Homíliájában a főpásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy a keresztény élet egyben megszentelt is, mivel a keresztség által mindnyájan megszenteltté váltunk. Aki megszentelt, az Istennek adott, lefoglalt személy. Az ilyen ember Isten áldásában és védelmében részesül, sőt az Ő kegyelmi ajándékainak a hordozója. Ez a megszenteltség azonban feltételezi az Istennek való felajánlottságot is. Püspök atya kiemelte ennek a felajánlottságnak az egész életen át történő elmélyítésének szükségességét, hiszen csak így erősödhet az Istennek való odaadottság, az önfelajánlás is.
Erre a sajátos önfelajánlásra azonban nem mindenki kap meghívást. A papok és a szerzetesek egy olyan különleges ajándékban részesülnek, amelynek nem biztos, hogy mindig tudatában vannak. Viszont az állítható, hogy ezen hivatásra sokkal többen kapnak meghívást, mint ahányan elfogadják azt. Püspök atya rámutatott, hogy a papi, szerzetesi élet csak az egészen mély Isten iránti szeretetben létezhet, amely magában foglalja az ember iránti szeretetet is. Ez abban különbözik a remélhetőleg sok emberben meglévő általános emberszeretettől (filantrópiától), hogy itt az Istenben szeretjük a másik embert. Miként pedig a tüzet is táplálni kell, úgy az önfelajánlást is a megújítás által. Példaként hozta a világi életet élők szerelmét, amely nagyon gyengének mondható, ha fél önmagát odaadni a másik iránti szeretetben. A papi, szerzetesi hivatásban a szeretet ereje pedig ott gyengül meg, ha valamit visszavesznek belőle, ha a teljes önátadás csorbát szenved.
„A megszenteltnek ugyanis megszentelővé is kell válnia” – hangsúlyozta szentbeszédében a megyéspüspök. Emlékeztetett arra a zsidó felfogásra, miszerint minden, ami a megszentelt személlyel vagy tárggyal érintkezésbe kerül, megszentelődik. Egy szentéletű emberrel való találkozás, vagy a vele való imádkozás biztosan hat ránk, de egy átimádkozott hely is ilyen erővel bírhat. Ez a szentség kiáradása. Jó volna megőrizni a szentségnek ezt a felfogását!
Végül a jelenlévő papokhoz, szerzetesekhez szólva kiemelte, hogy hivatását senki sem önmagáért kapja, hanem mások megszentelésére. A mai kor szülöttjeiként, az önzés kultúrájában ez mindegyikünk számára nagy kihívást jelent, legyőzni a bennünk levő önzőségre való hajlamot. „Mindnyájunk feladata, hogy a bennünk rejlő kisebb-nagyobb önzést levetve napról-napra, egyre inkább szeretetben tudjunk másokért élni. Ez szolgálja igazán a megszentelődést. A megszentelt élet napja erre emlékeztessen: ami a szent közelébe kerül, az megszentelődik. Aki a szent Isten közelében él, maga is megszentelődik. Így válik alkalmassá arra, hogy mások számára is megszentelővé váljon” – zárta szentbeszédét Veres András püspök.
A szentmise felajánlása előtt a szerzetesek és szerzetesnővérek égő gyertyával a kezükben megerősítették fogadalmukat, majd áldozati adományként az oltár elé helyezték a saját életüket jelképező mécseseket. A főpásztor az ünnepi liturgia végén arra kérte őket, hogy közösen átvonulva a Vérrel Könnyező Szűzanya kegyoltárához a Salve Regina énekkel köszöntsék Égi Édesanyánkat.
Győri Egyházmegye Sajtóiroda (km)
Fotó: Győri Egyházmegye Sajtóiroda (hmg), Ábrahám Kitti
Forrás: gyor.egyhazmegye.hu