A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Hejcén, jelenleg a Magyar Szeretetszolgálat által fenntartott épületben - püspöki kastélyban -szerzetesnővérek éltek több évtizeden keresztül. A feljegyzések alapján a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetősége 1950.05.31 - 06.01 dátummal döntött a szerzetesrendek feloszlatásáról és a szerzetesek, szerzetesnők elhurcolásáról. Hejcére 1952.08.01.-én a püspöki nyaraló épületébe a szerzetesnők egy csoportját, 17 rend 47 tagját helyezték el.
Zsova János vizsolyi plébániai kormányzó e nővérek emlékére szentmisét tartott 2021.05.29-én délután a hejcei katolikus templomban. A szentmisén részt vett Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, valamint Lévai István polgármester is. A Magyar Rendfőnöknők Konferenciája elnöknőjének képviseletében Ivanics M. Andrea és Bártfay M. Zsuzsanna Boldogasszony Iskolanővérek voltak jelen. Részt vettek még a megemlékezésen a Szent Erzsébet Nővérek Kongregációja tagjai, és a Kenethozókról elnevezett női monostor görögkatolikus nővérei is. A szentmise végén Andrea nővér felolvasta Lobmayer M. Judit (MRK elnök) üzenetét, melyet teljes terjedelemben közlünk.
„Kedves emlékező közösség!
Mint a magyarországi női szerzetesközösségek elöljáróit összefogó szervezet elnöke, és egyben nővértársa sok-sok itt nyugvó Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérnek, mai nevünkön Boldogasszony Iskolanővérnek, hálásan köszönöm, hogy létrejöhetett a mai ünnepi alkalom. Köszönet elsősorban Zsova János plébániai kormányzó atyának a szentmiséért, a szervezésért.
Méltó és igazságos az a figyelem, amit ma azoknak a szerzetesnővéreknek szentelünk, akik életük jelentős részét itt élték le a Zemplén rejtekében a hejcei otthonban. Ők és társaik, akik más hasonló otthonokba kerültek, a mi elődeink. Az Ő hűségüknek, imájuknak, sok-sok áldozatuknak köszönhetjük, hogy ma is létezik női szerzetesség Magyarországon.
Mit tanulhatunk Tőlük mi, mai emberek?
1950 júniusában egyik napról a másikra megváltozott az életük. Mindenüket elveszítették, gyökerestül kitépték őket szeretett rendi közösségükből, végleg elszakították őket azoktól, akik rájuk voltak bízva kórházakban, iskolákban, börtönökben és más apostoli szolgálati területeken. Akármennyire empatikusak vagyunk, akkor sem tudjuk elképzelni ezt a fajta kiszolgáltatottságot, kifosztottságot. Mégis, ha régi fotókon nézetgetjük ezeket az otthonkába öltözött kendős néniket, amint kézimunkáznak, tevékenykednek a konyhán, kertészkednek, vagy éppen kóruspróbát tartanak, béke és elfogadás sugárzik a tekintetekből.
Mit tanulhatunk Tőlük mi, mai emberek?
Megtanulhatjuk tőlük, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet elvenni, amiktől nem lehet megfosztani, amiket nem lehet feloszlatni, megszüntetni. Mert "ahol a szíved, ott a kincsed is". Az ő szívük Istennél volt, akinek odaszentelték egész életüket. Őbenne gazdagodtak, Benne volt biztonságuk. És ezt nem tudta elvenni tőlük sem a félelmetes éjszakai elhurcolás ponyvás teherautókon, sem a zsúfolt láger, az éhezés, bizonytalanság, sem a társadalomból való kivetettség, sem az idegen helyre, idegen nővérek közé való telepítés.
A szívük Istennél volt, ő volt a kincsük. Ezért tudtak minden körülmények között szerzetesnők maradni. Ezért tudtak újfajta közösségi életre megnyílni, egy rendek közötti közös kolostori életet kialakítani egymás iránti irgalommal, türelemmel, derűvel. Nem hagyták el magukat, szorgalmasak voltak, örültek, ha hasznos tevékenységet folytathattak, bátorították egymást. És rengeteget imádkoztak a kastélykápolna 7 m magas oltárfeszülete előtt, hogy az ország sorsa jobbra fordulhasson.
Kedves Nővérek, Ti, akikre ma emlékezünk, köszönjük Nektek tanúságtételeteket, példátokat! Nagy szükségünk van ma erre, hiszen ismét nehéz idők járnak. Mi is bizonytalanságot élünk meg, egyik napról a másikra nagy változások történnek körülöttünk és személyes életünkben. Sokszor elveszettnek érezzük magunkat. Ti azt üzenitek, hogy ne féljünk, bízzunk, mert az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Imádkozzatok értünk, hogy mi is, akármilyen élethivatást kaptunk, elsősorban a mennyeieket keressük, Isten legyen a biztonságunk, a kincsünk, mert bármi is történik velünk, Őt nem veheti el tőlünk senki.”
A szentmise után a megemlékezők elmentek a temetőbe, ahol több, mint 200 nővér nyugszik. A sírokból 30-40 látható, a többit tujaszerű növény takarja. A temetői ima után egyszerű agapé volt, ahol a jelen lévők beszélgetni tudtak egymással. Azok a hölgyek is itt voltak a megemlékezésen, akik a szociális otthonban dolgoztak egykor.
Az egykori otthon épületét (az Esterházy püspöki kastélyt) 2015-ben bezárták, azóta nem használják semmire. Kerítés és magas fal veszi körül az egyre romló épületet.
A kastély történetéről részletesen itt olvashatnak: epiteszforum.hu/menedekhely-a-viharokban-a-hejcei-puspoki-kastely
Mészáros Anett/MSZKI
Fotók: Ivanics M. Andrea SSND;
epiteszforum.hu
