Február 2-án ünnepli az Egyház Urunk bemutatását, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét, amelyet Szent II. János Pál pápa 1997-ben a megszentelt élet napjává nyilvánított. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök erre az alkalomra meghívta a debreceni Szent Anna-székesegyházba az egyházmegye területén szolgáló szerzeteseket, hogy a szentmisében, a legszentebb áldozatban közösen ünnepeljenek, imádkozzanak újabb papi és szerzetesi hivatásokért, és hálát adjanak meghívásuk kegyelméért. A szerzetesek a fogadalmukat is megújították a szentmise végén.
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén az egyház arra emlékezik, hogy 40 nappal Urunk születésének örömünnepe után Jézust Szűz Mária és Szent József bemutatták a templomban. „Ő ezáltal látszólag csupán az ószövetségi törvényt teljesítette, voltaképpen azonban hívő népével találkozott. Azok a jámbor öregek, akik a Szentlélek késztetésére a templomba mentek és ott szintén a Szentlélektől megvilágosítva felismerték az Urat, örvendező lélekkel tettek tanúságot Róla. Hozzájuk hasonlóan minket is a Szentlélek gyűjtött egybe. Vonuljunk tehát Isten házába és járuljunk Krisztus elé. Találkozni fogunk Vele és felismerjük Őt a kenyértörésben addig is, amíg majd nyilvánvaló dicsőségben el nem jön” – Az este 6 órától kezdődő ünnepi szentmise elején a megyéspüspök gyertyaszentelési szertartást végzett a templom bejáratánál, majd a szerzetesekkel és az asszisztenciával együtt vonult az oltárhoz, mindannyian égő gyertyával a kezükben.
Palánki Ferenc megyéspüspök a szentmise homíliájában az ünnep tartalmának (ld. Lk 2,22-40) üzenetét tárta a jelenlévők elé: Simeon karjára veszi a Világ Világosságát, Aki egy törékeny kisgyermek, de hogy ezt felismerje Benne, ahhoz az kellett, hogy a Szentlélek lakozzon a lelkében. Simeon és Anna prófétanő szinte már ott laknak a templomban, nemcsak néha tértek be egy-egy rövid fohászra. Attól lett otthonos számukra, hogy éveken, évtizedeken keresztül nagyon sokat imádkoztak ott. Övék volt a templom, imádságaikkal díszítették azt fel.
Amikor hálát adunk a szerzetesekért, ezt is megköszönjük nekik, hogy abban a közösségben, ahol élnek, a Lélek indítására egymást szeretve imádkoznak, és kérik az Istent értünk. Életpéldájukkal feldíszítik lelkük templomát és ezáltal segítenek, hogy a mi lelkünk temploma is díszes lehessen. Megtanítanak bennünket imádkozni, hogy az imádság emberei legyünk, mert nekünk is a Lélek indításaira van szükségünk ahhoz, hogy felismerjük a Világ Világosságát, Aki eljött közénk.
„Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11) – idézett püspök atya Szent János evangéliumból. A sötétség nem fogadta be a világosságot, ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekei legyenek. Hányadik éve halljuk már ezt az evangéliumot minden karácsonykor, és vajon befogadtuk-e már a világosságot? A Lélek indít bennünket, hogy nyissuk meg a szívünket, de mi nagyon sokszor nem kérjük, hogy bevilágítson az életünk sötétségébe az Úr. Ferenc pápa karácsonyi beszédében hangzott el, hogy Jézus a mi kicsiny életeseményeinkben is szeretne megjelenni, megszületni. Ott akar lenni velünk, hogy ne nélküle éljük az életünket.
A szerzetesek azt is elénk élik, hogyan kell Isten jelenlétében élni, befogadni a világosságot, hogy ne éljünk soha sem a sötétségben, hanem mindig legyen nyitva a szívünk a bűnös embert megvilágosító örök világosság előtt.
Simeon mondja: „Most már elbocsáthatod szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben, mert szemeim meglátták Szabadításodat, melyet minden nemzet számára készítettél”. Elmondhatjuk-e mi is ezt? Mert Ő meg akarja mutatni magát, a legegyszerűbb, legváratlanabb dolgokban is meg akar mutatkozni, azt akarja, hogy vegyük Őt észre a hóesésben, a napsütésben, a virágokban, de legfőképpen embertársainkban, akik kérik, várják a szeretetünket, azt, hogy világítsuk be az ő életük sötétségét is.
Ez sokszor áldozattal, önmegtagadással, szenvedéssel jár, mert ezt kéri tőlünk a szeretet. Jézus nem azt ígérte, hogy könnyű lesz az életünk, hanem azt, hogy velünk lesz. Ezt a velünk létet is megmutatják a szerzetesek, akik – Barsi Balázs atya gondolatával élve – a keresztény életnek a keresztmetszetét, a vázát mutatják, amire lehet építeni. Megköszönjük, hogy elénk élik, bemutatják a Világ Világosságát, hogy örömben és bánatban van hozzánk jó szavuk, tudnak irányt mutatni a sötétségben, és tudják azt a valóságot megmutatni, hogy elérkezett hozzánk az Isten országa, Akiért érdemes minden áldozatot meghozni.
Ők megmutatják az életükkel, hogy nehogy elmulasszuk Isten látogatásának idejét. A múlt vasárnapi evangéliumban hallottuk, hogy a názáretiek elmulasztották, nem ismerték fel az előítéleteik miatt. Jézus az Olajfák hegyén is ezért könnyezett, siratta Jeruzsálemet, mert nem ismerte fel az Isten látogatásának az idejét. Ismerjük fel, hogy Jézus eljött erre a világra, hogy találkozzon velünk, hogy szeretetével megajándékozzon és megtanítson bennünket élni, szeretni, belső világosságot hordozni, másoknak világítani.
Hálát adunk a szerzeteseinkért, akiket az Úr kiválasztott arra, hogy Isten népét segítsék, megerősítsék, tanúságot tegyenek a keresztény életről, és arról, hogy milyen hordozni a világosságot, milyen Isten látogatását felismerni, Vele találkozni.
Imádkozunk, hálát adunk és kérjük a szerzeteseink további hiteles tanúságtételét, és kérjük, hogy imádkozzanak értünk. Simeon és Anna példája azt mutatja meg, hogy ha a Lélek szerint élünk, akkor találkozhatunk mi is a hozzánk érkező Úrral, aki azt akarja, hogy mindannyian örökké boldogok legyünk, találkozásaink ünnepek legyenek, egy darabka mennyországot hozzanak minden ember életében” – fejezte be homíliáját Palánki Ferenc megyéspüspök.
Szerző: Kovács Ágnes
Forrás és fotó: dnyem
