Kerényi Lajos SchP a budapesti Szent Kereszt-templomban mutatta be vasmiséjét június 25-én. Ünnepi homíliát mondott Erdő Péter bíboros, prímás.
Az ünnepi szentmisén jelen voltak Kerényi Lajos atya közelebbi és távolabbi templomokban szolgáló paptestvérei, több állami tisztségviselő, a kerület polgármestere, egykori és mostani hittanosok, tisztelők, barátok. Azok, akik nem fértek be a templomba, kivetítőn követhették a köszöntőket és a szertartást.
A főcelebráns, a koncelebráló papok és az asszisztencia a templomon végigvonulva érkeztek az oltárhoz. Ott a hatvanöt esztendővel ezelőtt pappá szentelt Lajos atyát először a képviselő-testület világi elnöke, Veres Zoltán köszöntötte. Szeretettel hívta fel a megjelentek figyelmét arra, hogy a főpásztor, Erdő Péter bíboros épp ezen a napon ünnepli születésnapját. Mondatait taps követte.
A vasmisés Kerényi Lajost méltatva azt emelte ki Veres Zoltán, hogy plébánossága alatt mennyi fizikai és lelki építkezés részesei lehettek a plébánia hívei. A világi elnök felidézte a padozat és az orgona megújulását, a fűtési rekonstrukciót, de arról is szólt, hogy Lajos atya mindig, mindenki számára elérhető volt, pedig a plébánosi feladatokon túl számtalan más lelkipásztori feladatot is ellátott. „Köszönjük, hogy vagy, köszönjük, hogy ilyen vagy – maradj mindig ilyen” – fogalmazott Veres Zoltán.
Az olvasmányok és az evangéliumi rész elhangzása után Erdő Péter bíboros mondott szentbeszédet, melyet teljes terjedelemben közlünk az alábbiakban.
Főtisztelendő Kerényi Lajos atya, kedves jubiláló paptestvérem!
Kedves paptestvérek! Krisztusban Kedves Testvérek!
A mai vasárnapi szentmisében úgy ünnepeljük Krisztus egyetlen és végtelen értékű áldozatát, hogy különösen is hálát adunk Kerényi Lajos atya életének 90 esztendejéért és 65 éves papi szolgálatáért. „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32) – ezt olvastuk a mai evangéliumban. A kijelentés Jézusnak egy olyan beszédében foglal helyet, amelyet apostolaihoz intéz. Azokhoz szól tehát, akik meghallgatták tanítását, akik a követői, akikre a saját küldetésének a folytatását akarja bízni. Jézus tanítványa nem csodálkozhat, ha nem érti meg, ha akadályozza vagy akár üldözi is a világ. Ez volt a Mester sorsa, a tanítvány pedig nem lehet különb mesterénél. De tanítványai számára Jézus nemcsak mester, nemcsak professzora az igaz tanításnak, hanem Úr is. Ez pedig új kapcsolatot jelent. Olyan felismerés, amely az első keresztények hitvallásában így fogalmazódott meg: Jézus Krisztus az Úr (vö. Fil 2,11). Ha pedig Urunk, akkor el kell ismernünk szuverén méltóságát, és vállalnunk kell, hogy teljesítjük parancsait.
De a tanítvány osztozik a Mester sorsában. Jézus élete itt, a földön szolgálat volt (vö. Jn 13,16). Nekünk is szolgálnunk kell embertársainkat. De a tanítványok osztozása Mesterük sorsában valami titokzatos, fenyegető jelentést is hordoz. Ha nem értették meg, ha üldözték a Mestert, lehet-e más a sorsa a tanítványoknak?
Ugyanakkor osztozunk Krisztus igazságának titokzatos történetében is. Ami rejtve van, napfényre kerül. Közmondásként hangzik ez a súlyos kijelentés. Ám nemcsak a rejtett hibákra vagy bűnökre vonatkozik, hanem éppen ellenkezőleg, Jézus itt az evangéliumra, a rejtőző igazságra utal. Amit eleinte kevesen ismernek, esetleg a környezettől való félelmükben csak fülbe súgva adnak tovább, azt egyszer majd mindenkinek fogják hirdetni a háztetőkről. Az evangélium örömhíre: Krisztus feltámadása, megváltó szeretete az emberiség iránt és minden emberhez szóló meghívása az örök boldogságra – ez az az örömhír, ami lassan, minden történelmi vihar és keserű tapasztalat ellenére átjárja a világot.
Megrendítő korban élünk. Olyan korban, amikor a tömegtájékoztatás eszközei, köztük egyre inkább a világháló, képesek hangulatokat, érzelmeket, félelmet, gyűlöletet, igaz vagy hamis híreket pillanatok alatt eljuttatni az egész emberiséghez. De ugyanez megnyitja a lehetőséget az igazság, a szeretet, sőt Krisztus örömhíre számára is.
Kerényi Lajos atya a piarista rendben tett örök fogadalmat. Vácott szentelték pappá 1952. június 22-én. Papi szolgálatának hosszú évei alatt a mi Főegyházmegyénkben működött, mégpedig számos állomáshelyen, gyakran távoli, vidéki plébániákon. 1976-ban került ide, a Külső-Ferencvárosba, ahol 1995 óta vezette a plébániát. Dinamikus lelkipásztori egyénisége sok területen megmutatkozott az ifjúságpasztorációban és a hitoktatásban, de egészen sajátos módon a kórházi lelkipásztori munkában is. Ezt a nehéz években is nagylelkűen vállalta. Megtalálta az utat sok ember szívéhez. Egyes megrendítő találkozásairól legendák születtek. Amikor a politikai körülmények már lehetővé tették, rendre megjelentek írásai különböző katolikus újságokban, folyóiratokban, de hirdette az evangélium tanítását a rádió műsoraiban is. Amikor tavaly nyugállományba került, az volt a kérése, hogy még egy évig szeretett plébániáján maradhasson, együtt ünnepelhessük meg a kettős évfordulót. Ezért bár akkor nyugállományba helyezése megtörtént, ez csak az idei év nyarától lép hatályba. De ez a párját ritkító kitartása is a tényleges szolgálatban mutatta, hogy milyen sokat jelent számára, hogy Krisztust képviseli és a rábízott közösségért él. Apostoli lelkesedése, bátor helytállása a nehéz körülmények között is, az evangélium ügye és az emberek iránti hűséges szeretete, az ifjúsági találkozók, a hittanórák, a táborok maradjanak meg nemzedékeken át mindnyájunk legszebb emlékei között.
Lajos atya élményszerűen megtapasztalta, hogy milyen csodálatos átalakulást hoz az Oltáriszentség az ember életében. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve idézzük fel Lajos atya felejthetetlen sorait erről a témáról:
„Az Oltáriszentség tisztelete mindig növekszik. Milliók és milliók veszik magukhoz, hogy értelmesebb legyen az életük, hiszen Jézus az ’őt evőknek’ több életet ígért. Kívánják a gyengék. Egy féllábú, 24 év körüli leány a minap magához hívott a kórházi ágyon, kérve, hogy áldozni szeretne. Áldozás után közölte velem, hogy érszűkület miatt amputálták a lábát. Kérdésemre, hogyan bírja elviselni, hogy nem táncolhat, nem szaladhat úgy, mint fiatal társai, azt válaszolta: csak az Oltáriszentségnek köszönheti, mert őt arra ihleti, hogy megcsonkult életét ajánlja fel engesztelésül a magyar ifjúságért”.
Azt kérjük Krisztus Urunktól, aki gazdánk és mesterünk, hogy jutalmazza meg Lajos atyát minden áldozatáért, adjon neki kegyelmet és erőt, hogy nyugdíjas éveit áldozatként ajánlhassa fel Egyházunkért és a magyar ifjúágért. Amen!
A szentmise végén, a záróáldás előtt Labancz Zsolt piarista tartományfőnök köszöntötte elsőként rendtársai nevében is a Fogolykiváltó Boldogasszonyról nevezett Kerényi Lajos atyát. A tartományfőnök megemlítette, hogy kettős ünnep a mai, hiszen nem olyan régen ünnepelték Kerényi Lajos kilencvenedik születésnapját, ebben a szentmisében pedig pappá szentelésének hatvanötödik évfordulóját ünneplik. Így fogalmazott: egy születésnapkor elsősorban az ünnepelt személye áll az előtérben, hiszen az ő életéért adunk hálát, azt köszönjük meg, ami az ő életén keresztül érkezett a mi életünkbe; egy-egy szentelési évforduló viszont, mint ez a mai nap is, az Úristen felé fordítja figyelmünket, aki meghív, kiválaszt és kegyelmével kísér minket.
Ma ezt a két évfordulót együtt ünnepelhetjük. Köszönjük tehát a te személyedet, és köszönjük az Úristen kegyelmét, ajándékát – tette hozzá Labancz Zsolt majd kiemelte, Lajos atya életében mindig kristálytisztán látszott a piarista, Kalazanci Szent József szellemisége iránti elkötelezettség: az, hogy a fiatalok, az ifjúság nevelése Isten országának építésében kitüntetett helyen szerepel.
Kerényi Lajos atya tartományfőnöke elmondta, készülve erre a napra, megtalált egy hatvanöt esztendővel ezelőtt, a primícián készült feljegyzést, ahol az újmisés Kerényi Lajos Izajást idézte az áldás előtt: „Itt vagyok, Uram, küldj engem.” Egykor elhangzott: „Úgy fogadjátok az újmisés áldást, hogy az bennetek odahasson, hogy elmenvén tanúságtévői legyetek Istennek. Mert azé az áldás, aki fogadja, aki felhasználja.”
Kedves Lajos atya, ha rátekintesz, hogy milyen sokan vannak a templomban, sőt a templom előtt is, akkor azt mondhatjuk örömteli lélekkel, hogy ezek a primíciás szavak próféciává lettek a te életedben. Elfogadtad az Úristen meghívását, az ő áldását, és így lettél sokak számára te magad áldás. Köszönünk téged az Úristennek – zárta szavait Labancz Zsolt, majd átadta Kerényi Lajosnak Ferenc pápa áldását, melyet a vasmise emlékére küldött.
Ferencváros polgármestere, Bácskai János lépett ezek után a mikrofonhoz, hogy a kerület vezetőjeként köszöntse a jubiláns lelkipásztort. „Adjunk hálát a hívásért, hogy itt vagyunk”, kezdte köszöntőjét a polgármester, idézve Kerényi Lajos 1985-ben az egerszalóki ifjúsághoz intézett szavait.
E szavakkal köszöntöm most én is Lajos atyát, aki fáradhatatlanul szolgálta kerületünk lakosságát. Fiatalokat, öregeket és betegeket egyaránt. Utóbbiakra sem sajnálta az időt, órákat ült betegágyuk mellett, hogy megkönnyítse szenvedésüket. Köszöni a város, különösen Ferencváros negyvenéves szolgálatodat – fogalmazott Bácskai János.
Sillye Jenő zenés ünneplése után a szűkebb közösség: a plébánia, a fiatalság, a hittanosok nevében Kovács Kinga köszöntötte a vasmisés Kerényi Lajost, aki a szentmise végén egyenként vasmisés áldásban részesítette a bíborost, paptestvéreit, a ministránsokat, a plébániai munkatársakat, rokonait, majd megáldotta az ünneplő híveket, tisztelőit, tanítványait.
Forrás és fotó: Bókay László/Magyar Kurír
