Hallottál már a verbitákról? Nos, a rendet 1875-ben a német származású Szent Arnold Janssenalapította Hollandiában, kimondottan missziós célokra.
Varga János atya magyar származású verbita szerzetes jelenleg Argentínában teljesít missziós szolgálatot. A Shoeshine megkeresésére örömmel reagált, és egy izgalmas telefonbeszélgetés során válaszolt kérdéseikre, miközben épp csempét cipelt át a hóna alatt a brazil határon.
Interkontinentális interjú következik.
Kik a verbiták, mit fontos tudni rólatok?
Küldetésünk az evangélium hirdetése ott, ahol az nem, vagy nem eléggé ismert. Kezdetekben az első evangelizációs célpont a feltáratlan, nehezen megközelíthető Kína volt, jelenleg 63 országban vagyunk jelen. Az örökfogadalmunk előtt missziós kérelmet kell benyújtanunk, melyben három helyet jelölhetünk meg. Én Kenya, Paraguay és Argentína közül szerettem volna választani. 2003 óta tevékenykedem Argentínában, jelenleg a Brazil határral szomszédos Misiones nevű tartományban. Általában kiépült provinciákra helyeznek bennünket, nem szandálos, vándorbotos térítők vagyunk. Mindenhol azt a munkát végezzük, amire az adott környezetben, élethelyzetben a leginkább szükség van: iskolák, lelkigyakorlatos házak fenntartása, plébániai feladatok ellátása.
Miért pont a verbitákat választottad, ill. miért lett a misszió fontos számodra?
Hosszú éveken át tették fel nekem ezt a kérdést. Az elején, mikor az ember belép, sokat kérdezik. Jó néhány év múlva jöttem rá, hogy nem is tudok válaszolni a kérdésre, mert alapvetően nem arról van szó, hogy miért akartam én verbita lenni. Azt se tudtam, hogy a verbiták léteznek… Egyszerűen csak az a törvényszerűség lép életbe, amit a spirituális teológia tanít: hogy a természetfölötti a természetesre épít.
Tehát az embernek vannak természetes hajlamai, veleszületett adottságai, képességei, vagy nevezzük úgy, hogy talentumai. Ha téged a Jóisten odaföntről kiválaszt, akkor ezzel szinkronban választ ki. Egy alapvetően visszahúzódó, szűkszavú, zárkózott embert nem nagyon fog missziósnak hívni. Viszont az elhívás olyan mértékben egybeesik az ember beállítottságával, hogy elég sokáig észre sem vesszük, hogy ez nem a mi ötletünk volt. A papi hivatás az világos, hogy föntről jön, ezt rögtön tudjuk. De azt, hogy miért pont ide kerültem, azt én is csak útközben vettem észre.
Mennyi időbe telt, amíg realizáltad, hogy ez valójában nem is a te választásod volt?
Olyan 4-5 évet elvitt még.
Hogyan fogadnak a helyiek? Milyen feladataid vannak?
Örömmel látnak! Leginkább a plébániával kapcsolatos munkák elvégzéséért vagyok felelős. Egy plébániatemplomhoz 15 kápolna tartozik, a káplánnal már szerdán kezdjük a miséket, hogy vasárnapra a végére érjünk.
Mennyire tudjátok a helyieket a munkán túl anyagilag is segíteni?
A plébánián keresztül. Például ennek a templomnak, ahol most vagyok, van egy egészen jól működő kis karitász részlege. Van nemzeti karitász is, és Argentínában a szociális ellátás is meglehetősen jó. Itt a polgármesteri hivatal munkája 75%-ban abból áll, hogy jönnek az emberek, kérnek ezt meg azt, a polgármester meg ad nekik.
Mik a nehézségeid?
Nem is tudom, hogy van-e itt nekem nehézségem… Itt az emberek sokkal nyitottabbak, barátságosabbak, közösségiek. Talán azt mondanám, hogy szervezetlen az életük, olyan latinos, olyan „ej, ráérünk arra még!”
Nincsenek konkrét céljaik?
De, vannak, nem is egy, hanem egyszerre tizenöt… Ezért a megvalósításuk gyakran kudarcba fullad.
Mennyire fontos számukra a hit?
Nagyon fontos. Az argentinok közt én hitetlen embert még nem nagyon találtam. Az itt töltött 15 év alatt összesen kettővel futottam össze, akik kijelentették, hogy nem hisznek, ateisták. De a kettőből a másodiknak felajánlottam, hogy imádkozom érte kézföltétellel, és azt mondta, hogy jó. Érdekes az itteni vallás. A latin embernél a hitetlenség nincs rajta a listán. Nem az a gond, hogy nem hisznek, hanem hogy mindenben hisznek. Én itt nem az ateistákkal küszködök, hanem a kuruzslókkal, a vajákolókkal meg a varázslókkal. Mert a katolikus ugyanúgy felkeresi őket. Borzalmas, mert ezek az emberek általában démoni erőkkel operálnak, azokat használják Isten nevében. De ezekről biztosan hallottatok már, mert otthon is kezdenek megjelenni. Ilyen a reiki, a New Age, vagy a szellemgyógyászat..
Betegség esetén csak a kuruzslókban hisznek, vagy rábízzák magukat a közegészségügyre, ha egyáltalán van ilyen?
Van, persze, de eléggé közönséges állapotok uralkodnak. Nyomorult az orvosi ellátás.
Mivel lehet leginkább megszólítani, megfogni az embereket?
A közösségi rendezvényekkel. Mindegy, hogy mi, csak összeröffenjünk. Vannak kisközösségek, akik hetente 8-10 fővel összegyűlnek, közösen imádkoznak és főznek egy jó pörköltet. Ezeket laikusok szervezik. Sajnos a hittancsoportok vagy a cserkészet működésére a szalmaláng-effektus jellemző: a kezdeti lelkesedés megvan, de nincsen rá ember, aki később összefogja.
Hogyan álltok az önkéntesek fogadásához?
Nagy szükség lenne rájuk! Viszont az alapvető nyelvtudás és a rendezett keresztény élet mindenképpen elengedhetetlen. Ami természetesen nem az életszentség csúcsát jelenti, de voltak már komoly problémáink.
Úgy érted, hogy az a legfontosabb, hogy valaki meggyőződésből vállalja az önkéntes feladatokat?
Sőt, hivatásból. A legtöbben leginkább kalandvágyból jönnének. Viszont mi egy szerzetesrend vagyunk, ahol a hierarchia, az engedelmesség fontos szerepet tölt be. A civil embernek talán ezt az engedelmességet a legnehezebb elfogadni.
Hogyan látod, mi a legfontosabb, amit az argentinoktól tanulhatunk?
Talán az, hogy hogyan lehet kevésből is jól élni. Otthon az ember fintorog az életminőségén, egész életében gyűjtöget, aztán mire minden összejön, már altatják a műtőben. Argentínában inkább az emberi kapcsolatok vannak előtérben. Azt hiszem, a kapcsolatcentrikusságot és jobb szervezettséget kellene összegyúrniuk.
Forrás és fotó: shoeshine.hu