Hogyan lehetséges ez? Nem a tagok kiválósága miatt. Csakis úgy, hogy Isten a Szentlélek által adja azokat a kegyelmeket a Társaságnak és az egyéneknek, amelyekre a történelem adott pillanatában a legnagyobb szükség van. „Ebben rejlik a misztérium, mert az emberektől kapott ajándékok és mindaz, amit a saját erőnkből képesek vagyunk megvalósítani, elöregszik és megromlik. A Lélek ajándékai azonban mindig új életre kelnek, és minden időben és minden helyen megújulnak és újra felfedezik őket, ugyanakkor hűek maradnak gyökereikhez” – fogalmazott Ferenc pápa, rámutatva ezzel egyben a Társaság két legfontosabb jellemzőjére is: a szentlelkességre és a modernségre.
A Szentlélek van életünk középpontjában, mert már az alapítók felismerték, hogy nélküle nemcsak a testvérek lelki élete, de a kapott küldetés teljesítése is elképzelhetetlen. A szociális küldetés megvalósításához, a bajok megelőzéséhez pedig szükséges a modernség is. Ez nem csak azt jelenti, hogy haladni kell a korral, ismerni a kor kihívásait, és azokra korszerű eszközökkel válaszolni. Az is fontos, hogy a testvérek életét, tevékenységét ne akadályozza semmi, ideértve az élet külső körülményeit, egyházjogi formákat, kereteket is. Ferenc pápa szerint a Társaság életében látható, hogy a száz évvel ezelőtt kapott karizmát egészen napjainkig sikerült a különböző politikai és társadalmi helyzetekre alkalmazni. Pedig a külső körülmények soha sem voltak ideálisak.
Slachta Margit egyik gyakran idézett, a Társaság szabályzatában is olvasható mondása szerint nem baj, ha a régi keretek leomlanak, a Lélek majd teremt új kereteket. S az Úristen humora, s minden bizonnyal a Társaság modernségének garanciája, hogy az elmúlt száz évben az élet külső keretei, még ha megteremtődtek is, elég gyakran leomlottak.
A Társaság alapítása
A Szociális Testvérek Társasága több nagy egyéniségnek köszönheti létrejöttét, akiket XIII. Leo pápa szociális és a Szentlélekről szóló enciklikái, valamint a századforduló katolikus szociális és szentlelkes mozgalmai inspiráltak.
A gyökerek 1908-ig nyúlnak vissza, amikor Farkas Edith – Prohászka Ottokár püspök támogatásával – megalapította a Szociális Missziótársulatot. A Missziótársulat az eredeti elgondolás szerint a szociális kérdések iránt elkötelezett, magánfogadalmas, modern női közösség volt, amely később több fontos kérdésben eltért az eredeti iránytól. A karizmát megőrizni akaró nővéreket felmentették fogadalmaik alól. Ők Slachta Margit vezetésével megalakították a Szociális Testvérek Társaságát azzal a céllal, hogy az válaszoljon a kor, benne az egyház és a társadalom ínségeire, és mindkettő számára hivatásos és képzett munkásokat adjon.
A testvérek a modern élet minden területén jelen kívántak lenni, hogy karitatív, szociális, valláserkölcsi, gazdasági, népegészségügyi, kulturális és állampolgári szempontból, korszerű eszközökkel szolgálják a gyermek-, nő- és családvédelmet és krisztusi társadalmat építsenek Szent Benedek nyomán.
Az alap a hivatás, Isten szeretetének és hívásának tapasztalata, öröme. Erre adott válasz az isteni Jegyesnek történő önátadás és önfeledt szolgálat, a puszták rejtekéből az élet centrumába való kilépés, Isten irgalmának és szeretetének továbbadása minél többeknek.
Az alakulástól a feloszlatásig – 27 év örömei és nehézségei
A hivatásos élet és szolgálat keretei először 1923-ban, a Missziótársulatból történő elbocsátással omlottak le, s bizony az újak megteremtése igen sok nehézséggel járt.
Az alakulási jegyzőkönyv pontosan tartalmazza az alakulás helyét, idejét, a jelenlévő és a jelen nem lévő, de csatlakozni szándékozó testvérek nevét. A temesváriak a román törvények miatt hivatalosan nem csatlakozhattak, így az ő nevük és számuk sem szerepel benne. Nélkülük 31 testvér neve olvasható a jegyzőkönyvben, Slachta Margit pedig egy 1931-es önéletrajzában negyvenkét társat említ alapítóként.
Az alakulás pillanatában, 1923. május 12-én, szombaton reggel 7 óra 35 perckor azonban az alapítóként számon tartott negyvenhárom tag közül mindössze öt fogadalmas, de fogadalmaik alól éppen felmentett 26 és 39 év közötti nő volt jelen a Szociális Missziótársulat Mária Mercedes Otthonának Erzsébet királyné úti kápolnájában, teljes nincstelenségben, eszköztelenségben, de Istentől kapott hivatásuk és világra szóló küldetésük biztos tudatában.
Az ekkor már nemcsak szociális munkásságáról, keresztény feminizmusáról és első női parlamenti képviselőségéről ismert, harmincas évei vége felé járó Slachta Margit a Társulat programjába az eredetinél is nagyobb hangsúllyal emelte vissza a Missziótársulat által mellőzött nőmozgalmi, várospolitikai és államéleti, azaz a társadalom egészére irányuló munkaterületeket, azt a fajta társadalmi szeretetet, amelyet a Fratelli tuttiban Ferenc pápa a legmagasabb fokú szeretetnek nevez. A cél valójában Isten országának építése, krisztusi elvek szerinti társadalmi reformok megvalósítása, „az újpogány világ újrakeresztelése”, az emberi méltóság, az emberek ideigvaló és örök boldogságának szolgálata.
Az egyik alapító, Rónai Petra testvér 1933-ban így írt az alakulásról: „Amikor semmi anyagi eszköz nem volt a kezünkben, (…) mikor minden nehézség körülvett bennünket, akkor kezdtünk. Minden kezdet nehéz, de ez a kezdet, emberileg szólva, lehetetlennek látszott. És a belső nehézségek ... Ezek nagyobbak voltak. Feláldozni 15 esztendő eredményét az Elvért! (…) Amibe életet, tehetséget, ambíciót beletettünk, mindent otthagytunk! Otthagytuk fiatalságunkat, eredményeinket. Mi a semminek, a bizonytalanságnak, a teljes sötétségnek mentünk neki. ... De a biztonság tudata élt a lelkünkben ... Világos tudatunk volt arról, hogy az Úristen erre a lehetetlennek látszó útra kényszerít bennünket.”
A 43 tag már az alakulás pillanatában is három országban, Magyarországon, Romániában és az USA-ban élt, azt követően pedig a testvérek és jelöltek nagy része külföldön vállalt munkát a működéshez szükséges anyagi források előteremtéséért. S bár a gazdasági világválsággal is meg kellett küzdeni, lassan itthon is megteremtődtek a feltételek, sikerült újraindítani a szociális, közéleti és közszellemformáló munkát.
Tíz év múlva, 1933-ban már 28 helyen, 15 egyházmegyében 180 tagja volt a Társaságnak. Egyikük így számol be az első évtizedről: „És következett a küzdelem, amelynek a legnehezebb része nem a pincében lakás volt, nem a lóhús és nyomorúság, a polcokon való alvás, a cselédsor és munkáskönyv és a tizenhatod magával való hálás és a padlásszobai ruhatárban való élés. Nem ez volt a legnagyobb nehézség. A legnagyobb nehézség a hivatásos munkától való távollét volt.”
A földi biztonság és a keretek azonban törékenyek. A küzdelem 1933-tól is folytatódott, ekkor a fő terület a pusztító ideológiákkal, majd háborúval való szembeszállás lett. Katolikus Szociális Képzőt, újságot, világnézeti kurzusokat indítottak, segítettek a társadalmat érintő kérdéseket az Egyház társadalmi tanításának fényében értelmezni. Folytatták a szociális és karitatív akciókat, majd életveszélyt is vállalva az üldözöttek, először a lengyelek, később a zsidók menekítését. Ennek lett áldozata 1944-ben Salkaházi Sára testvér, aki a veszély ismeretében önként ajánlotta fel életét a többiekért.
Az illegalitás 39 éve
A szerzetesrendek 1950-es feloszlatása az akkor már közel négyszáz tagú, Magyarországon közel kétszáz tagú Társaság számára is súlyos nehézségeket hozott. Újra leomlottak a külső keretek. Megtiltották a szerzeteséletet, elvették a nehezen megszerzett ingatlanokat, a testvérek gyári munkára, cselédsorba, albérletbe kényszerültek, megszűntek a korábbi missziós lehetőségek, többen börtönbe kerültek, kihallgatások kezdődtek.
A hivatás és küldetés azonban Isten ajándéka, ezért nem is tiltható be. A Társaság is tovább élt, igaz, illegalitásban. Ezt „megkönnyítette”, hogy a Társaságban – az alapító eredeti elgondolása szerint – létezett az ún. titkos külső testvérség. Ők is fogadalmasok voltak, de különböző okok miatt jelek nélkül élték hivatásos életüket a világban. Az okok között – az alapító prófétai látása miatt – az esetleges egyházüldözés is szerepelt. A feloszlatáskor így mindenki titkos külső testvér lett. Ez az idő kezdetben a személyes evangelizáció ideje volt. A 70-es évektől a testvérek már bekapcsolódtak különböző mozgalmakba, a lelki elsősegély-szolgálatba, próbálkoztak a közszellemformálással is.
Isten pedig folyamatosan hívott fiatalokat az ekkor még egyházmegyei jogú közösségbe. Ők Buffalo püspökének engedélyével, az elöljárók kockázatvállalásával fogadalmat tehettek.
34 éve újra szabadon
A szerzetesrendek újraindulásakor a Társaságban Magyarországon 114 fogadalmas testvér és 15 jelölt volt. Ők láttak hozzá az új keretek, benne a közösségi élet kereteinek megteremtéséhez, egyben ők szembesültek azzal, hogy az illegalitás „kereteit” sem egyszerű lebontani.
Ma a testvérek jelen vannak a társadalom és az Egyház szinte minden területén, a karitásztól a legmagasabb szintekig, amire éppen szükség van. A szolgálatokat ma is a Szentlélek indítja, figyelembe véve a kor kihívásait, az egyéni adottságokat, talentumokat, karizmákat. Ő hív az ember szolgálatára, méltóságának védelmére, a krisztusi erkölcsnek és Isten irgalmának felmutatására.
A századik évfordulón köszönetet mondunk Istennek és az előttünk járó testvéreknek a Társaságért, a hűségért. A Szentatya áldásával, Krisztusba gyökerezve indulunk a következő száz évnek. Rábízzuk magunkat a Lélekre, aki rajtunk keresztül teremti újjá ma is a kereteket és magát a Társaságot. Tudjuk, hogy „csak emberi látszat, hogy ami egyszer létrejött, az van. Ha létrejött is valami, annak újra és újra létre kell jönnie minden pillanatban.”(Slachta Margit)
Szerző: Németh Emma SSS, a Szociális Testvérek Társaságának magyarországi elöljárója
Forrés és fotó: jelujsag.hu
