Az idei karácsony ajándéka a Bethánia Szeretetotthonban
A COVID járvány előtti években a - Szociális Missziótársulat által Szikszón fenntartott - Bethánia Szeretetotthonban a lakók generációi számára ismert vallási hagyományok, szokások megélése, a kulturális és tárgyi emlékek használata elengedhetetlen része volt az ünnepi készületeknek.
A két éve kezdődött világjárvány rengeteg fizikai hiányt, korlátozást hozott a mi otthonunk életében is. A legfájóbb változások azonban mégiscsak az észrevétlenül kialakuló, kapcsolati, kapcsolattartási, közösségi életben megélt lelki hiányok, sebek lettek. A lakók-kollégák és kollégák-kollégák közötti kapcsolatok, érintkezések és együttműködések is megváltoztak, átalakultak. A krízis kezelése során a napi munka, olykor óráról-órára történő végzését a túlélés érdekében tett intézkedéseket hozta, amely „elvágott” sok értékes, békeidőben gyakorolt rítust és együttműködést is.
Az átoltottság magas szintje mellett elhatároztuk, hogy 2021 karácsonyi időszaka már bátrabb kell, hogy legyen, mint a 2020-as évben volt. (Természetesen a COVID éberség fenntartása mellett.)
Most is, mint minden évben, különösen kiemelt időszak volt az ADVENT. Ebben az évben a készülődés témája a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő hagyományok, rituálék közösségi megélése volt.
Orgován Józsefné terápiás munkatársam feladata időseink foglalkoztatása, az előttünk álló világi, illetve egyházi ünnepekre való felkészítés. Az advent mindnyájunk számára kedves időszak, mert ez a készülődés, ráhangolódás töltekezéssel, elcsendesedéssel megnyugvással jár. A 2021-es készületben azonban azt érezte, hogy szívesen átengedi a dolgok folyását és irányítását nekem, mert most az én lelkemben indult el valami, melyhez így ő nyújtott segítő kezet.
A készületi időt felhasználva a foglalkozások tematikája a családon belüli élmények feldolgozása, újra élése volt, így mindennapjaink része lett Kun Erzsébet: Családmesék című szeretetkönyvének, felolvasása, feldolgozása csoportos beszélgetés által.
Az elmúlt két év rákényszerített, megtanított minket egy izolált világ elfogadására, arcmimikáit maszkokkal eltakaró beszélgetésekre, testi érintés (ölelés) nélküli életre.
Az érzékenyítő foglalkozások alatt felszínre kerültek, hogy a boldog, örömteli élmények a fiatal korukhoz, családon belüli eseményekhez kötődtek, mely jelen esetben 1950-’60-’70-es évekre datálható. Minden ember szívében létezik olyan szeretetládikó, amelyben őrzi ezeket a meghitt pillanatokat. A célom az volt, hogy megtaláljam ezekhez a szeretetlábikókba illeszkedő kulcsot.
Károly bácsi szociális étkezőnk megkeresett bennünket, hogy szeretne felajánlani egy fenyőfát. Ezt a fát nem azért kaptuk, mert számára feleslegessé vált. Ellenkezőleg. Saját kezűleg kivágta, befaragta és egy kovácsoltvas talppal, szeretettel adta át nekünk. Ennek az ajándéknak kerestem a méltó helyét a házban. Ekkor fogalmazódott meg bennem a családi „retro” szoba megjelenítésének gondolata. Ebben a karácsonyi készületben tehát, a tárgyak látványának segítségével időutazásra hívtam meg lakóinkat, dolgozóinkat oda, ahol pozitív élményeik újra feleleveníthetők. A fentiekben már említett adventi foglalkozásokon igyekeztünk minden érzékszervet megszólítani, bevonni, illat, íz, fény és zene eszközeinek alkalmazásával.
Ezeket a terápiás eszközöket igyekeztem a foglalkozásokon kívül is belecsempészni mindennapjainkba:
Halk zene szólt a bejáratnál,
folyamatosan világító meleg fényhatású fényfüzéreket helyeztünk ki,
a közösségi terekben karácsonyi illóolajokat helyeztem el.
A korábbi évek egy-két fős dekorációs munkatársi létszámával szemben, tudatosan más munkamegosztást terveztem. A berendezni kívánt előtér-rész, szoba részletet bemutató enteriőrjének korhű megjelenítéséhez megszólítottam a kollégákat, hogy segítsenek beszerezni a szükséges tárgyakat. Így közösen szerezhetünk örömet lakóink számára. Kommunikációs csatornaként, a közösségi média zárt csoportját használtuk, ahol megosztottam azoknak a tárgyaknak a fotóját, ami még hiányzik a szobába kialakításában.
Elkezdtek gyűlni a tárgyak a fenyőfa körül. Folyamatosan érkeztek a dolgozók részéről a felajánlások és elkezdtek megnyílni a lelki fiókok. Nem kellett már kérnem, özönlöttek a tárgyak, ötletek, hogy „nekem ez van, ezt tudom felajánlani”. Kinőttük a szeretetotthon falait és a közösség önműködő erejével, bevonódtak a dolgozók családtagjai. A saját otthonukban, pincét, padlást és régi szülői ház hagyatékát kutatva kerestek azért, hogy még színesebbé tegyük az emléktárgyak gyűjteményét.
A kollégák összefogásán kívül lakóink is elköteleződtek, hogy az otthonukból beköltözéskor behozott és érthetően féltve őrzőt kis emlékeiket felajánlják a közösségnek. A lakószobákból előkerültek vagy behozatták a hozzátartozókkal azokat a régi családi fotókat, amikhez kellemes élményük fűződött.
A szeretetotthon dekorációja szorgos hangyák munkálkodásához volt hasonló, mindenki saját képességéhez, lehetőségéhez mérten vált a nagy család hasznos tagjává. Minden nap megtettünk egy adott díszítési munkálatot:
- cérnával szaloncukrot kötöttünk,
- vattagolyót formáltunk a karácsonyfára hódíszként,
- mézeskalácsot sütöttünk. A tésztát mindenki egyénileg nyújtotta, szaggatta, amit kisülve bevihetett a szobájába, és így lehetősége volt, egy kicsit háziasszonnyá válni, és a látogatóba érkező gyerekeket, unokákat házi süteménnyel várni.
A készülődés közben mindnyájunkban feltörtek az emlékek. Kinek fiatal korából, kinek gyermekkorából, így hirtelen sok kedves visszaemlékezés élményét osztották meg a közösséggel. Szép csendben kialakult egy emlék sarok, ahol megálltunk, a másikra figyeltünk, olykor felnevetve, de valamikor csöndben 1-1 legördülő könnycseppel az arcunkon, hallgattuk ezeket a történeteket és ezzel a mesélő élménye már enyém is lett. Különleges, bensőséges pillanatok voltak ezek az alkalmak, amiért nagyon hálás vagyok, hogy részese lehettem.
Volt, aki megköszönte és hálát adott azért, hogy nappalos műszakban volt és részese lehetett egy-két elhangzó történetnek. Más kolléga azt mondta 12 órás műszak után a férjének, hogy feltöltődve és élményekkel ment haza. Volt, aki azt mondta, hogy: „Nem tudtam túllépni a gyászon és a karácsony különösen nehéz időszak nekem. Köszönöm, hogy elterelődhetett a gondolatom és aktívan részese lehettem ennek a csodának.” A bőröndben lévő hajasbaba, éveken keresztül egy családi ház tisztaszobájában pihent, emléket állítva ezzel a fiatalon elhunyt kislányának. Könnyeivel küzdve kért, hogy engedjem meg, hadd tegye a fa alá. Immár új emlék is fűződik ezentúl ehhez a babához.
Majd eljött az a bizonyos délután, amikor a lakóink a Jópásztor Kápolnában, (amely az intézmény egy távolabbi részén található) „lelki szobájukat” tisztították. Ez idő alatt elkészült az ünnepi „tiszta szoba”, mely a szeretetotthon főbejáratánál fogadta őket.
Adventben egy kicsit elcsendesedik az ember, de most különös csönd járta be a házat. Nevezhetjük bárminek, véletlennek, a Gondviselésnek, a sors kezének, de a háttérben felcsendült az Ave Maria. Ebben a pillanatban megfoghatatlan béke, szeretet szállt sokunkra. Akkorra már nem kellettek szavak. A szemek és az arcokon legördülő könnycseppek beszéltek helyettünk.
Ezúton szeretném megköszönni a Bethánia Szeretetotthon minden dolgozójának, lakójának és hozzátartozóinak, hogy nyitottságukkal, kincseik felajánlásaival, tevékeny részvételükkel, közösen létrehoztuk ezt a Karácsonyi Csodát.
Szerző: Kovács Karolina Mária – vezető ápoló, intézményvezető szakmai helyettese
Fotó: Bethánia Szeretetotthon
