Szeptember 10- és 14-e között a Püspöki Kongregáció szervezésében bevezető képzést tartottak Rómában az utóbbi két évben felszentelt püspököknek és kinevezett ordináriusoknak. A 144 résztvevő közt a kurzus végén Hortobágyi Cirill OSB, pannonhalmi főapát felkereste a szerkesztőségünket és egy interjúban beszámolt személyes élményeiről.
Főapát Úr, az újonnan kinevezett püspököknek tartottak ezekben a napokban Rómában egyfajta bevezetőt a főpásztori szolgálatba. Ön mindenekelőtt bencés szerzetes és ez év január 6-i megválasztása majd kinevezése óta pannonhalmi főapát, a Pannonhalmi Területi Apátság ordináriusa és a Magyar bencés Kongregáció prézes apátja. Milyen minőségben vesz részt a kongresszuson?
Én ordináriusként veszek részt rajta. Sokan megkérdezték itt, hogy ki vagyok, mert szerzetes ruhában voltam végig, míg a többi püspök öltönyben és papi civilben. Így talán egy kicsit föltűnőbb voltam szerzetesként. Mindenki kérdezte, olvasva a kitűzőn: „arciabate, főapát”. Hogy van ez? Aztán próbáltam elmagyarázni, hogy mi egy területi apátság vagyunk tizenöt plébániával és a mindenkori főapát, bár nem fölszentelt püspök, de püspöki jogokkal kormányozza a területi apátságot és ezért voltam én is hivatalos erre az alkalomra.
Az ordináriusi mivoltot lehet valójában püspöki megszólítással beváltani…?
Megszólítani talán nem kell, úgy mint püspök, de bérmál a területi apátságban. Disponálja a papokat, a szentmise kánon imádságában az ő nevét mondják (Imádkozzunk Cirill püspökünkért…). Gyakorlatilag ugyanazokat a feladatokat látja el, mint egy püspök, de papokat nem szentel, mert nem fölszentelt püspök.
Csütörtökön délben ért véget ez a képzés. Mit kapott? Információkat vagy mást és többet…?
Nagyon gazdag volt ez az alkalom, nagy derűvel jövök el… Volt bennem egy kis szorongás, ennyi idegen ember között, egy idegen helyen, de mindjárt az elején nekem az jutott eszembe, hogy amikor a hetvenes évek végén elkezdtem teológiát tanulni Pannonhalmán, akkor Tarnay Brúnó atya volt az egyik kedves tanárunk, s ő azt mondta: a jövő egyháza misztikus, missziós és ökumenikus beállítottságú lesz. Kérte, hogy gondoljuk át ezt. Akkor Zsinat után voltunk, melynek az eszményei még nem tudtak annyira elterjedni Magyarországon, mert voltak hátráltató tényezők. Maga az, hogy a dokumentumok megjelenjenek, hogy azokat közre lehessen adni. Sokat gondolkodtam akkor azon, hogy az imádságból kell fakadni mindennek. Az egyház megújulása a Lélekben, az imádságban, az Isten melletti elköteleződésben, a hitben való megújulással kezdődik. A missziós szempont, erről szól Ferenc pápa egész küldetése, hogy az egyház missziós hitében és küldetésében, az evangelizáció nagy művében újuljunk meg. Kilépni egy zárt körből, megszólítani az embereket az evangélium jó hírével. Az ökumenikus szempont nagyon szépen előjött. Kurt Koch bíboros volt nálunk és beszélt erről, hogy mennyire fontos erről tanúságot tenni, hogy a Krisztus egy, hogy az egységet a sokféleségben is meg kell találni. Meg kell találni az együttműködés módját is, még ha nem is vagyunk ott egy-egy országban, hogy az Eucharisztia közös ünneplése szóba jöhetne. De van a tanúságtételnek és a társadalom szolgálatának sok módja, amiben egyek lehetünk. Tehát én teljesen megdöbbentem… Szentségimádással kezdődött a kurzus, egy lelki nappal végződött, egy délutánon át tartó szentségimádással. Négy órakor kezdtük a vesperást elimádkozni és utána szentségimádás volt este nyolcig, a vacsoráig. Imádságból indul minden, az imádság a fedezete egy missziós lendületnek és össze kell fogni minden jószándékú emberrel az evangélium ügyéért.
Hányan vettek részt ezen továbbképzésen?
Pontosan száznegyven-négyen voltunk, mert megkérdeztem a szervezőktől, hogy hányan vagyunk. Kaptunk is egy kis füzetet a búcsúzáskor, amiben mindenkinek a fényképe és az email címe benne van kapcsolattartás miatt. Itt van az egyház sokszínűsége, Afrikától kezdve Latin-Amerikán át. Nemcsak európai az egyház!
Milyen korúak voltak a résztvevők?
Azt nem mondanám, hogy teenagerek voltak, de nem is öregurak! Inkább ötvenesek-hatvanasok voltak. Én a hatvan évemmel kicsit talán már az idősebbekhez tartozom. Kifejezetten fiatal arcú emberek voltak.
Milyen volt az emberi kapcsolat egymás közt?
Nagy nyelvi kavalkád…! Magyarok hárman voltunk: Szócska Ábel nyíregyházi püspök és az új temesvári püspök. Ábel atya nagyon jól tud oroszul. A litván püspökökkel azonnal megtalálta a hangot és oroszul tudtak beszélni. Én alapvetően németes vagyok. De ki gondolná, hogy a szír-malabár püspökök, közülük négyen is voltak, Németországban tanultak és így remekül beszélnek németül. Úgyhogy egy olyan csoportba kerültünk, ahol egyébként angol volt a társalgás nyelve, de oroszról lehetett németre fordítani, németről angolra fordítani. Így aztán megtaláltuk a közös nyelvet egymással.
Azt hallottam, hogy volt egy szép búcsúest is ahol még énekszó is elhangzott…
Ez egy nagyon hangulatos fénypontja volt a találkozónak és volt egy kedves vacsora. Én nem kedvelem a tenger gyümölcsét, se a kagylót, se a rákot, éppen ezért nekem egy csirkecombot hoztak, ennyire figyelmesek voltak. A Regina Apostolorum pápai egyetemen voltunk elszállásolva, az ottani növendékek és hallgatók készültek egy műsorral. Mindenféle zenei betétek voltak és egy jó, hangulatos mediterrán olasz nótába kezdtek bele, majd fölszólították az olaszul tudó, meg főleg az itáliai püspököket, hogy azok jöjjenek ki és énekeljenek: „Oh, sole mio”, csak úgy zengett az egész környék tőle!
Ez aztán egy jó emberi alap volt ahhoz, hogy a Szentatyával is találkozzanak...
Igen! Nagyon vártunk erre az alkalomra, már (múlt csütörtökön) reggel nyolc órakor a Szent Péter bazilikában kezdtünk. Itt volt egy szentmisénk. A Püspöki Kongregáció bíboros prefektusa volt a főcelebráns (Marc Ouellet bíboros), aki egyébként végig velünk volt. Ő nagyon higgadt, barátságos ember, akit meg lehet szólítani, aki figyel, akinek mindenkihez volt két kedves szava. Aztán a Szentatya fogadott bennünket. Izgalommal vártuk ezt mindannyian. Béke sugárzott a pápából. Úgy érzem, hogy egyfajta nyugalom jött át ránk. Aztán beszélt és a lényegről szólt. Elmélkedjünk az evangéliumról, legyen az életünk középpontja. Tanuljunk meg mindnyájan hallgatni és figyelni és innét tudunk odafordulni másokhoz. Finom érzékkel, az irgalmasságnak az atyjai, a kiengesztelődés szolgái legyünk a nép körében, hogy Krisztus evangéliuma legyen az örömünk. Az egész találkozót derű hatotta át, ennek nagyon-nagyon örültem. Az első nap még sok új idegen között feszengve álltunk ott az ebéd és vacsora során, de utána már integettünk egymásnak. Most is, ahogy idejöttem a stúdióba, két püspök jött a másik oldalon, de már messziről integettek, nagy mosollyal együtt…
Forrás és fotó: Vértesaljai László SJ/Vatikáni Rádió