Ferenc pápa június 16-án délben a Konzisztórium-teremben fogadta a teatinus nővérek kongregációjának küldöttségét, akik alapítójuk halála negyedik centenáriumára emlékeznek. Hozzájuk intézett beszédében a szemlélődő ima fontosságáról, az Eucharisztia központi szerepéről és az önzetlen szolgálatról szólt.
Ferenc pápa a teatinus nővérekhez intézett beszédében mindenekelőtt köszönetet mondott azért a szolgálatért, melyet az egyházban kifejtenek, szerte a világon. Orsola Benincasa nővér szemlélődő lélek volt, aki egész életét a keresztre feszített Krisztushoz alakította, többek közt saját misztikus tapasztalatai nyomán is. Ferenc pápa szabadon fogalmazva utalt arra a nehézségre, mely kezdetben, a teatinus rend társalapítója, IV. Pál pápa idejében a jezsuita rend és a teatinusok között fennállt. „Az akkori veszekedések után azonban most barátok vagyunk” – tette hozzá.
Az Eucharisztia volt Benincasa nővér számára élete középpontja és legfőbb lelki tápláléka – folytatta a pápa. Rendjére hagyott spiritualitása mélyen Krisztus-központú és máriás lelkületű. Nővéreinek azt hagyta meg, hogy ne éljenek más rendszabályzatot, mint a szeretetét. A pápa a rendszeres és mély imádságra buzdította őket, tudva, hogy az imádság nem szakítja el őket a világtól, hanem a mélyben összekapcsolja őket vele. Álljanak közel a szenvedőkhöz és ismerjék föl bennük a keresztre feszített Krisztust. Másfelől pedig kövessék alapító mesternőjük tapasztalati jellegű Isten-ismeretét. Végül arra emlékeztette őket, hogy a világnak szüksége van a közösségben megélt testvéri élet tanúságtételére és a szenvedőknek nyújtott szolgálatukra.
Orsola Benincasa olasz szerzetes nővér, a teatinus nővérek kongregációjának alapítója Nápolyban született 1547. október 20-án és 72 éves korában ugyanott halt meg 1618. okt. 20-án, pontosan a születése napján. Az általa alapított teatinus női rend idén ünnepli alapítója halálának négyszázadik évfordulóját. A kicsi Orsolának tíz évesen, 1557 Karácsony éjszakáján volt az első elragadtatása, mely egyre sűrűbben ismétlődött. 1579-ben, huszonkét éves korában az emberek kíváncsisága elől visszavonult a Sant’Elmo-hegyre remetének. 1582. március 12-én újabb látomástól indítva Rómába ment XIII. Gergely pápához, hogy az egyház reformját sürgesse. A pápa meghallgatta, s hitelességének megvizsgálására egy teológiai bizottságot kért föl, melynek tagja volt Claudio Acquaviva jezsuita generális és Néri Szent Fülöp, az oratoriánusok alapítója. A több hónapos vizsgálat során alázat- és önmegtagadás-gyakorlatoknak tették ki. Eltiltották a szentáldozástól, megbüntették elragadtatásai miatt, ő pedig, miután mindezeket hősiesen elviselte, visszatérhetett Nápolyba anélkül, hogy bármit elért volna. Újra visszavonult a Sant’Elmo-hegyre, tovább imádkozott és a lelki példáját követő lányok számára 1583-ban, 36 évesen megalapította a teatinus nővérek kongregációját, melynek szabályzatát 1623-ban XV. Gergely pápa hagyta jóvá. Erényeinek hősiességét 1793-ban VI. Piusz pápa ismerte el.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
