25 évvel ezelőtti magyarországi visszatelepülésüket ünnepelték a Jézus Szíve Nővérek a Budapest-Pestszentlőrinc Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánián. A hálaadó jubileum szentmiséjét Erdő Péter bíboros mutatta be szeptember 30-án. Udvardy György püspök a misszióra való meghívottságunkról beszélt.
Szeptember utolsó szombatjának délutánján ünneplőbe öltözött, tenyerükön süteményes tálcát hordozó emberek siettek a pestszentlőrinci kertváros utcáin. Célpontjuk a Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánia közösségi háza és a templomkert volt. Fehér kosztümös, mosolygó arcú szerzetesek fogadták az érkezőket, a Jézus Szíve Nővérek közösségének tagjai. Michelle nővér amerikai akcentussal, de hibátlan magyarsággal üdvözölt mindenkit.
Az 1940-es évekre, Kassa-Budapest-Csongrád területére visszanyúló kezdetek, majd a szocializmus egyházüldözése következtében Kanadában és Amerikában folytatódó működés évei után 1992-ben kereste a rend a Magyarországra való visszatelepülés lehetőségét. A rendalapító, Péterfy Ida nővér már nagyon vágyott arra, hogy a Jézus Szíve Nővérek Társasága 43 év után visszatérjen Magyarországra és az Amerikában kibontakoztatott pedagógiai módszert, valamint a rend kateketikai karizmáját itthon is kamatoztassa. A pestszentlőrinci főplébánián Varjú Imre plébános fogadta be a nővéreket és elindult a magyarországi misszió.
A főplébánia lelkipásztorai szolgálatának és a nővérek 25 éves jelenlétének, munkájának köszönhetően igazi közösségi oázissá vált. 24 közösség működik itt, összefogják a gyerekeket, lelkigyakorlatokat, képzéseket tartanak, katekumenátust szerveznek, hitoktatnak és nyaranta táboroznak. A közösségek havonta egy pénteken közösen vesznek részt szentmisén, és egy alkalommal szentségimádásra gyűlnek össze – tudtuk meg Kovácsné Oláh Katalintól, a közösségek koordinátorától.
A jubileumra a nővérek meghívták mindazokat, akik 25 éves történetük során kapcsolódtak hozzájuk. Így többek között jelen volt és előadást is tartott Udvardy György pécsi megyésüspök, aki a Hitoktatási Bizottság elnökeként működött együtt a katekézisben elkötelezett nővérekkel, Polgári Ferenc, Boldogkőváralja plébánosa, aki a nővérek betelepülését segítette, Varga Norbert, aki katekumenátus vezetésére hívta meg Szombathelyre a nővéreket.
A jubileum visszatekintéssel kezdődött. A ma már nyugalomba vonult, de a főplébánián továbbra is kisegítő lelkészként szolgáló Varjú Imre elevenítette fel a 25 évvel ezelőtti kezdeteket. Az embernek az volt az érzése, egy több generációs család nagy öregje szól a közös múltról. Az egykori plébános sok humorral mesélt: Lukács László piarista közvetítésével keresték fel a nővérek a magyarországi visszatelepülés szándékával. Váratlan volt az ajánlat, de Imre atya megérezte a benne rejlő lehetőséget. „Plébánosként az egyik legfőbb öröm, ha a területen szerzetesközösséggel lehet együttdolgozni.” Az első látogatás eredményes volt. Imre atya építészt hívott, az építendő közösségi épület megvalósíthatóságát vizsgálva, és a nővérek biztos ígérettel mehettek haza. Míg épült a ház, a nővérek a plébánián laktak, és elindult a közösségi élet. „Ma nincs olyan ember a plébánián, aki ne lenne hálás munkájukért, és ebben a sorban benne vagyok én is” – tolmácsolta köszönetét Varjú Imre.
A nővérek megkezdték közösségi életüket Pestszentlőrincen, az amerikai rendtagok gyorsan megtanultak magyarul. Köztük volt a tavaly elhunyt, sokak által szeretett Fogassy Judit nővér, aki húsz évig szolgált Magyarországon, és ez idő alatt a magyar hitoktatás és katekétaképzés meghatározó szereplőjévé vált. A rend örömmel fogadta a Pestszentlőrincen ébredő hivatásokat. Két nővér, Ágnes és Adrienn jelenleg is itt él a közösséggel, Zsófia nővér pedig most Amerikában van.
A jubileumra Magyarországra érkezett Mary Tomasella SDSH, legfőbb elöljáró. Köszöntőjében Péterfy Ida rendalapítót idézve, megvilágítva, mi rendjük karizmája: életük és tanításuk alapján megmutatni, ki Jézus Krisztus, hogy megismertessék őt, mint „minden egység és szeretet alapját”. Azt szeretnénk közvetíteni, hogy Isten minden embert személyesen és feltétel nélkül szeret – fogalmazta meg, mennyire nagy szüksége van a világnak e szeretet megtapasztalására. „Különböző nyelveken beszélünk, de mindannyian értjük és tanuljuk a szeretet nyelvét, és keressük azt, aki e szeretet forrása” – fejezte ki törekvésüket.
Udvardy György pécsi megyéspüspök előadásában a rendi közösség hosszú évek missziós munkájának gyümölcseit ünnepelve feltette a kérdést, mi az, ami egykor és ma embereket arra késztet, hogy Krisztus örömhíre hirdetésének útjára lépjenek. Ezt tekintjük missziónak, de Udvardy György Ferenc pápát idézve így fordította le: az örömömről beszélek a barátomnak. Ezzel azt fogalmazta meg, hogy a misszió személyesen megszólítja az embert, feladatot ad neki, mert a mi életünk, akik már megismertük Jézust, nem képzelhető el a benne megismert szeretet nélkül. Egy jubileum alkalmat ad átgondolni és csokorba szedni Isten hatalmas tetteit, hogy saját életünkben is megkeressük, hogyan, hányszor segített meg minket – mondta a püspök. „Megsegített gyengeségeinkben, bűneinkben, kudarcainkban, és velünk szenved nehézségeinkben. Azáltal, hogy bevon az Atyával való szeretetkapcsolatba, más lesz az én szenvedésem.”
A misszió a Jézus Szíve Nővérek karizmája – fogalmazta meg Udvardy György. Számukra az alap a Feltámadottal való személyes találkozás, ez ad nekik erőt, ez mozgatja aktivitásukat, és ebből fakad a közösség léte és a szolgálat módja. Tevékenységük célja az, hogy megismertessék Krisztust. Arról az alapról indulnak, hogy a teljes embert kell megszólítaniuk, érzelmeivel, intellektusával, kapcsolataival együtt. Ezt élményszerűen teszik, ezáltal megérintve az érzelmeket, de ugyanakkor szilárd kapaszkodókat adnak, és a rövid távú hatást kamatoztatva döntésekre vezetnek el, az elköteleződés hosszú távú kapcsolatát építve. Ebből fakadhat a saját misszióm – hívta fel a figyelmet a püspök. „Én már sokat kaptam, ebből szeretnék adni.” A küldetésben nem csak saját erőnkre támaszkodhatunk – mutatott rá a hétről hétre kapott lehetőségre, mikor a szentmisében találkozhatunk Isten igéjével és az Eucharisztiában Krisztussal.
A püspök utat is mutatott, hogyan éljük meg a missziót: az életünk dolgait kell evangelizálni. „Az örömhírrel kiplakátolni a világot” – fogalmazott. Tudatosítsuk: van mondanivalónk a mai ember számára. Hogy ezt a küldetést végezzük, szükséges a tanulás, szükségesek az intézményeink, közösségeink, a társadalom különböző területein működő csoportjaink. Ha a feltámadott lét jellemzőit éljük meg, nem lesz megkérdőjelezhető a létünk: az örömet, az evangéliumi radikalitást, döntéseink egyértelműségét, a pozitív életszemléletet és a bátor kezdeményezőkészséget, és az olyan helyzetekben, amikor már nincsenek eszközeink, a bocsánatkérést és a kiengesztelődést. Erre a személyes misszióra bátorítson az ünnep – buzdított a püspök.
Míg a felnőttek előadásokon vettek részt, a fiataloknak és gyerekeknek a templomkertben valamint a rendházban tartottak foglalkozásokat.
A jubileumi szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt, számos paptestvér, köztük Katona István segédpüspök és Udvardy György püspök koncelebrált a liturgián a zsúfolásig megtelt templomban.
Felajánláskor annak a három nővérnek a szülei, testvérei vitték az oltárhoz az áldozati adományokat, akik hivatása a pestszentlőrinci missziónak köszönhetően született.
Erdő Péter a napi evangéliumhoz, de az előtte szólók gondolatmenetéhez is kapcsolódva a szeretet és az öröm fontosságáról beszélt „szorongástól, depressziótól, jólétben is az üresség, az értelmetlenség, a céltalanság érzésétől sújtott világunkban”. „Jézus a Mennyei Atya szeretetével szeret minket. Úgy vesz körül minket szeretete, mint egy sajátos közeg.” A bíboros ugyanakkor hangsúlyozta, a szeretet és öröm nem tekinthető pusztán érzésnek vagy hangulatnak. Az ember akkor tud megmaradni ebben a szeretetben, ha életével követi Krisztus parancsait, ahogyan „ő is, élete árán is teljesítette az Atya akaratát. Nem kényszerből, hanem egész valóságát átfogó viszontszeretetből”. Hogy hogyan szeressünk, a Jó Pásztor ad nekünk mintát, aki mindent otthagyva indult az elveszett bárány keresésére. Az emberiség ez az elveszett bárány, amely nem találja útját a pusztaságban. Erdő Péter azt fogalmazta meg, az ember akkor veszíti el az irányt, amikor „elhomályosul benne Isten képe, amikor kiüresedik a lelke és nem ismeri már fel az ember méltóságát és az ember útját.”
Ma az Egyház egészének feladata, hogy Krisztushoz hasonlóan útra keljen, hogy irányt mutasson, hogy kivezesse az embereket a pusztaságból az élet helyére, az Istennel való barátság felé, táplálva Isten igazságával, Isten szavával, Isten jelenlétével, mely az Oltáriszentség ajándékában különlegesen megvalósul. Péterfy Ida is az Egyház ezen küldetését ismerte fel, amikor társaival 1940-ben Magyarországon megalapították a Jézus Szíve Nővérek Társaságát, és ez a küldetéstudat él ma is a nővérek szívében. Erdő Péter bíboros elismeréssel szólt a közösség munkájáról az evangelizáció, a hitoktatóképzés és a hitoktatás területén, melyet 25 év óta hazánkban végeznek, „lelki hatásukkal a plébánia, a főegyházmegye és a magyar katolikus közösség életét segítve”.
A hálaadó szentmise után folytatódott az ünneplés. A nővérek közösségük házába hívták vendégeiket életüket bemutató fotókiállításra és agapéra.
Fotó: Lambert Attila
Forrás: Trauttwein Éva/Magyar Kurír