Több éves állhatatos várakozása után, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén teljesült Fülöp István Vilmos testvér szíve vágya, és letette örökfogadalmát Isten, rendtársai, pap- és szerzetesnővér barátai társai, valamint a szép számmal megjelent vendégek előtt. Azt a fogadalmat, amely megmásíthatatlanul azt jelenti, hogy végérvényesen Istennek szenteli életét.
Mielőtt elkezdem beszámolómat Vilmos testvér március 25-i Sziklatemplomban tett örökfogadalmáról, el kell mondanom, hogy ebben az írásban hangsúlyosak a személyes tapasztalataim vele kapcsolatos személyes tapasztalataimban – és ezt egyáltalán nem bánom.
Három éve ismerem Vilmos testvért, és ez alatt az idő alatt személyében egy szókimondó, egyenes embert ismertem meg. Szókimondása mellett jóságos szíve és tántoríthatatlan hite van a Szentírásban, bizalma Krisztusban, a Szűzanyában és az egyház tanításaiban.
Ő az, aki minden reggel ott van a fél 9-kor kezdődő, reggeli szentmisén a Sziklatemplomban. Derű és béke árad belőle és a rendíthetetlen hit. Sokszor éreztem már, hogy ez már nem is hit, hanem valóság, teljes bizonyosság. Talán ez az a bizonyosság, ami bátorrá teszi őt és szókimondóvá. Egyszer majd meg is kérdezem tőle. Megkérdezem, mert mindig, ha hozzá fordulok, nem csak meghallgat, de figyel is rám. Van, hogy szigorú szavakkal, van, hogy egy szentírási résszel és van, hogy humorral válaszol.
Figyelt akkor is, ha nem mondtam semmit, csak csendesen beültem egy misére. Volt, hogy odalépett hozzám és megkérdezte, mi a baj, anélkül, hogy bármit mondtam volna.
Jézus az, aki őt megtartotta az elmúlt húsz évben szerzetesi útján – ami egyáltalán nem volt megpróbáltatások nélküli. Húsz éve áll az Egyház szolgálatában; s több közösségen keresztül vezette el az Úr a pálos rendbe, ahol már kilenc éve él a testvérekkel közösségben. Jézus hívása sokkal korábban jelentkezett Vilmos testvér életében, mint a gondolat, hogy szerzetes lehetne. Mert hosszú ideig még nem gondolkozott azon, hogy amiket átélt, azok a hivatásnak a jelei. Korán megismerte Jézus életet, az emberiségért vállalt keresztáldozatát, s mindez olyan mélyen megérintette, hogy nem tudott többé szabadulni a gondolattól, hogy ez az, amiért érdemes élni.
„Visszatekintve ma már látom, hogy mindazokon a sikertelenségeken keresztül is vezetett az utam, amelyek engem értek. Ezekből tanultam meg jobban figyelni Isten szavára.” – fogalmazott nemrég egy cikkében Vilmos testvér.
Vilmos testvér mindig ugyanaz. A Fekete Madonna zarándokvonaton, a Fényes-hegy lábánál, az alföldi kolostorban vagy a Sziklabarlang mélyén, az Oltáriszentség előtt, a vasárnapi rózsafüzér alatt vagy egy jó kávé, esetleg egy pohár bor mellett a beszélgetések, találkozások minden alkalommal Krisztushoz visznek közelebb.
„Íme, itt vagyok, Uram, engem küldj, a szívem és lelkem bízik és remél benned, hiszen belőled él és táplálkozik.” – mondja el mindennapi imájában Vilmos testvér.
Szolgáld az Urat továbbra is szeretettel, állhatatosan és alázattal! Áldjon meg téged az Úr, Vilmos testvér!
Forrás és fotó: http://palosrend.hu