Puskás Antal pálos szerzetes, pap, aki különösen érzékeny a tisztaság, a megfogant, de veszélyben lévő gyermekek védelme és az abortuszon átesettek lelki gyógyítása iránt. Alapvetően szemlélődő szerzetes, mégis az életvédelem egyik hazai „arca”.
– Egy családanya esetében jól érthető a gyermekekért aggódás, de egy cölibátusban élő szerzetesnek a megfogant élet védelme többszörösen összetett kérdés lehet. Én valahogy úgy képzelem, hogy egy papi életpálya elején meg kell harcolni azért, hogy a családalapítás ösztönös vágya lelki közösségépítés igényévé alakuljon át. Hogyan jött az életedben ez az odafordulás a legkisebbekhez?
– Visszagondolva még a papi és szerzetesi életem előtti időre, úgy látom, Isten már akkor érzékennyé tett azok iránt, akik valamilyen módon az élet peremére kerültek, akiket mások lenéznek vagy megtagadják velük a közösséget. Emlékszem, tizenévesen tudatosan kerestem a kapcsolatot azokkal a fiatalokkal, akiket mások megvetnek. Egyszerűen érdekelt az életük, szerettem volna megérteni őket. A rendbe való lépésem után pár évig hétvégi csoportot tartottam hajléktalanoknak, amolyan beszélgetős délutánt. Aztán egyre inkább a lelkivezetés, lelkigondozás felé terelt az Úr. Az abortusz problematikája sok éven keresztül nem is került a látószögembe, csak akkor, amikor néhány éve felkerestek azzal a kérdéssel, hogy bekapcsolódnék-e egy, az abortusz sebeiből gyógyulást nyújtó lelkigyakorlatba. Éreztem, hogy az életemben már meglévő irányvonal, amely a szegények felé vezet, most egészen intenzív, konkrét színt kapott. Úgy is mondhatnám, hogy Isten olyan területre hívott meg, amely az Ő szívének legérzékenyebb pontja. Egy kicsit meglepett a dolog, de megtiszteltetésnek tartom, hogy ezt a szándékát megosztja velem. A magzatok valóban a legvédtelenebbek.
– A papi szolgálaton felül melyek azok a konkrét tevékenységek, amelyeken keresztül segíteni próbálsz?
– Az egyik legmélyebb és ugyanakkor legszebb szolgálataim közé tartozik az előbb említett Ráhel Szőlőskertje lelkigyakorlat. A húsvéti szent három nap jellegét viseli magán, abba vezeti be a résztvevőket: nagypéntektől húsvét vasárnapig, a haláltól a feltámadásig kíséri őket. Az abortusz okozta lelki sebekből gyógyuló anyákat látni olyan öröm, amivel kevés más öröm ér fel. Ugyanakkor megértettem, hogy az abortusz problémája nem ott kezdődik, amikor az anya úgy gondolja, hogy választania kell, megtartja-e a méhében fogant életet, vagy nem. Az egész problémának sokkal mélyebben van a gyökere. Ez pedig a saját szexualitásunk eltorzult megélése. Ezért szolgálatom során másik fontos feladatnak tartom, hogy írjak, beszéljek a szexualitás Isten szerinti, csodálatos tervéről, illetve segítsem azokat, akiket elsodort a pornográfia áradata. Ebből a meggondolásból született a tisztasor.com weboldal is. Ezek mind olyan témák, amelyek azt igénylik, hogy megszűnjön a tabu jellegük, és lehessen róluk nyíltan beszélni, mint társadalmunk gyökereit veszélyeztető tényezőkről. Így indulhat el csak az a mozgás az egészségügyben, politikában, jogban, melynek eredményeként a társadalom végül kilöki magából a mérget, amely a testében vándorol. Fontosnak tartom, hogy jelen legyek olyan megmozdulásoknál, mint például a 40 nap az életért, amelyek amellett, hogy hangot adnak azoknak, akik még nem szólalhatnak meg, imádságra is hívnak.
– Az abortusz szó hallatán ma többnyire kínos csönd lesz egy társaságban. Ennek mi az oka?
– Úgy gondolom az, amint már említettem, hogy tabu a téma. Más szóval: nem szabad róla beszélni. A tabu szó eredetileg olyan szent dolgot, területet, tevékenységet jelent, amelyet megváltoztatni, megkérdőjelezni nem szabad. Például ilyen, hogy nem eszünk emberhúst. Az abortusz említésénél azért fagy meg a levegő, mert az emberek úgy érzik, ennek a témának felhozatala belép az egyéni szabadság szentélyébe. Ez egy mesterségesen torzzá tett lelkiismeret reakciója, amely azt mondja: „Nem szólhatok bele abba, hogyan dönt az illető: megtartja-e a gyermekét, vagy nem”. Ennek a hallgatásnak a végeredménye azonban rettenetes: az abortusza után szenvedő ember teljesen magára marad családja és barátai körében. Azzal, hogy nem beszélnek róla, elvileg tisztelik a döntését, gyakorlatilag azonban állandósítják lelki kínjait, amelyek az abortusz következményei. Másrészt benne van ebben a hallgatásban az is, hogy az érintett ember fél az elutasítástól, ha kiderül az abortusza, ezért inkább nem hozza fel.
– Többek között lefordítottál egy könyvet, amelyet egy lengyel asszony írt, akinek harmincévnyi tapasztalata van az abortusz utáni gyógyulásban. Beszélnél nekünk erről bővebben?
– Az asszony Wiesława Kowalska. A könyve nem egyszerűen értekezés akar lenni az abortuszról és annak következményeiről, hanem azt tűzte ki célul, hogy segítség legyen olyan anyáknak és apáknak, akik szeretnének elindulni az abortusz utáni bűnbánat és gyógyulás útján. Felvázolja a szükséges lépéseket, és segít kimondani azokat a szavakat, melyeket talán az ember magától nem tudna kimondani Istennek és az abortuszban elvesztett gyermekének. A könyv hatékony eszköz lehet papok számára is, akik szeretnének segíteni az abortuszban érintetteknek, de nem tudják, hogyan. A könyvre a lelki adoptálás Jasna Góra-i központjában találtam rá, és rögtön elhatároztam, hogy lefordítom.
– A könyvnek december 1-jén lesz az ünnepélyes bemutatója a Sziklatemplomban. Az esemény viszont több lesz, mint egyszerű könyvbemutató.
– Wiesława Kowalska már a könyvében is említi azt a sok csodálatos történést, amelyet megtapasztalt az általa és egy lengyel pálos atya által vezetett lelkigyakorlatokon. Megkértem őt, ossza meg majd a jelenlévőkkel tanúságtételét Isten megújító szeretetéről, aki az abortusz miatt lelki romokban heverő családokat, életeket állít helyre. Biztos vagyok benne, hogy akik eljönnek, olyan szempontokat kapnak az életvédelem témájában, amelyek új erőt és lendületet adnak.
– Fontosnak tartod-e, hogy az érintetteken és a „hivatásos életvédőkön” kívül a témát semlegesen szemlélők is eljöjjenek a délutáni alkalomra?
– Az igazság az, hogy nem szeretem az életvédő kifejezést, annak ellenére, hogy én magam is használom. Hiszen ha a szívünkbe nézünk, ott mindnyájan életvédők vagyunk. Mindnyájan elkötelezetten védjük azt, amit életnek és értéknek ismerünk fel. Természetesen a délutánt ajánlom azoknak is, akiket az abortusz téma önmagában nem érint meg erőteljesen, azonban szívesen meghallgatják Wiesława tapasztalatait. Amennyire ismerem őt, a mondanivalója Isten gyógyító szeretetéről szól majd. És pontosan ez az a szempont, amelyre egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az életvédelemben, ha látni akarjuk az abortusz megszűnését Magyarországon!
Fotó: Magyar Pálos Rend
Forrás: Olaj Dávid/Magyar Kurír