Sok más intézményben dolgozó szociális szakemberhez hasonlóan, mindent gondoltunk kollégáimmal a Szociális Missziótársulat által fenntartott szikszói Bethánia Szeretetotthonban a 2020-as évről, de azt nem, hogy ennyire rendhagyó lesz.
Lélekben készültünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeinek részleteit várva. Vártunk a helyi, idősellátással - különböző ágazatokban, intézményekben - foglalkozó szakemberekkel tervezett szakmai párbeszéd első lépésének megszervezési lehetőségére. Vártuk a -13 éve nem változó - állami támogatás emelésének pozitív gazdálkodási hatásait. Örültünk a nyiladozó természet lelkünket melengető zsongásainak. Jártuk aktuális nagyböjti belső és külső útjainkat.
Aztán azon kaptuk magunkat, mintha -lelki értelemben- a böjt nem akarna véget érni. Mintha a pusztában rekedtünk volna, ahol folyamatos kísértésekkel és próbatételekkel találkoznánk. Tavasszal a bizonytalanság, félelem, aggodalom és a szabad mozgásunkban való korlátozottság, ősszel azonban már a fertőzés miatti betegség tünetei és szövődményei, majd a kialakult helyzetek kezelésének mikéntjei és a veszteségek jelentették a legnagyobb kísértéseket.
Az őszi időszakban került be intézményünkbe a fertőzés. Majd 8 hónap védekezés után, robbanásszerűen jelentkeztek a tünetek. Lakóknál, kollégáknál egyaránt. A legkritikusabb időszak az volt, amikor az első esetet követő 7-10. napon, még mindig gyorsan romló véroxigén szint problémája miatt rohammentő vitt lakókat COVID osztályra. Majd jött a kollégák fertőződése, ami kritikus, de még nem veszélyeztető létszámmal stabilizálódni látszott.
A harmadik, negyedik hét már forduló volt. A korábban fertőződött kollégák is visszatérhettek, majd megkaptuk a feloldó határozatot. A szövődmények és utótünetek azonban a 6-7. héten is okoztak még meglepetéseket és sajnos jártak halálos kimenetellel is.
Lelkileg igencsak megterhelő időszak volt, van és még úgy látszik lesz is életünkben. Végigjártuk (és még most is járjuk) a krízis és a veszteségpszichológia által leírt lelki jelenségek stációit.
A pandémiával kapcsolatos „elutasítás” a tavalyi év első felére volt jellemző lelki állapotunk. A bizonytalanság, kételkedés a tavaszi időszak vezető életérzése volt, ami gyorsan a krízis „készenlét” állapotába helyezett minket az olaszországi és hazai események kapcsán.
A „düh” számos megnyilvánulása folyamatosan jelen volt. A feszültség, szorongás, türelmetlenség, önhibáztatás, más/mások hibáztatása (összeesküvés elméletektől a döntéshozók, vezetők bírálatáig, viselkedésük megítéléséig) a különböző minősítések megnyilvánulásai, cselekedetekben megnyilvánuló harag, düh.
A fertőzést követően a lélektani krízis során leírt „küzdelem, kapkodás és összeomlás vagy kikerülés” stációit mindenki megélte lakóként vagy dolgozóként is, függetlenül attól, hogy COVID pozitív vagy negatív volt.
A gyász „alkudozás” lelki fázisára jellemző kérések, könyörgések ember-ember közötti kifejezései, és az Isten felé megfogalmazott formákban is jelen voltak, vannak.
A „depresszió” a betegség aktív szakaszában és a karantén idején volt a leginkább jelen.
A „belenyugvás” pedig azt is érintette, aki már elköltözött közülünk, és arra is szemléletváltó hatással volt, aki eddig azt gondolta, hogy a pandémia csak rövid ideig fog életmódunkra, kapcsolatainkra hatni.
A személyes karantén után visszatérve, az üres szobákat végigjárva, sokkolt a látvány engem is. Sokáig láttam még a folyosón, korábban megszokott helyén ülő, de már meghalt lakóinkat, hallottam tipikus mondataikat.
A legerősebb és legtehetetlenebb élményem az értük való aggódás volt és az a tudatos törekvés, hogy ne adjam át magam a teljes kétségbeesésnek. Hogy ki tudjam mondani, még ha nagyon halkan is: „Uram! Bár most nem ezt érzem, de tudom, hogy itt vagy velem, velünk!”
Ezekben a lelki mélységekben az egyik legfontosabb imádságunk a következő volt:
„Őrizz meg minket, jó Urunk, irgalmasságod árnyékában. A bizonytalanság és a próbatétel idején is, kérünk, állj mellettünk. Támogasd és oltalmazd, jó Urunk, az aggodalmaskodókat és a félelmes szívűeket, emeld fel mindazokat, akik mélységeket járnak ezekben a napokban, hetekben. Hadd örvendezhessünk újra a Te jóságodnak, tudván bizonyosan, hogy semmi sem szakíthat el Tőled, sem szeretetedtől, mert Te vagy a mi Urunk, Jézus Krisztus. Ámen.” (https://4plebania.hu/covid19/)
Szarvas István atya, mint helyi plébános, püspöki engedéllyel, az udvaron, hangszóróból mondta el a szentgyónást átmenetileg helyettesítő közös ima szövegét, amit lakóink az ablakban fogadtak és imádkoztak vele együtt.
Együtt könnyeztük meg elhunyt lakóinkat, amikor már 10 fős csoportban, védőtávolságokkal és maszkkal szentmisét és szent liturgiát tartottak nálunk -gyorstesztelést követően- a szikszói atyák.
Hosszasan beszélgettünk lakóinkkal és a hozzátartozókkal a karantén során megélt nehéz lelki időszakról. Van olyan depressziós lakónk, aki előtte nem volt kimozdítható az épületből. Azóta kétnaponta az udvaron sétál. Sokan akkor értékeljük pozitív tulajdonságainkat, lelki értékeinket, adományainkat, élethelyzetünket, amikor elveszíteni látjuk vagy elveszítettük azokat.
Szemléletformáló személyes élményem az volt, amikor feleségemmel az otthoni betegség egyik napján megbeszéltük, hogy összeírjuk azokat a gyakorlati információkat, amiket a gyerekeinkkel tudatni szeretnénk, ha már nem lesz módunk rá, hogy elmondjuk. Hál’ Istennek nem került sor arra, hogy akárcsak a közelébe kerüljünk annak az állapotnak, amikor ezt a listát használni kellett volna. De tudjuk, hogy nem mindenki volt ilyen szerencsés… Az életemre azóta úgy tekintek, mint ajándékra. Olyan ajándékra, amivel kapcsolatban csak hálát érzek. Azért, hogy élek, érzékelek, észlelek az összes érzékszervemmel és gondolkodhatok.
Az egyik legfontosabb kérdés, ami intézményvezetőként megfogalmazódott bennem: „Mit kezdünk a COVID időszak tapasztalásaival?” Tapasztaláson értem: az intézmény működési környezetének minden területére kiterjedő észlelések, érzetek, tapasztalások, tanulságok összesége egyéni, intézményi és rendszerszinten.
Köszönöm a támogatást adó összes elmondott imát és könyörgést, kimondott szót, megtett jócselekedetet, kifejezett jószándékot, segítőkészséget, lelki, anyagi támogatást!
Kegyelem és hála
Kegy-elem, mely
része a kegynek,
és gazdagsága
kimeríthetetlen.
Létem eleme, mint a
levegő, tűz, víz, föld.
De nem láthatom,
mert nem tárul fel
csak lelkemben.
Még élhetem,
hogy: nem halá’ meg,
a bennem élő hála!
Szögeczki József
intézményvezető
A Szociális Missziótársulat honlapja: szocmissz.hu/intezmenyeink