Minden, a legkisebb évforduló is jó alkalom, hogy visszatekintsünk az elmúlt időszakra és hálát adjunk Istennek a kapott kegyelemekért. Mi, a Szentlélek Szolgálói Missziós Nővérek idén tízévnyi magyarországi szolgálatunkra tekintünk vissza, és szeretnénk hálát adni Istennek azért az időszakért.
Egy évtizede hatvan év szünet után jöttünk vissza Magyarországra a verbita atyák meghívására. 2008 augusztusának végén érkezett az első két szlovákiai nővér az új budatétényi kolostorunkba. Most, tíz év után eszünkbe jutnak alapítónk, Janssen Szent Arnold atya szavait, amiket az első missziósház megnyitásakor mondott: „Ha ebből a házból lesz valami, akkor hálát adunk Istennek. Ha nem, akkor alázatosan mellünket verjük és beismerjük: nem voltunk a kegyelemre érdemesek.” Nagyon sok szép és sok nehéz pillanatból állt az elmúlt tíz év, de most még tisztábban látjuk, hogy mindegyikben Isten szeretete és kegyelme rejtőzött.
Jelenleg a magyarországi missziónk két közösségből áll: Budapesten és Mélykúton vagyunk jelen, összesen öten. Több munkakörben dolgozunk, az idős és beteg emberekkel, a gyerekekkel és fiatalokkal, a családokkal, a hajléktalanokkal és a Magyarországon élő kisebbségekkel. Bárhol szolgálunk, mindig Isten szeretete sürget minket, hogy elvigyük őt minden emberhez.
Fogadjátok szeretettel személyes gondolatainkat a magyarországi jelenlétünkről.
„Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz”– Antoine de Saint-Exupéry gondolata kísért és segített végig eddigi szerzetesi életemben, az ittlétem során is. Magyarországi missziónk indulása kis lépésekkel haladt. Néha az volt az érzésem, hogy nincs növekedés, előrehaladás. De most másként tekintek vissza az elmúlt időszakra. Az erő, amit az Úr adott a hétköznapokhoz, csodákat művel a jelenben, amikor már otthon érzem magam a budatétényi közösségben, az egyházközségben, amikor már az önkéntes szolgálataimat sajátomnak tekintem. E csodákat csakis az idő elteltével lehet észrevenni. Azért, ami a múltban történt és ahogyan történt és a jelenért is hála és köszönet a Szentháromság egy Istennek! (Vörös Klára nővér)
Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy Magyarországra küldött, hogy itt teljesíthetem missziós küldetésemet. Az első naptól kezdve otthon éreztem magam Magyarországon. Ez biztos, a magyar-lengyel barátságnak köszönhető, amit mindig és mindenhol tapasztalok. Sok közös van a történelmünkben, hasonló a mentalitásunk. Tíz éve szolgálok Magyarországon és az elejétől kezdve hittantanárként dolgozom iskolában, óvodában és plébánián. Hálás vagyok, hogy Isten a legkisebbekhez küld, hogy velük oszthatom meg a hitemet. Sokszor eszembe jut egy elsős kislány, akivel egy budafoki iskolában találkoztam. Ő nem volt hittanos, erkölcstanra járt. A hittanos gyerekektől tudtam, hogy az osztályban beszélgetnek hittanról, Istenről és rólam is, így az erkölcstanos gyerekek is ismertek engem. Egyszer a hittanóra után, amikor a kijárat felé mentem, a sorakozó első osztály mellett haladtam el. Valaki megszólított: „Gosia nővér!” Felnéztem, és a kislány, aki nem is járt hittanra nézett rám. „Szerinted Isten létezik?” – kérdezte. Rámosolyogtam, és mondtam: „Igen, létezik”. A kislány arcán is megjelent a mosoly: „Szerintem is!” – válaszolta, és boldogan visszaállt a sorba. Hálatelt szívvel mentem haza azon a napon, hogy szerzetesként nem csak szavaimmal, hanem csupán a jelenlétemmel is evangelizálhatok az iskolában. Jézus szeretete sürget, hogy megosszam hitemet másokkal, és nagy kegyelemnek érzem, hogy mindennap mesélhetek róla a gyerekeknek. (Zygar Gosia nővér)
2009-ben a virágvasárnapi szentmise után útra keltem Indonéziából Magyarország felé. Azóta állandó lakos vagyok a budapesti Boldog Jozefa Rendházban. Különleges testvérkapcsolatot alakítottunk ki a verbitákkal. Mivel Budapesten közel vannak egymáshoz a rendházaink, nagyon sokszor vagyunk együtt; különösen ünnepeken vagy születésnapokon. Programokat szervezünk együtt: például missziós hétvégeket, a Világmisszió Országos Ünnepét, fiatalokkal való virrasztásokat, lelkigyakorlatokat, a missziós táborokat… Ezeken a közös programokon mindig nagy öröm van a szívemben. Magung Francis atya vezetésével 2009 óta koreai gyerekekkel és családokkal is foglalkozom, különösen azokkal, akik készülnek az elsőáldozásra vagy a keresztelőre. Pápai Missziós Művek révén négy és fél év alatt a sok magyar papot és missziós animátort ismertem meg. Madassery Sebastian atyának köszönhető, hogy sok magyar települést is megismerhettem. Negyedik éve, hogy hitoktatóként szolgálok Budapesten, három plébánia területén lévő iskolákban, óvodákban, valamint plébániákon, vegyes csoportokban. Nagy bizalmat tapasztaltam meg a plébánosoktól. Emiatt is közelebb kerültem sok magyar gyerek szívéhez és családjukhoz. Hála nekik a tiszta szeretetükért. (Maria Blandina nővér)
Három évvel ezelőtt jöttem Magyarországra a szép Lengyelországból. Elsősorban Krisztus szeretete sürgetet, hogy ide jöjjek. Idővel észrevettem, Isten valóban elültette szeretete magját a közös történelmi barátságunkban. Az egyik kedvenc szentem a magyar Hedvig, aki hatszáz évvel ezelőtt feladta saját érdekét a lengyelekért, és lengyel királynő lett. És ki tudja, talán az ő szeretettel teljes áldozata a lengyel nép iránt hozott engem ide, és tanít, hogy ugyanúgy, mint ő a lengyeleket, én most szeressem a népét. Hiszem, hogy Szent Hedvig mellettem van, és kísér a magyar misszióban. Ennek a missziónak különböző arcvonásai vannak. Óvodában pedagógiai asszisztensként szolgálok, Vácott pedig a szociálpedagógus szakos hallgatók között teszek tanúságot. Bevallom azonban, hogy számomra missziós hétvégék és az iskolai lelkinapok jelentik a „habot a tortán”. A noviciátusom óta a misszionárius Jézus képe, aki bejárja falvakat és hirdeti Isten országát, élteti a szolgálatomat. A missziós animáció keretében zajló programok alkalmat adnak arra, hogy átéljem azt, amit Jézus és a tanítványai éltek át akkor. Minden családot, amely befogadott, a szívemben hordozok, és az otthonuk valóban az én otthonom is lett. Mindazonáltal a Mesteremtől tudom, hogy a hely, ahol „lehajthatom a fejemet”, elsősorban Ő szíve, és csak így teremthetek otthont aztán azoknak, akikhez küldött. Ezért is imádkozom. (Klewek Anna nővér)
2011 szeptemberében léptem először magyar földre. Akkor két évig Budapesten voltam, és nagyon szép élményeket szereztem, amikor a missziós napok során az emberekkel találkoztam. Nyelvet tanultam és minden új volt a számomra. Néhány év szünet után, három éve jöttem vissza Magyarországra. Tavaly októberben nyitottuk meg új házunkat a Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyében, Mélykúton. Köszönök Istennek minden kegyelmet, amit addig tőle kaptam. Sokféle módon megtapasztaltam a magyarok kedvességét és udvariasságát. Mindig úgy gondoltam, fontos fiatalokkal foglalkozni. Kamasz koromban az hozott örömet az életembe és mutatott irányt, hogy megismerkedtem keresztény fiatalokkal, akikkel együtt kirándultam és szolgáltam az egyházban. Él bennem a vágy, hogy segítsek Jézus körül ilyen közösséget építeni, ahol mindenki megtalálja a helyét, értékeli önmagát és a másikat. Fontosnak tartom, hogy a mélyre evezzünk, megmutassuk az imaélet erejét és szentsége szépségét. A családoknak, a nehéz körülmények között élő gyerekeknek és fiataloknak szükségük van a szeretetünkre és támogatásunkra. (Junasová Katarína nővér )
Forrás és fotó: http://www.ssps.hu/
