A Premontrei Rend Generális Káptalanja tavaly augusztusban apátsági rangra emelte a Gödöllői Premontrei Perjelséget. A Szent Ágostonról nevezett Gödöllői Premontrei Apátság első apátjával, az októberben benedikált Balogh Péter Piusszal beszélgettünk
– Zongoraművésznek készült, elvégezte a Zeneakadémiát, diplomát is szerzett. Ezek szerint hosszú fejlődés eredménye, hogy művészi álmait feladva végül igent mondott Isten hívására?
– Vallásos családból származom, és már egészen kiskoromtól kezdve ministráltam otthon, Vácszentlászlón. Ez alapvetően maghatározta a gondolkodásomat, az egész életemet. Nagyon fontos volt számomra az is, hogy társaimmal együtt sokat segítettünk az oltár körüli teendőkben az idős plébános atyánknak. Felnőve többen is megkaptuk az engedélyt az áldoztatásra. Mindez nagy megerősítést jelentett számomra, amikor a zeneakadémiai tanulmányaim közepe táján megéreztem magamban Isten hívását. Gyermekként is többször gondoltam arra, hogy pap leszek, de ezek még csak felvillanások voltak, aztán sodortak tovább az események. Amikor azonban zeneakadémistaként megérintett Isten, az már egyértelmű jelzés volt. A Váci Egyházmegyéhez tartoztam, ezért a váci püspök atyánál jelentkeztem szolgálatra. A Zeneakadémiát azonban szerettem volna befejezni és diplomát szerezni. Ez nagyon fontos volt számomra, hiszen hatéves korom óta zongoráztam, zeneművészeti középiskolába jártam. Zenei tanulmányaim utolsó éveiben így párhuzamos képzés keretében előadásokat hallgattam a hittudományi karon, és a Központi Szemináriumba is bejárhattam a lelkiségi órára. Közben pedig, 1992-ben megismerkedtem az akkoriban újraszerveződő gödöllői premontrei szerzetesekkel. Amikor 1994-ben, a zenei diplomám megszerzése után szabadon dönthettem arról, hogy melyik hivatást választom, beléptem a premontrei szerzetesrendbe.
– Mi vonzotta a premontreiekhez?
– Vácszentlászló közel van Gödöllőhöz, mindössze tizenöt kilométerre, és én sok szállal kötődöm a városhoz. Egy volt tanárom, amikor megtudta, hogy pap szeretnék lenni, azt javasolta, hogy ismerkedjek meg a gödöllői premontreiekkel. Rokonszenves volt számomra, hogy papi rendről van szó, amely alapításától kezdve lelkipásztorkodó papokat gyűjt egybe. Az elmúlt kétszáz évben Magyarországon a premontrei rend oktatással és neveléssel is foglalkozik. Emellett nagyon fontos számukra a liturgia: már 1992-ben, az újraszerveződő közösségben is gyönyörű liturgikus énekeket énekeltek a szentmisén, a zsolozsmán. Zenészként nagy hatással volt rám, hogy ilyen fontosnak tartják a liturgia szépségét.
– Itt, a rendház közvetlen szomszédságában van a premontreiek fenntartásában működő, Szent Norbertről elnevezett gimnázium és egyházzenei szakgimnázium, ahol több évig tanított, igazgatóhelyettes is volt. Mondhatjuk, hogy a Jóisten a zeneakadémiai tanulmányaival megalapozta ezt a küldetést?
– Premontreiként és felszentelt papként 2000-ben kerültem ide, a már 1992-ben újraindult gimnázium mellett lévő rendházba. Először tanítottam, majd amikor 2005-ben elindult a középiskolai egyházzenei képzés, ennek tanára és igazgatóhelyettesként a felelős vezetője is lettem. 2015-ben megválasztottak kormányzó perjelnek, azóta a gödöllői és a zsámbéki iskoláink fenntartói feladatai is hozzám tartoznak. A kérdésére visszatérve: amikor premontreiként a ’90-es évek második felében elkezdtem a teológiát, felmerült, hogy ezzel párhuzamosan elvégezhetném az egyházzenei tanszakot is. A Zeneakadémián ez akkoriban még kiegészítő szakként működött, csak diplomásként vagy más zenei szakkal párhuzamosan lehetett részt venni a képzésben. Én ekkorra zongora szakon már lediplomáztam, így jelentkezhettem a tanszakra. Óriási élmény volt számomra, hogy öt éven át a teológiával párhuzamosan tanulhattam az egyházzenét, s amikor a gimnáziumban elindítottuk ezt a képzést, már szakemberként vehettem részt benne.
– Mi a jelentősége annak, hogy a Premontrei Rend Generális Káptalanja tavaly augusztusban apátsági rangra emelte a Gödöllői Premontrei Perjelséget?
– A Gödöllői Premontrei Perjelség korábban is önálló egységként működött, de nem apátságként, mert ehhez nem volt elegendő az örökfogadalmas rendtagok száma. Gödöllőt 1923-ban alapították a Jászóvári Premontrei Prépostságból, 1950 után pedig negyvenéves pauza következett. 1990 után viszont a perjelség láthatóan fejlődésnek indult, az elmúlt huszonöt évben minden téren erősödtünk. Visszakaptuk a gimnáziumunkat, és plébániát alapítottunk itt, a közelben. Hozzánk tartozik a zsámbéki plébánia és az ott élő szerzetes testvérek is. A Premontrei Rend Generális Káptalanja hatévente ülésezik, ez legutóbb tavaly volt esedékes. Kértük a generális káptalantól az apátsági rangra emelést. Ehhez legalább nyolc örökfogadalmas tagra van szükség. Gödöllőn a jelöltekkel együtt heten vagyunk, Zsámbékon három testvérünk él. Végül a generális káptalan megszavazta, hogy a jövőben apátságként működhessünk. Ennek óriási a jelentősége, hisz a premontreiek apátságokban élnek szerte az egész világon. Így a külföldiek is láthatják a fejlődésünket, és napjainkban itthon is fontos jelzés értéke van annak, hogy a szerzetesközösségek gyarapodnak, fejlődnek, továbbviszik a szolgálatukat az oktatás és a lelkipásztori küldetés terén is. Papjaink jótékony hatással vannak a plébániai pasztorációra. Sok helyre járunk segíteni a környékünkön, és a budapest-belvárosi Szent Mihály-templomban is tevékenykedünk már évek óta.
– Az apát a szó jelentésének megfelelően mindenki apja, ám egyúttal mindenki szolgája is. Hogyan mutatkozik meg ez az Önök apátságában?
– Az apát különleges módon atyja a szerzetestársainak. Lelki értelemben és a közösség szervezése tekintetében is hasonlít a szülőre, aki gondját viseli a családjának. Ennek kegyelmét kérik a Jóistentől az apátbenedikálás szertartásában elhangzó könyörgések, imádságok.
– Mi az apáti jelmondata?
– „Vulneraverat caritas Christi cor ejus.” Ez a mondat Szent Ágoston püspök, szellemi alapítónk, regulaadónk életrajzából származik, az ő zsolozsmaimádságában is benne van. A jelentése: „Krisztus szeretete megsebezte az ő szívét.” Szent Ágoston rengeteg nehézséget leküzdve lett kereszténnyé. Amikor azonban megkeresztelkedett, és meghajtotta fejét az Úr Jézus előtt, az szívbéli odafordulás volt a teremtő és megváltó Istenhez. Onnantól kezdve soha nem ingott meg a hite, pedig nagyon is sok gonddal kellett szembenéznie. Szent Ágoston nemcsak azért áll közel hozzám, mert ő a mi szellemi alapító atyánk, és nem is csupán azért, mert éppen az ő ünnepnapján születtem, hanem mert a magaménak vallom a tanítását, a szellemiségét, a lelkiségét. Krisztus megsebezte Ágoston szívét, és arra indította, hogy egész életében az ő népének szolgálatában álljon. Megpróbálok a nyomdokaiban járni, mivel úgy érzem, nagyon sok közöttünk a kapcsolódási pont.
– Említene ezek közül néhányat?
– Már az is közösségvállalás megnyilvánulása, hogy követjük a reguláját. Szent Ágoston személye, tanítása nagyon sokat jelentett a rendalapítónk, Szent Norbert számára is, aki Ágoston elgondolásai alapján szervezte meg a premontrei rendet. Ennek tükrében minden premontreinek különleges kapcsolatot kell kialakítania Szent Ágostonnal. Ő is és Szent Norbert is lelkipásztorok voltak, püspökök, mélyen gondolkodó, Isten szeretetében és a világ gondjai között élő emberek. Mi pedig követni igyekszünk őket mindenben, ugyancsak az emberek között élve. A személyes életemben is tapasztalom és érzem, hogy az a fajta Istenhez fordulás, ami Ágostont jellemezte, az én életemben is jelen volt, fiatalkoromban és később is. És az idők során a gondolkodásom hasonlóvá vált az övéhez.
– Szent Norbert a 12. század elején alapította meg a premontreiek rendjét, mégpedig egy ahhoz hasonló látomás nyomán, mint amit Saul élt át a damaszkuszi úton.
– Norbert nem látomást látott. Éppen az egyik városból a másikba lovagolt át, amikor hatalmas vihar kerekedett, és villám csapott le mellette. A földre zuhant, és istenélményt élt át, ugyanúgy, mint Saul – a későbbi Szent Pál apostol –, aki Damaszkuszba ment üldözni a keresztényeket. Norbert egy egyházi közösség – a káptalan – tagja volt, emellett azonban császári tanácsadóként működött. Az egész életét meg kellett változtatnia ahhoz, hogy Krisztus akaratának szentelje magát. A lezuhanás a lóról éppen ezt a fordulatot idézte elő benne. Meg is kérdezte: „Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem?” Mi, premontreiek úgy tartjuk ezt számon, mint Szent Norbert megtérésének pillanatát. Nem a hitetlenségből tért meg a hitre, hanem ezután találta meg élete valódi értelmét.
– Mi lehet a premontrei rend küldetése ebben a hit tekintetében alapvetően közömbös mai világban?
– Fennállásának 900. évfordulójához közeleg a rendünk. Az elmúlt évszázadok során a premontreiek mindig az emberek között éltek, így megismerhették hétköznapi gondjaikat is. Ma is az emberek között kell hirdetnünk Krisztus feltámadásának örömhírét, ezért a készületi évek jelmondata: Együtt Istennel az emberek között. Mi két lábbal állunk a világban, hiszen ideteremtett minket az Isten. Látnunk kell az emberek problémáit és szükségleteit, és mindig annak tudatában kell szemlélnünk ezeket, hogy a felmerülő gondokat csak Krisztussal tudjuk megoldani, az életünket vele tudjuk teljesebben élni. Egy szekularizálódó, sőt, igazából már szekularizálódott világban újra és újra ki kell mondanunk ezt. A ma élő szerzetesek sok szempontból nehezebb helyzetekkel is találkozhatnak, mint évszázadokkal korábban élt társaik. Akkor ugyanis a vallásosság még egyértelműbb, a hitélet természetesebb volt. Ez mára megváltozott. Ezért akadnak, akik megütköznek az Egyház szerepvállalásain. Ám ha értelmes párbeszéd során meg tudjuk vitatni azt, ami egyesekből ellenérzést vált ki, akkor mindig világossá válik: a premontrei rend fontos, a társadalmat újraépítő szerepet tölt be, amikor tanúságot tesz az igaz értékekről.
– A nagyböjt idején hogyan mélyülhetünk el magunkban, hogy közelebb kerüljünk Istenhez és embertársainkhoz is?
– Az Egyház gazdag hagyománya bőséges útmutatást ad ahhoz, hogy miként tehetjük valóban fontossá ezt az időszakot az életünkben Nagyon lényeges, hogy az ember kijelöljön bizonyos jeles napokat, ünnepeket, és ne egyfajta masszaként élje meg a mindennapokat, úgy, mintha csupán egy céltalan lendület vinné valamerre. Aki ugyanis így éli a napjait, azzal könnyen előfordul, hogy amikor gondokkal, problémákkal találja szemben magát, esetlegesen válaszolja meg azokat. Ennek a magatartásnak nincs sok értelme, ráadásul nemegyszer az emberi méltóságot is veszélyezteti. Az ünnepek fontosak az életünkben, és ezt tudatosítanunk kell magunkban. Ha igyekszünk megfelelően felkészülni ezekre az időszakokra, és a köztük lévő időben is mindig arra törekszünk, hogy figyelembe vegyük: nem egyedül, hanem egy szűkebb és egy tágabb közösség tagjaiként élünk, akkor talán nem veszítjük el az érzékenységünket. Egyházunkban számos olyan érték van jelen, ami segítséget nyújt a nagyböjti időszak tartalmas és mély megéléséhez. Elengedhetetlen a minőségi imádság és a lemondás olyan dolgokról, amelyek nem tartoznak a létszükségleteink közé, vagy esetleg kifejezetten rombolják a testünket és a lelkünket is. A mai világban bőségesen akadnak példák ilyesmire. Az önmérsékletre törekvés növeli az egymás iránti empátiánkat, érzékenységünket a szeretetkapcsolatok, a jó cselekedetek, a másokról való gondoskodás iránt. Mindez természetesen az ember állandó feladata, de mert a lelkünkben sok nehézséggel küzdünk, emiatt kicsit megkopunk, elhasználódunk a hétköznapokban. Ezért szükségünk van olyan időszakokra, amikor tisztábban láthatjuk a lényeget, és nagyobb erőforrásokat mozgósíthatunk annak érdekében, hogy kitisztítsuk magunkból a bajokat, a bűnöket és a gyengeségeket, amelyek körülvesznek bennünket. A világ szemében ez akár értelmetlenségként vagy képmutatásként is hathat. Már az Úr Jézus is figyelmeztetett arra, hogy az ember jó cselekedete könnyen átfordulhat öncélúságba, képmutatásba. Nagyon kell vigyáznunk, hogy elkerüljük ezt a veszélyt. Elsősorban magunk miatt kell tisztán és becsületesen törekednünk a jóra. Az, hogy ez mennyire sikerül, főként rajtunk múlik, és azon, hogy mennyit tudunk felhasználni a Jóisten segítő és megszentelő kegyelméből.
Forrás és fotó: Magyar Kurír