Egykor a legszegényebbek lakták Győr-Újvárosnak azt a részét, ahol a kápolna áll; ez hozta ide a a II. világháború alatt a szervita nővéreket. A környék változott is, meg nem is. Épülnek a szép új házak, de a nővérek otthonát és a lánykollégiumot házőrző kutya vigyázza, és a diákok is megszervezik, hogy este ne kelljen egyedül hazamenniük.
Az Árvaház utca sarkán áll a szervita nővérek kápolnája, valamint az új épület, a háromszintes kollégium. 1941-ben érkeztek ide a Széchenyiek meghívására a nővérek, hogy a városrész nyomorgó lakosainak sorsán javítsanak. Szinte azonnal megkezdték az építkezést. Kápolna épült a környékbeliek összefogásával alig egy év alatt. Mindenki adakozott: Az első ezer „téglajegy” vásárlásával Apor Vilmos indította el az építkezést. Sokan adományoztak, volt, aki téglát, fát, mások pénzzel segítették az építkezést. Ezért kapta a nevet: „Mindenki kápolnája”. Apor Vilmos, az akkori megyéspüspök 1942. október 18-án szentelte fel a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére.
A szervita jelenlét a kommunizmus alatt sem szűnt meg, az itt maradó nővérek dolgoztak, ahol tudtak. A 1991-től tudott szabadon kibontakozni életük; lépésről lépésre haladtak előre. Jelenleg három nővér teljesít szolgálat az Árvaház utcai rendházban. Velük ünnepelünk most.
Most újabb lépést tettek előre, épül-szépül a kápolna, a rendház, a kollégium. A felújított kápolna megáldásának ünnepe összekapcsolódott az egykori felszentelés 80. évfordulójával, a szervita nővérek magyarországi kongregációja megszületésének 100., a nővérek által lányok számára működtetett Szent József Diákotthon megnyitásának 25. jubileumával.
Az ünneplő közösséget Holy Eszter házfőnök köszöntötte. Felidézte a rend győri kezdeteit: a nővérek már 1941 előtt jönni szerettek volna Győrbe, de az akkori plébánosnak aggályai voltak, hogy nem tudják biztosítani a háborús ínségben a nővérek ellátását. 1941-ben Apor Vilmos adott számukra letelepedési engedélyt, amikor a Széchenyi család kezdeményezte győri szolgálatukat.
A megújulás része, hogy mozaikokat helyzetek el a kápolna utcára néző falain. Az egyik oldalon a Fájdalmas Szűzanya, a Mater dolorosa (a közösség hivatalos neve: Fájdalmas Anya Szolgálói), a másik oldalon Boldog Apor Vilmos püspök, aki 1942-ben felszentelte a kápolnát, valamint Nemes Ödön arcképe található, aki nemcsak a házban született, de az ő nagyanyja, Széchenyi Mártonné kezdeményezte egykoron a nővérek Győrbe hívását.
Sokan ünnepeltek együtt, a kápolna kicsinek is bizonyult, így a kollégium nagy közösségi terme lett a szentmise helyszíne. Rómából eljött a rend generálisa, Maria Simona Goretti, és itt van a győr-újvárosi Urunk színeváltozása-templom plébánosa, Lukácsi Zoltán is. A hátsó sorokban ültek a kollégista lányok, és nagy számban eljöttek öregdiákok is.
Vízi Elemér SJ, Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának provinciálisa volt a jubileum meghívott előadója; rendtársa, Nemes Ödön személyét hivatott közel hozni a győri közösséghez. Személyes emlékeiből is merítve mutatta be rendtársa életét, annak vezérelveit és munkásságát, arra összpontosítva, mivel gazdagította a magyar egyházat.
Szabadon, örömmel, szeretettel – Nemes Ödön könyvének címével is kiemelte, mi irányította gondolkodását, minek alapján akarta élni keresztény életét. Bár gyerekkoráról ritkán és keveset beszélt, egy lényegi mozzanatot említ, mely éppen Győrhöz, a szülőházhoz kötődik. „Kezdettől fogva az élet sűrűjét akartam megtapasztalni, megismerni a nehéz sorsokat. Győrben hiába féltett a család, a cigánygyerekkel barátkoztam” – emlékezett vissza egy interjúban Nemes Ödön a Győrben töltött vakációkra. A jezsuita szerzetes 1948-ban, tanulmányai elején elhagyni kényszerült Magyarországot, majd a misszionáriusi hivatás vágya Japánba vitte. „Úgy éreztem, ott kell segíteni, ahol kevés keresztény él. Azért lehetek keresztény, mert voltak emberek, akik elhagyták hazájukat, hogy nekünk átadni a hitet, nekem is ezt kell tennem. Sok japán ember életében láthattam Isten kegyelmének munkáját” – fogalmazta meg elkötelezettségét.
A jezsuita tartományfőnök előadása egy dinamikus, nagy akaraterővel rendelkező embert mutatott be, aki magát is „ügyorientált emberként” jellemezte. 50 évesen szabbat évet kért, mely idő alatt Amerikában lelkivezetést tanult. Ez nagy változást hozott Nemes Ödön életében. Személyre figyelőbbként írja le az amerikai képzést, melynek során ő maga kapcsolatba tudott kerülni az érzéseivel, teret tudott adni azoknak. Itt kristályosodott ki a személyesen kísért lelkigyakorlat módszere. Számos ilyet tartott, mellette műhelyeket szervezett a papképzésben dolgozóknak. A kortárs szerzetesekkel, Jálics Ferenccel, Nemeshegyi Péterrel azt kereste, hogyan tudnak hozzájárulni a lelkiségi megújuláshoz a II. Vatikáni Zsinat után. Hogyan lehet fellobbantani a szikrát? Úgy gondolták, a követendő út, hogy a szegények közé mennek, ez a közelség tudja Krisztushoz közelebb vinni az embert, ez lehet a lelki megújulás forrása.
Nemes Ödön élete utolsó évtizedeiben hazatért Japánból. Három éven át a gyulafehérvári szemináriumban volt spirituális, vezette a személyesen kísért lelkigyakorlatokat, aktívan részt vett a hivatásgondozásban. Ödönolgia elnevezéssel elindított egy fórumot az elöljáróknak, miközben a fiatal növendékeknek a közösségi életről tartott kurzusokat. „Fontos impulzust adott a magyar egyháznak, szerzetesek, papok sokaságát segítette hozzá a megújuláshoz, lendülethez a szabadon, örömmel, szeretettel szellemében” – összegezte Vízi Elemér.
A szentmise a felújított közösségi terem megáldásával kezdődött. Veres András győri megyéspüspök azt a kívánságát fogalmazta meg, bár még több nővér telepedne le Győrben, hogy szolgálatukkal gazdagodjon a város.
Homíliájában a főpásztor a kollégium lakóihoz szólt: „Isten úgy irányítja életünket, ha figyelünk – mindenben észre vehetjük akaratát, felfedezhetjük, hogy a napnak üzenete van, a mainak is, jelesül Szent II. János Pál pápa emléknapjának. A szent pápa által is üzen a Gondviselés.”
II. János Pál kiemelten fontosnak tartotta, hogy ne felejtsük el, a 21. század keresztényeinek sem lehet más programja, mint az életszentség. Ez sokféle formában valósulhat meg ott, ahova Isten helyezett bennünket, de feladatként mindenki előtt ez áll.
A püspök Szent Gály Katától idézett: Keveseknek szól, hogy mindent elhagyni Krisztusért, de azt elhagyni, ami akadályoz Krisztus követésében, mindannyiunk feladata. Arra van tehát meghívásunk, amilyen feladatot kaptunk, abban szentté váljunk, mindentől szabadulva, ami az életszentség gátja lehet.
Az ember sokszor leginkább Istentől félti a boldogságát, úgy gondolja, örökös keserűség, a boldogtalanság lesz az élete. Nem, a keresztény életszentség azt jelenti, hogy szabadon, örömmel, szeretettel élünk – idézte Veres András a ház szülöttének vezérelvét.
A püspök kiemelte, Szent II. János Pál pápa soha sem a világban látható negatívumokat hangsúlyozta, hanem minden élethelyzetre az evangéliumból merítve akart és tudott olyan üzenetet adni, amely segítheti a kor emberét, hogy benne az életszentség kibontakozhasson.
Ha mi is azt keressük, mi lehet Isten szándéka, pozitívabb életszemléletet fogunk kapni – tanított a főpásztor. Isten meghív az életszentségre, de meg is adja a szükséges kegyelmeket ott, ahol vagyunk. Ha pedig törekszünk az életszentség megélésére, a legjobb segítői lehetünk embertársainknak.
A szertartása a Fájdalmas Anya-kápolnában folytatódott annak megáldásával. Ez az eredeti, a „Mindenki kápolnája”, ma a nővérek és a kollégisták imádságának, illetve a heti szentmiséknek a helye. Végül Veres András megáldotta a kápolna külső falain elhelyezett mozaikképeket.
A szervita nővérek ezután ebédre hívtak minden velük ünneplőt, a nagy számban megjelent egykori és a jelenlegi kollégistákat, valamint a rend barátait. Az ebéd a közösségépítés szép alkalma volt.
Holy Eszter betekintést adott a nővérek múltjába és jelenébe. Történetük a kitartás kiemelkedően szép példája. Háborús időszakban kezdték a szolgálatot Győrben, nagy szegénységgel találkoztak a városrészben. Széchenyi Mártonné hajléktalanokkal, árvákkal foglalkozott a barakkokban, neki segíteni hívták Győrbe a nővéreket, akik már korábban is keresték a városban való letelepedés lehetőségét. Amikor megérkeztek, Széchenyi Mártonné már nem élt, a nővérek átvették a szolgálatát. Beálltak a munkába, árvaházat nyitottak, a népházban óvodában, napköziben foglalkoztak a gyerekekkel, étkezést is biztosítottak nekik és a körülöttük élő szegényeknek.
A város annyira megszerette őket, hogy – nem tudni pontosan, hogy a háború után közvetlenül, vagy a rendek feloszlatásakor – lakosság felzúdulására egy hét után visszahívták az elűzött szervitákat. S a kommunista rezsim ellenére folytatták a szolgálatot, megmaradt számukra a kápolna és a régi rendház egyes részeiben lakhattak. Annunciáta és Kamilla nővér maradt itt, később Teréz nővér is ideköltözött. 1960-ban került ide Borbély M. Petra, az ő visszaemlékezéseiből idézhető fel a rend győri története.
Petra nővér mindvégig kitartott, ő kezdte meg az építkezést, hogy alkalmassá tegye a házat a közösségi életre, szolgálatra. Segítségére volt testvére, aki Dallasból anyagilag támogatta az újjáépítést. További lépéseket tudtak tenni, amikor a szomszédasszony a nővérekre hagyta házát és telkét, azzal a kéréssel, egykori házának helyén legyen egy kápolna – ez most a nővérek kápolnája a kollégium nagy épületében.
A Szent József Diákotthon teljes létszámmal működik. A várólista jelzi, mennyire fontos a jelenléte a város egyetemi életében. Noémi kollégista, szülésznőnek tanul. Dicséri a kollégium családias légkörét, a folyamatos fejlesztéseket, a szép szobákat, a nővérek kedvességét.
Jelenleg három nővér teljesít szolgálatot a kollégiumban, emellett a nővérek hitoktatnak a Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskolában. Folyamatosan erőfeszítéseket tesznek a környék cigány lakosságának felkarolásáért is több kevesebb sikerrel – fogalmazott rendjük szolgálatát bemutatva Eszter nővér.
Szerző: Trauttwein Éva
Forrás: magyarkurir
Fotó: Ács Tamás
