed része a futás?
-Amikor városi felnőtt lettem, mindig szerettem volna megtalálni azt a sportot, ami nekem jó. Felnőttként tanultam meg úszni, és szeretek biciklizni is. Emlékszem rá, hogy rendszeresen jártam Dobogókőre, lelkigyakorlatra, és minden évben volt ott egy fiatalember, akit néztem, hogy milyen élvezettel fut. Lelkigyakorlatozó volt, hat-hét évig figyeltem őt. Egyik lelkigyakorlaton szintén ott volt, és minden reggel kitartóan futott. Olyan sóvárogva néztem, hogy de jó neki, ilyen élvezettel fut! Akkor elhatároztam, hogy hazamegyek és elkezdem én is.
Észrevettem, hogy a futás olyan, mint az imádság. Vallásos családban éltem, de igazán felnőttként tértem meg: sóvárogva éreztem, hogy hiányzik valami, mígnem rájöttem, hogy az Isten hiányzik az életemből. És akkor rátaláltam erre az útra. Másoktól is hallottam, hogy megtérés után - Ide nekem az oroszlánt is! - mindent egyszerre akarnánk. Én is ilyen voltam. De a lelki életben is, mint a futásban, fokozatosan kell elkezdeni, és végig kell menni egy pályán, hogy érlelődjenek az apró dolgok. Akkor láttam, a futás is olyan, hogy nem állhatok neki egyből 10 km - nek úgy, ha azelőtt soha, semmit nem futottam. Amikor erről a lelkigyakorlatról hazajöttem és először ráálltam a dologra, a nyelvem is lógott. Felállítottam egy tervet, és eldöntöttem, hogy ahhoz tartani fogom magam. Ugyanúgy, mint az imádságban. Van egy tervem, hogy minden nap elmondom az imám. Ha tetszik, ha nem - nem találok kifogásokat, elmondom. És ugyanígy a futásban: kezdetben csak öt percet fogok futni egy hónapig, de azt minden nap, és nem számít, hogy milyen sebességgel. Úgy, hogy bírjam. Havonta öt perccel emelem, amíg el nem jutok fél óráig. Ehhez tartottam magam. Az első hónap nehéz volt, de utána az állóképességem megnőtt, és már gyorsabban tudtam haladni.
Ahogy futok, az életem szakaszait látom közben. Nekem ez egy belső párhuzam. Ha ismerős utakon futok, tudom már, hol van a gödör. Tudom, mikor hajol az arcomba az ág, amit ki kell kerülni. Szeretek szimbolikusan gondolkodni. Mint az életemben, ahol felismerem, hogy ez veszélyt rejt, vigyázzak, kerüljem ki. Amikor már rendszeresen futó voltam, több napon át ugyanazon a helyen elestem. És akkor beugrott, hogy igen: ilyenek a visszatérő bűneim. Mindig ugyanabba a hibába esem bele. Ám egyszer csak visszaemlékszem, és legközelebb kikerülöm.
-Párhuzam van a futás és az élet között.
-Mióta szemlélődő imát végzek, azóta fontossá vált, hogy megéljem a jelent. A futásban is. Egyszer egy híd előtt azt gondoltam, hogy ez olyan magas, hogy nem fogom kibírni. Aztán eldöntöttem, mindig csak a következő lépésre koncentrálok. És egyszer csak fent voltam a hídon.
-Így vált az életed részévé teljesen.
-Igen, főleg mióta ebben a pólós felhívásban futok az utcán. Az van ráírva: Fuss Krisztussal a határokig! Nagyon jó beleélni magam, vagy beleérezni, hogy mindent Krisztussal. Tehát, hogy Őáltala, Ővele, Őbenne. Futás közben teljesen átjár, hogy nem magamtól csinálom, hanem Ővele. Sohasem öncélú a futásom. A szentségimádást is felajánlom valamilyen szándékra és a futást is. Alapító atyánknak - P. Bíró Ferenc SJ - van egy mondása, ami minden nap eszembe jut: Nem futni a világ elől, hanem benne élve megszentelni azt Isten akarata szerint használva a javait. Hogyan szentelem én meg a világot? – kérdezem magamtól. Krisztusi lelkülettel szeretném végezni a dolgomat. Sokszor seprem az udvart most, hogy hullanak a falevelek; szeretem csinálni, mert a valóságban tart. Érzem az illatát, azt, hogy ropog, teljesen benne vagyok a jelenben. Mondják a kollégista lányok néha: Teréz, olyan jó úgy elmenni az egyetemre, hogy téged látlak, milyen jókedvűen sepersz! Nem az számít, hogy mit csinálok, hanem az, hogyan. Hogy örömmel végzem azt, amit éppen ad az élet.
Futás közben szóbeli fohászokat is szoktam mondani. Van egy imája a közösségnek, amit közben mindig elmondok. Olyan jól lehet a mozgás ritmusára mondani. Azzal indítom a napomat, hogy Jézusnak odaadom az egész valómat. Mindenemet, ahogy vagyok, amim van. Neki akarok szolgálni mindennel, a futással is. Megyek. Viszem. Ő visz engem. Uram, együtt futunk. És a Szűzanya gondviselésébe is helyezem magam az Oltalmad alá futunk Istennek Szent Anyja kezdetű imával.
-Fizikailag futsz és közben a „lelked is fut” Istenhez. Mást is jelent neked a futás ezen kívül?
-Isten megteremtette a világot. Rábízta az emberre, és azt mondta, hogy felelős vagy érte. Úgy gondolom, hogy a teremtett világhoz, mint teremtmény, magamhoz én vagyok a legközelebb, tehát Isten rám bízta saját magamat. Azt mondta, hogy felelős vagy magadért. Komolyan veszem, hogy a testünk a Szentlélek temploma, és kötelességünk rá vigyázni. Ki-ki ahogy. Van, aki sétálgatni szeret, mindenki mást. Én is megtaláltam a magamét. Lendületet ad, felfrissít, irányban tart, elmélyíti az Istennel való kapcsolatomat. Harmónia lesz bennem. Ez a harmónia hatással van a kapcsolataimra, az Istennel és a világgal való viszonyomra. Hogy megint idézzek valamit a társaságunk karizmájából, lelkiségéből: fontos nekünk, hogy az Isten-ember-világ harmóniáján munkálkodjunk ott, ahol vagyunk. Ez egy picike csepp a tengerben, hogy én magamban megpróbálom megteremteni a harmóniát. De hát a tenger cseppekből áll.
-A harmadik szóra is rákérdeznék, ami a pólón szerepel: mert beszéltünk már arról, hogy fuss, hogy Krisztussal, de mit jelent neked a határ? Mert a futásban a határainkat is megtapasztaljuk. A Krisztussal való kapcsolatban mit jelent neked az, hogy a határokig?
-Ezen a szón nem szoktam így elmélkedni. De, ahogy most ezt a kérdést feltetted, az első egy érzés, ami feltört bennem, az Isten határtalan szeretete… szóval nincs határ.
A másik egy kép, ami megjelent előttem, pont az ellenkezője: egy országhatár. Nem véletlenül vagyok a Jézus Szíve Társaságában, mert ezt a közösséget egy magyar jezsuita atya alapította. Egyrészt fontos nekem, hogy ignáci, másrészt az, hogy magyar. Fontos a magyarságom. Istennek minden ember, minden nép egyforma kedves, de sokszor úgy érzem, hogy én nem véletlenül születtem magyarnak. A magyarság a lételemem.
Útkersésem során, amikor nézegettem közösségeket és megtaláltam a Jézus Szíve Társaságát, feltűnt, hogy nem hordanak szerzetesi ruhát. Először furcsa volt, de aztán felvillant a lényeg. A mi alapító atyánk azt mondta, hogy nekünk a szívjóság legyen a habitusunk. Minket arról ismerjenek fel.
Terézia testvér verseket is szokott írni. Az Eucharisztikus Kongresszusra költött egy himnuszt, amit a Soroksári Szent István plébánia kántora meg is zenésített.
Himnusz
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra
Áhítattal összegyűlve borulunk eléd,
Egyesülünk Szent Testeddel, szomjazzuk Igéd.
Népedet az élet útján hűen vezeted,
Élő vízként árasztod ránk örök kegyedet.
Kenyér és borszínben átadod Magad,
minden forrásom Belőled fakad.
Bűneinknek haláloddal leróttad árát,
Jelen vagy e nagy Szentségben, ne legyünk árvák.
Jóságodért hálatelten imádunk, áldunk,
Te vagy a mi égi, földi győztes királyunk!
Kenyér és borszínben átadod Magad,
minden forrásom Belőled fakad!
Cseppnyi a bor, kenyerünk is csupán egy falat,
De szentséged bő forrása ki sosem apad.
Nem adhatsz Te értékesebb kincset Magadnál,
Magasztalunk, amiért így köztünk maradtál.
Kenyér és borszínben átadod Magad,
minden forrásom Belőled fakad!
Körülöttünk oly sok a rossz, bennünket támad,
Reményünk vagy, szentségekkel őrzöd Egyházad!
Oltárodnál együttlétünk teljes lesz Veled,
Nélküled ily boldogságra jutni nem lehet.
Kenyér és borszínben átadod Magad,
minden forrásom Belőled fakad!
Krisztus Urunk, feláldoztad értünk életed,
Vezesd tovább oltalmazón magyar népedet!
Táplálj minket, maradj igaz egységünk őre,
A világban békét hintsünk engesztelődve!
Kenyér és borszínben átadod Magad,
minden forrásom Belőled fakad!
Mészáros Anett/MSZKI
