Az ünnep vesperással kezdődött a plébániatemplomban, ahol az oltár előtt még ott állt a jászol, jelezvén, hogy február 2-ig él a lehetőség a teljes búcsú elnyerésére, melyben a ferences templomokban részesülhetnek a hívek a 800 éves grecciói jubileum alkalmából.
A megszentelt élet világnapját 1997-ben Szent II. János Pál pápa alapította és helyezte Urunk bemutatásának ünnepére, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjára; az előesti szentmisének többedjére adott otthont a pasaréti Páduai Szent Antal-templom. Elsősorban Budapestről és környékéről érkeztek a testvérek és nővérek, de jelen voltak többen az ország távolabbi rendházaiból is.
A vesperás után a gyertyaszenteléssel folytatódott az ünnepi liturgia, majd a megszentelt életet élők mécseseket helyeztek el az áldoztatórácsnál – ennek a gesztusnak a jelképiségét a szentmisét bemutató Berhidai Piusz OFM tartományfőnök úgy fogalmazta meg: "A gyertya az oltár lépcsőjén kifejezi önátadásunkat.”
A provinciálissal a papi hivatást is választó szerzetestestvérek koncelebráltak.
Berhidai Piusz OFM a homília kezdetén kiemelte János evangéliumából: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16) – ezt az igehelyet hitünk központi misztériumának nevezte, mely bevilágítja életünket. A mai ünnep értelme, forrása is ebben a titokban van, hogy Isten előbb szeret, és ezt a szeretetet Jézus Krisztusban megismertük. Van örök szeretet, és jó Hozzá tartozni – mondta a Ferences Rendtartomány provinciálisa.
Megosztott a jelenlévőkkel egy történetet, melyet aznap mesélt neki a ferences tartományfőnökség egy világi munkatársa, és amely megadta számára a nap kérdését: "Hány éves a lelkem?” A történetben szereplő 94 éves mallersdorfi ferences nővér minden időskori nehézsége ellenére 15 évesnek tartotta magát – mert akkor jegyezte el őt az Úr Jézus.
Hány éves a lelkünk? Vannak napok, amikor öregnek, fáradtnak érezzük magunkat, de az igazság az lehet, amit a nővér mondott: hogy amikor Isten megérint, akkor belépünk abba a kortalan világba, ami az örök élet, ami a hivatásunknak is a valódi ideje, amikor nem az évek számítanak – fűzte tovább a gondolatot Berhidai Piusz.
Azt szemléljük ma, ahogy bemutatják az Úrnak a gyermeket a templomban, az emberré lett szeretetet szemléljük. Így kerül először hivatalos, vallásos kapcsolatba az Atyával; az Úr szent tulajdonává válik. Abban a templomban, ahol később, tizenkét esztendősen kinyilvánítja: neki az Úr dolgával kell foglalkoznia, majd immár felnőttként kiűzi a kereskedőket, és kinyilatkoztatja: ez a ház az imádság háza. Ma ezt a hármas képet szemléljük, melyben felismerhetjük saját hivatásunkat is – Jézus Krisztusban mint tükörben szemléljük önmagunkat; a szerzetesi hivatás láthatóvá teszi a világban Jézus vonásait.
Ha nem is érzem épp ötévesnek magam – folytatta Piusz testvér –, akkor is jó szemlélni ezeket a szentírási jeleneteket, képeket; megerősíthet abban, hogy Istené vagyok – és ez felszabadító. Ezek a képek visszavezetnek hivatásom eredőjéhez: az ő dolgaiban vagyok otthon. Emellett gyakorolnunk kell azt is, hogy „kiűzzük a kereskedőket” a templomból, rádöbbenve arra, hogy „atyám háza az imádság háza”; Isten számára kiszakított, elkülönített helyre és időre van szükség.
A könyörgések kezdőszavai is a fény jelképiségét idézték fel: „Fény a fényből, Krisztusunk…” – hangzott a megszólítás.
Áldozás után a templom plébánosa, Magyar Gergely OFM ismét felhívta a figyelmet a búcsúnyerés február 2-ig tartó lehetőségére, majd a szentmise után a szerzetes vendégeket a szomszédos Pasaréti Közösségi Házban várta az agapé és a testvéri együttlét öröme.
Fotó: Lambert Attila
Forrás: Verestói Nárcisz/magyarkurir.hu
