Rudan Mária pár nap alatt, minden előzmény nélkül hagyta itt e földi létet – éppen legkisebb gyermeke elsőáldozását követően lett rosszul, az ünnepség még tartott. Rokonok, barátok, ismerősök és ismeretlenek imádkoztak felépüléséért, de nem következett be az a csoda, amiben sokan reménykedtek. Ám a róla született megemlékezéseket olvasva, az urnatemetőt szinte teljesen betöltő, kisgyermekektől a legidősebbekig mindenkit magában foglaló hívő sokaságot látva azt lehet mondani: a csoda bekövetkezett. Mária és az általa képviselt hit, remény és szeretet szinte tapinthatóan ott simult meg a templom falai között.
„Kölcsönadtad őt nekünk, Uram, s ő a mi boldogságunk volt. Visszavetted tőlünk, Uram, és mi visszaadjuk őt panasz nélkül, de fájó szívvel. Köszönjük Neked, Uram, hogy ő a miénk volt, és az is marad.” Ezzel az imádsággal fordult a gyászoló tömeghez Forgács Alajos városmajori plébános, aki tizennyolc évvel ezelőtt kelenföldi plébánosként Máriát és férjét, Gyurit összeadta. A három gyermekhez, Julcsihoz, Andrishoz és Franciskához szólva ellepték az ő szemét is a könnyek. Alajos atya beszéde elején Csanád Béla alkalomhoz illő, 1Kor 13 című versét olvasta fel.
Csanád Béla: 1Kor 13
Sötét árkokat húz a szél
arcunk sivatagán,
de a szeretet
erősebb, mint a halál.
Homlokodon a szépség
s a tudomány csillaga,
szemeden a jóság fényei,
ajkadon az igazság
homályba vesznek egykor,
de vonásaid megőrzik a mezők,
az illatos füvek, virágok,
igazságod beteljesedik,
s jóságod visszatér
a Szeretetben.
Csak a szeretet marad meg,
lelked egyetlen ékszere.
A gyászolóknak elmondta, mélyen átérzi veszteségüket, osztozik a „Miért?” kérdésükben is, de választ nem tud rá adni. „A halál előtt az ember tehetetlen. Most búcsúzni jöttünk. Vagy mégsem? Hiszen valljuk, Jézus összeköt bennünket: jelenlévőket és mindazokat, akik előrementek” – fogalmazott. Gazdagabbak lettünk általa, és most kevesebbek nélküle. Fáj, hogy nem ölelhetjük meg többé, nem halljuk hangját, nem látjuk mosolyát, csak a képen – és a lelkünkben.”
A férjhez szólva elmondta: megélték azt, amit a házasságkötéskor a lelkükre kötött, vagyis hogy a döntésük nem a mának szól, hanem a jövőnek. Boldoggá tették egymást, harmonikus házasságban éltek. Alajos atya szerint éppen az volt a rendkívüli az ő szép családi életükben és házasságukban, hogy állhatatosak voltak abban, ami nem rendkívüli. A gyermekeknek arról beszélt, hogy nap mint nap megtapasztalhatták édesanyjuk mosolygós, kiegyensúlyozott, odaadó, biztonságot nyújtó szeretetét. Kérte tőlük, hogy hordozzák őt magukban, és adják tovább mindazt, amit fontosnak tartott.
Forgács Alajos rámutatott, Rudan Mária a család keretein túllépve is Jézus szemével nézte a világot, látta a szenvedő ember gondját, a gyermekek kiszolgáltatott helyzetét, és melléjük állt. Mécs László szavait kölcsönvéve „vadócba rózsát” oltott, hogy szebb legyen a körülötte lévő világ.
Küzdött az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember méltóságáért; ezért vállalt feladatokat a szerzetesi iroda munkatársaként a gyermekvédelemben, s mindenütt, ahol úgy gondolta, szükség van rá. Ilyen volt például korábban a Moha bácsi meséi sorozat illusztrálása.
„Az élet örök búcsúzás, ó bárcsak tudnánk távozáskor / Fényt hagyni, mint a Messiás!” – írta szintén Mécs László. Mária fényt hagyott, mert nyitva volt a szíve Isten felé és az emberek felé is. Tudta, hogy életének értelme másokért élni.
Az Úr kegyelméből megadatott neki, hogy keresztény életéhez méltó módon érkezzen ahhoz a pillanathoz, amikor meg kellett hallania a Mennyei Atya hívó szavát. Férje, gyermekei, családja, barátai, munkatársai imádkozó, aggódó szeretetétől övezve indult el azon az úton, amelynek végén a feltámadt Jézus vár bennünket. Mária mindig is hitte, tudta, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem Mennyei Atyánk ölelő szeretetében, az ő tenyerében találjuk magunkat – tette hozzá a szónok.
Alajos atya rámutatott, Mária ravatalánál valami reményt, vigaszt keltő jelet keresünk. Mindezt Jézus nyújtja, amikor az evangélium szavaival azt üzeni: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki bennem hisz, nem hal meg örökre.” S Jézus ígérete szerint Mária él. Egyrészt a szívünkben, az emlékekben, a közös élményekben, másrészt ott él örök és mindenható Istenünknél. „Csak a szeretet marad meg, lelked egyetlen ékszere” – ahogy Csanád Béla is írta. Jó arra gondolni, hogy velünk együtt érző Istenünk van – hangsúlyozta Forgács Alajos a búcsúztatójában, rávilágítva: Jézus ma hozzánk lép, és a feltámadás hitével vigasztal, miként egykor Máriát és Mártát vigasztalta testvérük, Lázár elvesztése miatt.
Hosszú sorokban járultak Rudan Mária urnájához a gyászolók, akik a kérésnek megfelelően többnyire egy-egy szál virágot hoztak.
Örvendezve jönnek hozzád atyánk, hívő gyermekid! – hangzott fel a bevezető ének a temetést követő szentmisén, mely a család szándéka szerint inkább volt hálaadás Máriáért, mintsem engesztelő gyászmise.
A liturgia főcelebránsa Hortobágyi Cirill pannonhalmi bencés főapát volt, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának (FSZK) elnöke, akivel számos paptárs koncelebrált, többek között Vízi Elemér jezsuita tartományfőnök. A temetésen és a szertartáson jelen volt Németh Emma, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) elnöke is. Az FSZK és az MRK fenntartásában működik a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája, amelynek Rudan Mária a munkatársa volt az Emberi méltóság projekt vezetőjeként.
A megemlékező szentbeszédet Dobszay Benedek ferences szerzetes mondta, aki Rudan Máriának a szerzetesi irodához való csatlakozásakor az FSZK-t vezette. Ő is elsősorban hálát szeretett volna adni Máriáért, és mint ahogy a prizma elemekre bontja a fényt, úgy bontotta ki beszédében azt, hogy mi mindenért lehet az ő életéért neki és a Jóistennek hálát adni. Hálát adott volt kollégája szeretetteli cselekedeteiért, jóságáért, gondoskodásáért, a nyitottságáért, azért, hogy jó volt vele beszélgetni, párbeszédet folytatni, akár egyetértettek, akár nem.
Annyian találtak nála meghallgatást – hangsúlyozta a ferences szerzetes, aki ezzel összefüggésben természetesen hálát adott Rudan Mária munkájáért, szolgálatáért, cselekvő szeretetéért. Azokért a dolgokért is hálát adott, amelyek nem voltak annyira nyilvánvalóak, de azzá tették Máriát, aki. A fájdalmakért és a nehézségekért is, hiszen Mária hagyta, hogy egy-egy kérdés gyötörje, hogy a kételyek közt megtalálja a biztos pontot. Mária kudarcaiért is hálát adott, mert a kétségek között sem vesztette el a hitét. Hálát adott Dobszay Benedek azért, hogy Mária fel tudott állni, újra tudott indulni, akár kívülről kapott ütéseket követően, akár a saját hibájából történt elesés után.
Hálát adott még azért is, hogy tudott bocsánatot kérni és a bocsánatkérést jó szívvel el is fogadni. Nagyon őszintén lehetett vele tisztázni, hogy ki mit értett félre.
Hálát adunk azért, amit tanított és ahogyan tanított, hogy ajándék volt az élettől, hálát adunk a hitéért, hogy képes volt együttműködni a kegyelemmel – sorolta az emlékező.
Dobszay Benedek végül hálát adott Rudan Mária életéért, de emellett mindannyiunk életéért is, a létért, amelyet magától Istentől kapunk, aki maga a létezés. Ez az Istennel való örök élet egyben a mi reményünk, hogy egykor majd Máriával is egy egészen új módon találkozhatunk – tette hozzá.
A család, a barátok, közösségi társak és a munkatársak könyörgései is a hála jegyében hangzottak el. Utolsó megszólalóként Dobszay Benedek így fohászkodott:
Urunk, Te saját képmásodra alkottad az embert, és különleges méltóságot adtál neki. Ennek a méltóságnak a védelme különösen fontos volt Mária számára. Kérünk, add, hogy amit rajta keresztül tanultunk, tevékenyen megőrizzük, akiket védelmezett, azok oltalmat nyerjenek, neki pedig add, hogy veled, istenképiségünk forrásával találkozva az örök boldogságban színről színre láthasson téged.
Szerző: Agonás Szonja
Fotó: Merényi Zita
Forrás: Magyar Kurír
