A találkozó bevezetőjét és a ráhangolódást Lengyel Donát ferences tartotta az épületegyüttes második emeletén található piarista kápolnában.
Donát testvér, aki erősen érintett a témában, mint a Korányi kórház palliatív teamjének tagja, az időről beszélt. Elmondta, hogy a görög filozófiában két időt különböztettek meg: a történelmi időt, a kronoszt, mely az események egymásutániságát fejezi ki, illetve Isten kegyelemosztó idejét, a khairoszt (khairosz: kegyelem). Kifejtette, hogy az egyik idő folyamatosan fogy, a másikat pedig könnyen elmulasztjuk.
Az idő vonatkozásában rámutatott: „Gyakran úgy tűnik, hogy képtelenek vagyunk megélni a jelen pillanatot, miközben úgy érezzük – paradox módon –, hogy semmire sincs időnk... Hihetetlenül ravasz trükkjeink vannak arra, hogy az időt manipuláljuk (megtakarítsuk, kölcsönözzük, ütemezzük, vesztegessük vagy agyoncsapjuk), azt viszont gondosan elkerüljük, hogy személyesen jelen legyünk benne.” (John F. Kavanaugh SJ: Krisztus követése a fogyasztói társadalomban, p. 26.)
A másik nagyon fontos gondolat, hogy a külső embert újítgatjuk, tatarozzuk (ráncfelvarrás, botox, fiatalítás).
Mindeközben a belső ember rohad. Pedig a belső ember megújítása az igazán fontos. Donát testvér felvetette: vajon mit is jelent a jóra való törekvés? Azt, hogy önmagammal jóban vagyok. Tudatában vagyok, hogy Isten egyedinek, megismételhetetlennek teremtett. És vajon a jót, amit magamban kaptam, művelem-e?
A jót építeni, ez a feladat. Lehet, hogy ez az utolsó? Tudatosan élem-e meg a pillanatot?
Donát atya súlyos és elgondolkodtató gondolatai után a szerzetesi iroda tárgyalójában folytatódott a találkozó. Formanek Tamás, a találkozó szervezője és vezetője röviden elmondta, hogy a nap a résztvevőkről szól.
„Sajátos helyzet, hogy az intézményeink mentálhigiénés szakemberei többnyire egyedül töltik be ezt a szerepet, így nem tudják kivel megbeszélni az őket nyomasztó nehéz helyzeteket. Ritka az az intézmény, ahol már két mentálhigiénés kolléga dolgozik együtt. A találkozó szeretne csoportot biztosítani, olyan közösséget, ahol megértik a szakmai nehézségeket és rezonálnak a problémákra. Sólyom Beával, a ferences Kilátó vezetőjével közösen állítottuk össze ezt a programot, és a célunk, hogy mindenki egy kicsit felszabaduljon és megkönnyebbüljön az intézményben hordozott terhek alól.”
Nem előadást hallgattak meg a résztvevők, hanem játékos bemutatkozás után különböző feladatokat oldottak meg, előbb közösen, majd két-három fős csoportokban, majd ismét nagy körben.
Olyan kérdésekre keresték a választ, illetve kérdezhették meg egymás tapasztalatait, mint hogy az ápoló személyzet és a mentálhigiénés szakemberek között lehet-e intézményi szinten egymás munkáját kölcsönösen elismerő kapcsolat. Ha igen, mi teszi ezt lehetővé? Vagy például mi segít feldolgozni az idősotthonban sűrűn megélt veszteségeket? A résztvevők a kiscsoportos beszélgetés nyomán szófelhőt készítettek a legmegterhelőbb kihívásokból, illetve az erőforrásokból. Különleges élmény volt látni, hogy szinten minden, a táblára felkerült nehézséget össze lehetett kötni egy-egy, megoldásként szolgáló pozitívummal.
A találkozó utolsó egységeként minden kiscsoport feltehetett olyan kérdéseket, amelyekre régóta keresik, de nem találják a választ. Jó volt hallani, hogy minden kérdésfeltevésre érkeztek a kollégáktól saját megoldások, választ kínáló jó gyakorlatok.
Írta és fotózta: Formanek Tamás/MSZKI
