Évközi XXXIV. hét szerda, Római Szent Kelemen emléknapja
Jel 15,1-4. Lk 21,12-19
A szentbeszéd
Az evangélium utolsó mondata arra hív minket, hogy elgondolkodjunk Isten szaván és annak életünkre és közösségeinkre vonatkozó jelentésén: „Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket”.
Állhatatosság. Ah! Ez nem csak valamiféle ellenállás. A Rómaiakhoz írt levelében Szent Pál azt írja: „De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Rm 5,3-5)
Mi tehát az üzenet számunkra? Az üldöztetés nem érheti váratlanul a szilárdan álló embert, és nem tudja tönkretenni a végsőkig feszítettnek tűnő családi és közösségi kapcsolatokat. Ilyen időkben, mint a mostani, arra vagyunk hivatottak, hogy továbbra is hűségesek legyünk Istenhez és közösségünkhöz. Szükségünk van arra a meggyőződésre, hogy Isten előbb-utóbb igazságot szolgáltat nekünk, és akkor családunk és közösségünk újra egységre fog jutni. Mi leszünk a központja és eszközei ennek az újraegyesülésnek, kitartó hűségünknek köszönhetően.
Jézus emlékeztet minket erre. Az olyan megpróbáltatásokra, mint amilyeneket jelenleg tapasztalunk, nem lehetünk felkészülve. Hiba lenne előre meghatározni, hogy mit fogunk mondani, ha egy barátunk vagy közösségünk egy tagja elárul minket. Keserű lenne az életünk, ha ilyen gyanakvással élnénk. Ha azonban türelmes kitartással és állandó hűséggel felkészültünk, akkor reményünk nem fog csalódást okozni. Szavainkat az igaz szeretet és az őszinte hűség fogja vezérelni. Az ilyen szavaknak maradandó erejük lesz, hogy emlékezzenek rájuk, gondolkodjanak rajtuk, és fokozatosan jó gyümölcsöt teremjenek.
Ez a türelmes kitartás tart meg bennünket az üldöztetés és a pusztulás hosszú időszakaiban. A Jelenések könyve szerint joggal csatlakozhatunk Mózes, Isten szolgájának énekéhez. Mózes hálaadó éneket énekelt, miután átvezette a népet a Vörös-tengeren, és bizonyára a Sínai-sivatagban és Kádes sivatagában való hosszú vándorlás döntő pillanataiban is megismételte.
Mint a Mózes vezetése alatt álló nép, mi is a pusztaság és a sivatag tágas területeivel nézünk szembe. Mindössze annyit tehetünk, hogy megyünk tovább és kitartunk. A sivatagban megállni az önpusztítást jelenti. Az is hősiesnek tűnhet, hogy egyszerűen csak túlélünk még egy napot adott körülményeink között; de valóban hősiesnek kell lennünk ezen az alapon napról napra. Türelmes kitartással elérjük az ígéret földjét, és csatlakozunk Mózes énekéhez: „Nagy és csodálatos minden műved, mindenható Urunk, Istenünk. Hűségesek és igazak útjaid, nemzetek Királya!”.
Hirdetni fogjuk Isten hozzánk való hűségét, hiszen Isten megáld minket azért, hogy türelmesen és határozottan válaszolunk kegyelmére szívünk mélyén. Türelmes és hűséges életünkre Isten vigasztaló üzenettel fog válaszolni. Ezek a szavak ijesztőek lesznek azok számára, akik elherdálták Isten kegyelmét. Számunkra azonban vigaszt és jutalmat jelentenek: „Állhatatossággal őrzitek meg lelketeket”.
Mint Római Szent Kelemen, a negyedik pápa, aki szemtanúja volt az apostolok tanításának. Tertullianus azt mondja, hogy maga Szent Péter szentelte fel őt. Egy 4. századi hagyomány szerint Kelemen Traianus császár üldözései során halt meg. A pápát állítólag a Krím-félszigetre száműzték, ahol buzgó prédikálása és csodatételei miatt kivégezték. Krím - egy ma eléggé aktuális terület: Szent Kelemen járjon közben a békéért Ukrajnában, az Oroszország és Ukrajna közötti békéért, a békéért Magyarországon, a békéért a világban, a békéért a szerzetesi közösségekben és a békéért Isten Szent Egyházában!
Amen
A plenárison mondott beszéd
1. Bevezetés. Köszönöm a megtiszteltetést és az örömöt, hogy ezen a délelőttön önökkel lehetek. Ezek a pillanatok a közösség kiváltságos pillanatai Ferenc pápa képviselője és a magyarországi közösségeiket képviselő férfi és női szerzetesek között. Ma két hagyomány találkozik: a pápaság és a szerzetesi élet tiszteletreméltó intézményének hagyománya.
Köszönet Hortobágyi Cirill apát úrnak és Németh Emma nővérnek, nemcsak a meghívásért, hanem a szívélyes üdvözlő szavakért is. Valóban megtiszteltetés számomra, hogy önökkel lehetek.
Mint apostoli nuncius, a Szentatya személyes képviselője az Önök országában, szeretném biztosítani Önöket az ő lelki közelségéről és szeretetéről mindannyiuk iránt. Ferenc pápa, aki maga is szerzetes, apostoli áldását küldi önökre és a hívekre a mindennapi szolgálatukban.
2. Szerzetesi élet és Fratelli tutti. 2020. október 3-án, a "Poverello" (Isten szegénykéje) ünnepének előestéjén Ferenc pápa aláírta az emberi testvériségről szóló Fratelli tutti című enciklikáját. Michael Czerny bíboros, S.J., a az Integrális Emberi Fejlődés Szolgálatáért Dikasztérium – Migrációval foglalkozó szekciójának akkori államtitkára, kiváló cikket írt a Fratelli tutti című enciklika tanításának a szerzetesi életre gyakorolt hatásairól. Nagyon ajánlom az elolvasását.
Az ő reflexiói által vezérelve szeretnék néhány témát kifejteni. Tekintettel a közösség fontosságára a szerzetesi életben, az egyén és a közösség kapcsolatával kezdem. A Fratelli tutti 4. fejezetében Ferenc pápa az egyetemes testvériség és a társadalmi barátság közötti feszültségről beszél a helyi szinten (nn. 146 ff.). Aggodalmát fejezte ki a "helyi nárcizmusok" miatt, amelyek "egy olyan szűk látókörű elmét takarnak, amely bizonytalanságból és a másiktól való félelemből inkább bástyákat épít, hogy megvédje magát". A "helyi" nárcizmusok felismerése hatással van a szerzetesi életre.
Ha a nárcizmus elterjedt a társadalomban, akkor számíthatunk arra, hogy a mi közösségeinkben is megtaláljuk ennek elemeit. Röviden, a nárcisztikusok énközpontúak. Önmagukban bíznak, és önellátónak tettetik magukat, hogy elrejtsék bizonytalanságukat. Aggódnak a státuszuk és a felsőbbrendűségük miatt.
Ha ismerünk ilyen embereket, akkor találkoztunk valakivel, aki akadályozhatja a közösségünkön belüli különbségek közötti hídépítést. Mivel a nárcizmus az egyéni érdekeket részesíti előnyben, gyengíti életünk közösségi és testvéri dimenzióját. Ehelyett az enciklika ragaszkodik ahhoz, hogy többé ne az "én" és "ők", hanem a "mi" fogalmában gondolkodjunk.
Fel kell tehát tennünk magunknak a kérdést, hogy mi vonzza az embereket a szerzetesi élethez, és mi tartja vissza őket. A jelöltek azért csatlakoznak a közösségekhez, hogy tanúságot tegyenek karizmáikról, vagy a közösséget platformként használják, hogy megerősítsék a biztonság vagy az elismerés iránti igényüket, amelyet egyébként nem tudnának megszerezni egy erősen versengő és bizonytalan világban? Milyen elemeit találjátok a közösségi életet aláásó nárcisztikus vonásoknak a közösségeitekben?
A világjárvány minden eddiginél jobban rákényszerít bennünket az elektronikus kommunikációra. Ennek eredményeképpen a digitális kommunikáció a találkozók és a távolsági kommunikáció általános gyakorlatává válik. A Fratelli tutti 1. fejezetében Ferenc pápa figyelmeztet bennünket a digitális kommunikáció korlátaira, amelyek alááshatják a társadalmi barátságot és ezen keresztül a szerzetesi testvériséget (vö. 42-43. sz.).
A szociális barátság azon témák egyike, melyekre Ferenc pápánk leginkább gondja van. De ez nem egy olyan kapcsolat, amelyet gyorsan vagy könnyen elérünk. Nagy félelme, hogy a digitális kommunikáció olyan közösségiség látszatát kelti, amely a valóságban nem létezik. A hiányzó darab az egész emberrel való kölcsönös kapcsolat, amely erős személyes kapcsolatokat alakít ki. A digitális kapcsolatok nem igénylik a stabil barátságok és munkakapcsolatok lassú, folyamatos ápolását, amelyek idővel megérnek a testvéri egyetértés megélésére.
Mivel a világjárvány miatti korlátozások megkönnyítették a személyes kapcsolatok korlátozását, meg kell fontolnunk, hogy milyen mértékben támaszkodunk a digitális kommunikációra a kapcsolatok kiépítésében, majd fenntartásában. Ha a világjárvány végül véget ér, a digitális kommunikáció mely formáit kell megtartanunk, és melyeket kell minimalizálnunk vagy elhagynunk a közösségi kapcsolatok erősítése érdekében?
A Fratelli tutti enciklika 5. fejezete hosszasan beszél a politikai és a társadalmi szeretet fogalmáról annak a fajta szeretetnek a megvitatásával összefüggésben, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy olyan társadalmi kötelékeket építsünk, amelyek befogadóak és reagálnak az emberi szükségletekre. A hermeneutikai kulcsot a 3. fejezetben találjuk, ahol Ferenc pápa a vendégszeretet erejéről beszél, mint a szeretet példájáról, amely még az idegennek is helyet ad.
A vendégszeretet a legpontosabb gyakorlati lefordítása a társadalmi barátságokhoz szükséges jótékonyságnak. Meggyőződésem, hogy egy ember életének és ezen keresztül a közösségi életnek a lelki ereje azon múlik, hogy mennyire követeli meg a vendégszeretetet. Hospes venit Christus venit. A vendégszeretet megköveteli tőlünk, hogy részt vegyünk abban, amin a másik keresztülmegy. A vendégszeretet kulcsa a "figyelem". A figyelem ára az, ami a vendégszeretetet olyan nehézzé teszi. A figyelemnek ára van. Időbe és szándékos, tudatos erőfeszítésbe kerül, hogy megszabaduljunk az önzéstől, a felsőbbrendűségtől vagy attól, hogy különleges kegyeket érdemeljünk. Ahhoz, hogy vendégszerető legyél, túl kell lépned önmagadon, ki kell lépned önmagadból, és érdeklődnöd kell mások iránt. A vendégszeretet a klerikalizmus ellenszere és a társas barátságok lelki energiája. Milyen lehetőségek vannak tehát arra, hogy a vendégszeretetet kifejezzük a közösségi életünkben?
Czerny bíboros elmélkedései egy újabb nagyon jó felhívást és egy nagyon aktuális ösztönzést adnak nekünk.
3. Szerzetesi élet és szinodalitás. Miközben éppen kilábalunk a világjárványból, fel kell tennünk magunknak a kérdést: vajon olyan egyház vagyunk-e, amely válaszol népünk valódi szükségleteire? Nekem úgy tűnik, hogy Jézus gyakran nézett a hatalmas tömegekre, és látta a szenvedésüket, és kielégítette legmélyebb vágyaikat és éhségüket, beleértve az irgalom iránti vágyat is. Anélkül, hogy figyelmen kívül hagyta volna a törvényt, Jézus megértette azt a küldetést, amelyet az Atya rábízott, hogy hirdesse az Országot; adja vissza a látást a vakoknak; segítsen a bénáknak járni és folytatni az Istennel való járást; meggyógyítsa a leprásokat; segítsen a süketeknek, hogy meghallják az üdvösség szavait; és hirdesse az örömhírt a szegényeknek.
Ennek érdekében Ferenc pápa szinódust és szinódusi folyamatot hívott össze a következő témában: "Egy szinodális egyházért: közösség, részvétel és küldetés". A szinódus hivatalos megnyitójának előestéjén mondott beszédében arra hívott bennünket, mint egyházat, hogy lehetőségként közelítsünk ehhez a szinódushoz: „A szinódus tehát lehetőséget kínál arra, hogy a meghallgatás egyházává váljunk: hogy szünetet tartsunk mindennapi ritmusunkban, hogy félretegyük lelkipásztori aggodalmainkat, hogy megálljunk és meghallgassunk”.
Ez a szinódusi folyamat önvizsgálatra hívja a híveket, különösen a plébániák, egyházmegyék, kórházak, iskolák, egyetemek és más egyházi szolgálatok vezetőit. Meg kell ragadnunk ezt a pillanatot, hogy figyelmesen meghallgassuk, különösen azokat, akiket a perifériára szorítottak. Meg kell hallgatnunk azokat, akik elutasítást, kirekesztést és rossz közérzetet tapasztalnak családjainkban, plébániáinkon és az egyházi élet más tereiben és kontextusaiban. Remélem, hogy az Önök szerzetesi intézményei részt vettek a szinódusi folyamat első szakaszában.
A közelmúltban hivatalosan bemutatták a kontinentális szakasz munkadokumentumát, amelynek címe: "Szélesítsd ki sátrad helyét" (Iz 54,2). Megjegyzendő: "114 püspöki konferenciából 112-től és mind a 15 keleti katolikus egyháztól érkeztek összefoglalók, amelyekhez a Római Kúria 23-ból 17 dikasztériumának reflexiói is hozzáadódnak, valamint az szerzetesi elöljárók (USG/UISG), a megszentelt élet intézményei és az apostoli élet társaságai, a laikus hívek egyesületeinek és mozgalmainak összefoglalói. Ezenkívül több mint ezer az egyéni és csoportos hozzájárulások, valamint a közösségi médián keresztül összegyűjtött meglátások a "Digitális Zsinat" kezdeményezésnek köszönhetően" (5. sz.).
Melyek a kontinentális szakasz munkadokumentumának főbb pontjai?
- A meghallgatás, mint a befogadásra való nyitottság a radikális befogadás vágyából fakadóan - senkit sincs kizárva! - mindezt a testvérekkel és nővérekkel és a közös Atyával való közösség perspektívájában értelmezve. A meghallgatás itt nem eszközszerű cselekvésként jelenik meg, hanem mint Isten alapvető hozzáállásának magunkévá tétele, aki meghallgatja népét, és annak az Úrnak a követése, akit az evangéliumok folyamatosan úgy mutatnak be nekünk, mint aki meghallgatja az embereket, akik találkoznak vele az utak mentén a Szentföldön; ebben az értelemben a hallgatás már misszió és igehirdetés (n. 11).
- A misszió felé irányuló, kifelé irányuló törekvés, újra értelmezve az egyház tevékenységét mindig is kísérő két feszültséget: a kerigma hirdetése és a világgal folytatott párbeszéd, valamint a hit hirdetése és az integrális emberi fejlődés szolgálata közötti feszültség. Ebben a perspektívában az ökumenizmus ismét a középpontba kerül.
- A stílusnak, amelyet egy szinodális egyháznak fel kell vállalnia, „azon a részvételen kell alapulnia, amely megfelel az összes megkeresztelt társfelelőssége vállalásának, az egyház közös – a keresztségi méltóságból fakadó – egyetlen küldetése érdekében„(ibid.).
- Az közösség, a részvétel és a misszió konkrét lehetőségeinek megteremtéséhez „az Egyháznak formát és módot kell adnia a szinódusi folyamat számára saját intézményeiben és struktúráiban is, különösen a kormányzásban. Az egyházjog feladata lesz, hogy ezt a megújulási folyamatot kísérje, a jelenleg hatályos struktúrák szükséges változtatásain keresztül is” (ibid., 71. sz.).
Különösen fontos, hogy a lelki megtérés módszerének az egyház életében megszokott gyakorlattá kell válnia. Ahogyan azt sokan követelik, szükséges, a közösségi megkülönböztetés irányába mutató módszert kifejleszteni, különösen azokban a szervezetekben, melyek által a hívők tevékenyen részt vehetnek az Egyház életében. Ez azt jelenti, hogy nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a spirituális dimenzió integrálására az intézmények és irányító szerveik működésében, a megkülönböztetés folyamatát a döntéshozatal lépéseibe beépíteni. Az ima és a csend nem maradhatnak számunkra, mint valami kívülálló dolgok, mintha csak egy bevezetés vagy egy függelék lennének" (ibid., 86. sz.).
- Végül a legalapvetőbb pont a liturgia, különösen az eucharisztia, a keresztény élet forrása és csúcsa, amely összehozza a közösséget, kézzelfoghatóvá teszi a közösséget, az aktív részvétel terévé válhat, és az Igével és a szentségekkel táplálja a misszióra való törekvést (uo., 11. n.). Az eucharisztikus ünneplés az apostoli lendület motorja és a missziós, szinodális közösség kialakulásának helye.
Arra bátorítom Önöket, hogy folytassák a szinodális folyamatot. Arra bátorítom Önöket, hogy folytassák a megbeszéléseket: közösségeiken belül és közösségeik között, mindig az Egyházzal és Róma püspökével való közösségben. Mindezekben megnyilvánul a szerzetesi élet prófétai dimenziója. Egyikük szavaival élve:
A szerzetesi életet a kezdetektől fogva nem egyszerűen "munkaerőként" ismerték el az egyházban, hanem prófétai hivatásként... A [Második Vatikáni] Zsinatot megelőző száz évben az intézményesülés, a szabványosítás, sőt a háziasítás folyamata szinte a hallgatásig tompította az élet sajátosan prófétai jellegét. A szerzetesek akkor kezdték újra felfedezni identitásuknak ezt a fontos dimenzióját, amikor az 1960-as években a társadalmi igazságosság kérdéseiben való növekvő szerepvállalásukkal és a II. vatikáni zsinat programjának az egyházba való lelkes beolvadásával megjelentek a közéletben. A zsidó-keresztény bibliai hagyományon belül a prófétai hivatáshoz hozzátartozik a prófécia és az intézmény közötti feszültség.
4. Konklúzió. Kedves testvéreim: a szerzetesi életről, a Fratelli tutti enciklikáról és a szinodalitásról szóló elmélkedéseim arra késztetnek, hogy elgondolkodjam, mennyire szükségünk van a Lélekre, Isten mindig új leheletére, amely felszabadít minden bezártságtól, amely feléleszti, ami halott, amely széttöri a láncokat és örömmel áraszt el. Ezért arra kérem Önöket, hogy Ferenc pápa szavaival élve imádkozzanak velem együtt, hogy tanácskozásainkat és szinodális folyamatban tett lépéseinket a Szentlélek, "az Úr, aki életet ad", lakja be:
Jöjj, Szentlélek. Te, aki új nyelveket ébresztesz, és az élet szavait adod ajkunkra, óvj meg minket attól, hogy múzeumi egyházzá váljunk, gyönyörűvé, de némává, sok múlttal és kevés jövővel. Jöjj közénk, hogy a szinodális tapasztalat során ne hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a kiábrándultság, ne hígítsuk fel a próféciát, és ne redukáljunk mindent steril vitákká. Jöjj, szeretet Szentlelke, nyisd meg szívünket a meghallgatásra. Jöjj, szentség Lelke, újítsd meg Isten hűséges népét. Jöjj, Teremtő Lélek, újítsd meg a föld színét. Ámen.
Forrás: Apostoli Nunciatúra
Fotó: MSZKI