Petrás Éva, a kiadvány szerkesztője elmondta: minden ízében különleges és fontos kötetet tart kezében az olvasó. A Pápai Államtitkárság Történeti Levéltára és a Szociális Testvérek Társasága Irattára gyűjteményéből elsőként jelennek meg nyomtatásban olyan írásos történeti források, amelyek ablakot nyitnak múltunk egyik legdrámaibb időszakára, a II. világháború utolsó éveire.
Így Slachta Margit szlovákiai zsidók megmentése érdekében végzett római missziója mellett a társaság számos tagjának megéléstörténetén keresztül megismerhetjük a szociális testvéreknek az embermentés terén, illetve a világháborús pusztítás és az újrakezdés időszakában való töretlen és törhetetlen – Margit testvér kifejezésével élve „alkutlan” – munkáját, katolikus keresztény helytállását.
Bepillantást nyerhetünk a budapesti és vidéki embermentő akciók drámai pillanataiba és kockázatos logisztikájának hétköznapjaiba. Nyomon követhetjük a szociális testvérek fáradhatatlan munkáját; a társadalmi felelősségvállalás és szolidaritás egyszerű gesztusain keresztül pedig a hiteles társadalmi jelenlét stratégiája mutatkozik meg előttünk.
A rendi krónikákban, beszámolókban, jegyzőkönyvekben és kollektív naplókban egyúttal feltárulnak a frontországgá váló Magyarország embert próbáló eseményei, és azok egyéni és közösségi megéléséről is összetett képet kapunk.
Az Időablakok című kötet célja: ablakokat nyitni a múltra, a II. világháború utolsó éveire. A levelek, krónikák, visszaemlékezések, tanúságtételek és beszámolók a szemtanúk hitelességével villantják fel, hozzák közel, teszik átélhetővé a nyolcvan évvel ezelőtti, 1943-tól 1945 végéig zajló eseményeket; némely menekített köszönőlevele pedig a háború emlékeinek, sebeinek évtizedekkel később is eleven voltáról tanúskodik.
A rendezvényen Petrás Éva megemlítette és köszönetet mondott a szövegeket gondozó kutatótársainak, azoknak, akik a közölt források válogatásában segítségére voltak: Németh Emma SSS és Takács Anita SSS testvérnek, valamint Tóth Krisztinának és Wirthné Diera Bernadettnek.
A könyv nyolcadik, Istendicsérő jegyzőkönyv című részét Németh Emma, a Szociális Testvérek Társasága magyarországi elöljárója, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) elnöke gondozta.
A kötet bemutatóján elmondta: a jegyzőkönyvet az 1945 pünkösdjét követő kedden vették fel, kevesebb mint két hónappal a II. világháború magyarországi lezárását követően és mindössze egy héttel a Jugoszláviában harcoló német csapatok fegyverletétele után. A társaság tagjai harmincnapos lelkigyakorlatra vonultak el, ami teljesen szokatlan: általában nyolcnapos lelkigyakorlatokat tartottak, de az előző évben még ezt sem sikerült megtartaniuk. Slachta Margit számára azonban fontos volt, hogy a világégést követően a testvérek gondolják végig, mit éltek át, nézzenek vissza az elmúlt évekre: milyen csodáit tapasztalták meg az Úristennek a rettenetes események között.
Hálát adnak Istennek a jegyzőkönyvben azért, hogy minden testvér megmenekült, Salkaházi Sára kivételével, aki önként ajánlotta fel az életét. A háborúhoz vezető folyamatok közül Margit testvér megnevezi a legfőbb korjelenséget: a keresztény hitvilág elpogányosítását, az uralomra jutott újpogányságot.
Ebben a korban az volt a kérdés a testvérek számára: az Úristennek engedelmeskedjenek-e, vagy a vele ellentétben álló állami törvényeknek, netán pártrendeleteknek, hiszen a zsidótörvények meghozatala négy éven keresztül folyamatosan zajlott, és a hatalom együttműködést követelt mindenkitől. Aki ezt nem tette meg, arra szankciók vártak, olvasható a jegyzőkönyvben.
Azt, hogy nem az állami rendeleteknek, hanem Istennek engedelmeskednek, a testvérek egy évvel korábban, 1944 nyarán határozták el, a nagyváradi lelkigyakorlaton. Ettől kezdve valamennyien beleálltak abba a munkába, amelyet az üldözöttek menekítése jellemzett, és az, hogy tevékenyek legyenek ott, ahol a legnagyobb szükség van segítségre. A másik ember megmentéséért kockára teszik a saját életüket is.
Ahogy a trágár, durva szavakkal illetett és egy nyilas által gumibottal meg is ütött Slachta Margit testvér mondta az őt az embermentésről lebeszélni akaró jobb akaratú nyilasnak: Mi, testvérek, azért hagytunk el mindent, hogy az Úristen szeretetén kívül az embereken segítsünk. Ez a mi hivatásunk. Ezt akarja tőlünk az Úristen, és mi nem tehetünk az Úristen ellen, mert akkor nem teljesítenénk hivatásunkat. Ha tehát ezentúl is szerencsétlen üldözött embert látok, ezután is fogok segíteni.”
Az Időablakok – Válogatás a szociális testvérek második világháborús feljegyzéseiből, dokumentumaiból című könyvet a Barankovics István Alapítvány és a Gondolat Kiadó jelentette meg.
Az ünnepi eseményen Kereszténység és nemzet címmel előadást tartott Bali János habilitált egyetemi docens, az ELTE tanszékvezető tanára.
A liberalizmus és a kereszténydemokrácia kapcsolatát elemezve hivatkozott Szekfű Gyula 1922-ben megjelent, Három nemzedék című könyvére, amelyben a történész szerző megállapítja: Széchenyi István volt az utolsó olyan államférfi, aki még össze tudta kötni a liberális eszmeiségét a katolicizmussal, a kereszténységgel. Ahogyan haladunk előre az időben, egészen Trianonig, a politikai elit egyre jobban épít a liberalizmusra, és fokozatosan veszíti el kapcsolatát a kereszténységgel. Szekfű történeti áttekintésében leszögezi: ahol a liberális elvek dogmatikussá, politikai rendszert megalapozó eszmeiséggé, liberalizmussá szerveződtek, ott előbb-utóbb épp az egyéni szabadságjogokat korlátozó korszak következett be, gondoljunk csak a francia forradalomból kinövő kegyetlen jakobinus terrorra, vagy Magyarországon a Károlyi-kormányt követő Tanácsköztársaság vérengzéseire.
A nácizmus és a kommunizmus is a liberalizmus táptalajából nőttek ki. A liberalizmus túlhangsúlyozza a szabadságot, elveti a tekintélyt, a katolikus vagy keresztény egyházakban csak a földi tekintély megdöntésre ítélt megtestesülését látja, figyelmen kívül hagyva, hogy a tekintély isteni eredetű. Bali János arra is felhívta a figyelmet: felvilágosodás helyett helyesebb lenne elsötétedésről beszélnünk, ugyanis a felvilágosodás hirdetői kiiktatták Istent a középpontból, sőt a történelemből is, és helyére az embert tették.
Nemzet és kereszténység kapcsolatát vizsgálva a professzor idézett Erdő Péter bíboros, prímás évekkel ezelőtti rádiónyilatkozatából: „Minden nemzet, minden nép a gondviselő Isten szeretetétől kísérve alakult ki a történelem folyamán. Így nyerte el sajátos arculatát, ezért van mindegyiküknek pótolhatatlan méltósága, zsenialitása, az élet gondjainak megoldásában senki mással össze nem téveszthető ötletessége, elszántsága mindegyiküknek, Isten akarta hitvallása.” Az egyetemesség és a nemzeti sajátosság tehát a kereszténységben nem ellenkezik, hanem összetalálkozik egymással.
Bali János arról is beszélt, hogy a 19. század közepe előtt az ószövetségi, ezután pedig az újszövetségi istenkép hatotta át a magyar nemzettudatot. Kölcsey Himnuszának Istene mennydörgő Isten, aki büntet, balsorssal sújtja az eltévelyedett nemzetet. Ugyanez jellemzi II. Rákóczi Ferenc imájának Istenét. A fordulópontot az első magyar felelős miniszterelnök, Batthyány Lajos és az aradi tizenhármak 1849. októberi kivégzése jelentette. Ez megrendítő hatást gyakorolt Liszt Ferencre is, aki ezt követően írta meg a Krisztus-oratóriumot. De megjelenik az újszövetségi istenkép Székely Bertalan II. Lajos holttestének megtalálása című festményén is, mely a mohácsi tragédiát idézi fel: a királyt beborító fehér lepel emlékeztet bennünket a keresztfáról levett Krisztus leplére. Egyértelmű utalás, hogy a magyar tragédia rokon Krisztus kereszthalálával. A kilencvenéves, Torinóban száműzöttként élt Kossuth Lajos magyar Golgotának nevezi az aradi vértanúk kivégzését. Amikor pedig a nemzet tragédiája már Krisztus kereszthalálával párhuzamban jelenik meg, az az első világháború, majd Trianon. Erről szólnak a felállított emlékművek, amelyeken Szűz Mária alakja mint Patrona Hungariae látható, vagy a keresztfára felszögezett Magyar Királyság, töviskoszorúval a fején. Sok olyan plakát is van, amelyen a magyar tragédia a krisztusi archoz kapcsolódik.
Elemezve a mai kor – különösen Nyugat-Európa – kapcsolatát a kereszténységhez, az előadó idézte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki néhány évvel ezelőtt akkori szlovák kollégájához, Mikuláš Dzurindához írt levelében így fogalmazott: „Európa eszméje három dombról származik: az Akropoliszról, a Capitoliumról és a Golgotáról.” A professzor leszögezte: Európa a demokrácia, jogállamiság, kereszténység hármas pillérére épül. Európa nyugati felében most működnek olyan erők, amelyek el akarják törölni a Golgotát. A kérdés: hagyjuk-e, hogy kitöröljék teljes mértékben az európaiságunkból a zsidó-keresztény kultúrát?
Amit tehetünk, hogy figyelünk azokra a közösségekre, amelyeknél abszolút együvé tartozik a vallás, a hit és a nemzet, mint például a moldvai magyaroknál. Nagyon lényeges az is, hogy ne valami ellen, hanem valamiért küzdjünk, így az egyetemes békéért, vagy egy igazságosabb és testvériesebb világért. Vissza kell nyúlnunk és bátran kell vállalnunk katolikus, keresztény hagyományainkat, melyekre reményteli jövőt építhetünk – hangsúlyozta Bali János.
Végül Reményik Sándor Férfi-erdő című verséből idézett:
„A fák: keményderekú gondolatok,
Az ősi földből szívnak őserőt.
Koronájukat égnek emelik.
Ha van Isten, ha nincs:
Mindegy nekik.
Mert nekik úgy kell élni, mintha volna!
Viharban, csendben rájok lehajolna.
Mert nekik nőni kell –
És nőni – csak az ég felé lehet.”
Az ünnepi rendezvény Bogányi Gergely Kossuth-, Liszt- és Prima díjas zongoraművész koncertjével zárult.
Fotó: Merényi Zita
Forrás: Bodnár Dániel/Magyar Kurír