Balla János piarista szerzetest Erdő Péter bíboros, prímás 2019. április 27-én szentelte pappá a budapesti Piarista Kápolnában. János 2018. augusztus 18-án, a magyar piaristák éves tartományi találkozójának utolsó napján tett örökfogadalmat, majd Várszegi Asztrik püspök október 6-án diakónussá szentelte. Az idén 27. életévét betöltő szerzetessel tavaly év végén beszélgetett életútja emlékezetes állomásairól Szathmáry Melinda.
Szerzetesi neved: az Úr feltámadásáról nevezett. Mit jelent személyesen számodra ez?
A feltámadt Krisztus nem mutatta meg magát nyilvánosan az egész népnek, hanem csak az Istentől előre kiválasztott tanúknak. Gondviselését az jellemzi, hogy keveseket tesz a sokaság számára áldása átmeneti eszközeivé. Az evangéliumban Urunk azért terjesztette ki figyelmét kevesekre, mert ha megnyerte a keveseket, követni fogja a sokaság. Ennek a kevésnek – ahová szeretnék tartozni nap mint nap – újból és újból megmutatta magát. Megtérítette, vigasztalta, intette, lelkesítette őket. Magához hasonlóvá formálta őket, hogy hirdessék az ő országát.
Újra és újra felteszem magamnak a kérdést – Júdás Tádéval együtt – a feltámadással kapcsolatban: „Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod magad kinyilatkozatni, és nem a világnak?” (Jn 14,22). Valóban: Miért nem lépett fel hatalommal ellenségeivel szemben, akik a keresztre juttatták? Miért nem mutatta meg nekik legyőzhetetlen hatalmával, hogy ő az Élő, az Úr élet és halál felett? Miért csak a tanítványok kicsiny csoportjának mutatta meg magát? Isten „attribútuma”, hogy csendben cselekszik. Hogy szenved és meghal, Feltámadottként pedig csak övéinek jelenik meg, és csak az ő hitük által akar eljönni az emberiséghez; hogy folyton csöndben kopogtat szívem ajtaján, és lassan tesz látóvá, ha ajtót nyitok Neki.
Szolnokon láttad meg a napvilágot a rendszerváltáshoz közeli időben, de Cegléden nevelkedtél. Mely emlékképek kötnek legerősebben e településhez?
Hálás vagyok Ceglédnek. Itt kezdtem el ismerkedni a nekem oly fontos emberi kultúrával. Élesen emlékszem az általános iskolai tanáraimra és elkötelezettségükre. A történelem, a német nyelv, az irodalom és a testnevelés volt a kedvenc tantárgyam. Az itt eltöltött évek alatt próbálhattam ki egyesületi színekben különböző sportágakat is: az atlétikát, az úszást, a kosárlabdát és a labdarúgást. Nagy hatást gyakorolt rám a város Kossuth-kultusza. Toborzó körútjának első állomása Cegléd volt, ahol felállt a piactér alkalmi emelvényére, és gyújtó hatású beszédében harcba hívta földijeimet. Ennek hatására több mint kétezren álltak be honvédnek, és küzdöttek a szabadságharc ütközeteiben. Ez a történelmi esemény olyan mély nyomot hagyott a városlakókban, hogy a Kossuth-tisztelet máig erősen él a városban. A Kossuthhoz Turinba zarándokló száz ceglédi polgár leszármazottai ma baráti kört alkotva ápolják emlékét.
Középiskolai tanulmányaidat a kecskeméti piarista gimnáziumban végezted. Milyen volt a korábbihoz képest más környezetben, közegben élni? Voltak-e ezen években szerzetesi példaképeid, akik komoly hatást gyakoroltak pályaválasztásodra, hivatáskeresésedre?
Nagy volt a váltás, de nem megszöktem, hanem megszoktam… Hálátlan feladat néhány sorban megemlékezni azokról a szerzetes és civil tanárokról, akik hatottak rám ebben az időben. Mégis kiemelkedik egy „triumvirátus”, akiket utólag a diáknyelv KPT-nek, vagyis Kedves Papok Táraságának nevezett el: Acél Zsolt, Galaczi Tibor, Kovács András. Az ő példájukra és hatásukra fogalmazódtak meg bennem hivatásom tanári oldalának sarokkövei: a felkészültség, a következetesség és a – jó értelemben vett – színpadiasság.
Hálás vagyok az idősebb rendtársaknak is: Szabó atyának, akinek hajnali negyed hetes miséjén ministrálhattam, Fórián-Szabó Zoltánnak, akinek a bérmálkozási felkészítőjén részt vehettem, továbbá Havas Istvánnak, aki először ajándékozott meg teológiai témájú könyvekkel, és sokat beszélgetett velem a piarista hivatásról.
19 évesen, 2011. augusztus 23-án léptél a rendbe, egy esztendővel később pedig ideiglenes fogadalmat tettél. Visszatekintve akkori önmagadra, milyen változásokat érzékelsz személyiségedben és akár tágabb környezetedben az elmúlt hat évre vetítve?
Ami a környezetet illeti: a legtöbben megtanulták elengedni a régi képüket rólam. Ami pedig engem illet: megbékéltem saját magammal, a világgal, Istennel.
2011–2015 között elvégezted a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán teológia szakát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója lettél angol–történelem szakon a 2015/2016-os tanévtől. Régóta vonzanak „letűnt korok”? A történelem mely korszakai szólítanak meg igazán? Időutaztál-e már álmok útján vagy akár csak éberen, gondolatban?
Nem is kérdés! Gyakran visszarévedek Mátyás király korába, amelyben csak a magyarok királyaként tudom elképzelni magamat – ennek pedig kicsi a valószínűsége… Ezért ábrándjaim fő helyszíne inkább a dualizmus kori Magyarország, ahol polgárként élhettem volna. Gondoljunk bele, hogy milyen könnyen hozzá lehetett szokni ahhoz, hogy huszonnégyféle kávét lehetett inni Budapest közel négyszáz kávéházában, vagy hogy 1913-ban már kétezer újság és folyóirat közül lehetett válogatni az újságárusoknál! Jó lett volna találkozni a katzenjammeres Adyval az Andrássy úton vagy megcsodálni a ’96-os millenniumi kiállítást a Városligetben; megnézni Kohner Adolf műgyűjteményét, amelyben Cézanne, Gauguin, van Gogh festményei is megtekinthetők voltak. Nem beszélve a zenei életről: ebben a korban a zseniális Gustav Mahler volt a Magyar Királyi Operaház igazgatója.
Ha már utazás: hová szeretnél eljutni térben, mely kultúrákkal ismerkednél meg még szívesen?
Bár sokan nem hiszik el, de nem szeretek utazni. Legjobban a szobámban, a könyveim közt és az iskolában, a diákok között érzem magam. Mégis, ha lehetőségem lenne, szívesen utaznék Angliába, Amerikába és persze Itáliába.
Egy korábbi beszélgetésünk során említetted, hogy az irodalom, különféle tudományok fokozottan érdekelnek, amelyhez nem árt az ismeretek alaposabb szintű elsajátítása. Alaptézisként kimondhatjuk, hogy minél szélesebb spektrumot ölel fel egy egyén érdeklődési köre, ismerettára, annál többfelé tud kapcsolódni, annál komplexebb a gondolkodása, szemléletmódja. Piarista szerzetesként hogyan látod a jelenlegi és az elkövetkező generációk tanítása, nevelése terén bekövetkező szükséges változásokat, innovációs lépéseket?
Eötvös Loránd gondolata igazít el ebben: „Bizonyos dolog, hogy csak az lehet jó tanár, aki maga a tudománnyal foglalkozik, mások eszméit is csak az képes helyesen hirdetni, akinek magának eszméi vannak.” Óvakodni kell attól, hogy tiszavirág-életű pedagógiai divatoknak szolgáltassuk ki iskoláinkat. Ami klasszikus, időt álló, annak mindig is helye lesz a tanórákon; a forma persze változhat. Fontos, hogy ujjunkat korunk ütőerén tartsuk, és megértsük annak lüktetését.
Ha egy, legfeljebb két mondatban kéne itt és most megfogalmaznod életed legfőbb célját, mi lenne az?
Ad Omnipotentis Dei gloriam et proximorum utilitatem. A mindenható Isten dicsőségére és embertársaink hasznára lenni.
Forrás: SZATHMÁRY MELINDA - BALLA JÁNOS SP/ piarista.hu