Tanúságtételek az imáról

Az igazgató beszélgetőtársai Magyar Mirjam OP nővér, Baán Izsák OSB bencés szerzetes, Tornyai Gábor plébános és az egész rendezvény világi fővédnöke Hirtling István színművész voltak. A beszélgetésnek a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum udvara adott otthont.

Rövid éneklés és a Hirtling István által felolvasott 86. zsoltár – Dávid király imája után Smohay András egy rövid, ám különös kérdéssel fordult a beszélgetés résztvevőihez. Szoktak-e imádkozni? A mikrofont nevetések közt adogatták egymásnak a megszólítottak, végül Hirtling István kezdte a válaszadást. Mint mondta úgy gondolja, az ember mindig imádkozik. Önkéntelenül is. Hozzátette: léte az imádság. Baán Izsák azzal az élményével kezdte a válaszadást, hogy amennyiben gyerekektől kérdezi, vajon egy szerzetes mennyit imádkozik, rendre azt a választ szokta kapni, legalább nyolc-kilenc órát. Mint mondta, „hivatalosan” három és fél óra a helyes válasz, de hozzátette – van, hogy 24-et, van, hogy egyet se. Mirjam nővér hasonló élményekről és időkről számolt be, hozzátéve – valóban egész életét átszővi az imádság, hiszen Fehérvárra való indulásuk előtt is imádkozott, kérve a szerencsés megérkezést, de imádkozik az ember egy-egy esemény előtt is. Tornyai Gábor atya oldva a kérdés komoly, ám különös jellegét mosolyogva megjegyezte, nehéz válaszolnia, hiszen plébániájáról többen is a hallgatóság soraiban ülnek. Komolyra fordítva a szót azonban felvetette, vajon mi számít imának? Csak az elmondott zsolozsma?

Smohay András következő kérdése az imádságos élet lelkiségére vonatkozott Tornyai Gábor válaszából megtudhattuk, hogy ő a Kármel lekiségét érzi magához közel. Mirjam nővér arról beszélt, hogy rendjében azt mondják, nekik Szent Domonkostól kapott hagyományuk van. A rendalapítóról pedig azt szokták mondani, mindig Istennel, vagy Istenről beszélt. Utóbbi nála nem a szenteskedést jelentette, hanem azt, hogy minden beszélgetést Istenről való beszélgetéssé tudott formálni. A hitigazságok szemlélése az imádság célja. Magyar Mirjam OP arra is felhívta a figyelmet, hogy talán kevesen tudják, de a rózsafűzér elmondása is a domonkosoktól ered. Izsák testvér a munkát, melyet Istenért végzünk épp úgy imának tekinti, mint a lectio divinát, a Szentírás imádságos olvasását, a személyes imát is. Hirtling István – „Thália papja” arról szólt, hogy a színész a színpadról különböző módon tudja közvetíteni egy-egy darab tartalmát.

Szóba került az Egyház mai helyzete is. Smohay András egy kutatás eredményét mutatta, melyből kiderült, hogy a cseh fiatalok 80 százaléka például soha nem imádkozik. A lengyeleknél ez 20 százalék, a magyarok körülbelül az európai országok között e tekintetben a középmezőnyben helyezkednek el. Felvetette tehát a kérdést, mit tehet az Egyház, milyen új utakat kell találnia a társadalom felé. 

Tornyai Gábor atya válasza szerint nekünk, keresztényeknek kell megértenünk, Európa miért utasítja el az imát, vele együtt Istent is. Be kell látnunk, hogy mindenki a kerek és teljes életre törekszik - folytatta. A nem hívő is. Azt kell hitelesen megmutatnunk, hogy minezt Isten adja nekünk. Mirjam nővér arra figyelmeztetett, hogy mindenkinek van transzcendens élménye. A kérdés csupán az, vajon válaszolunk-e rá. Fontosnak tartotta azt is figyelembe venni, lát-e a mai fiatal imádkozó embert. Ha a válasz nem, akkor azt sem látja, hogy mekkora öröm Istennel beszélgetni… Baán Izsák mindezt saját történetével erősítette meg. Elmondta: egy nem hívő lány járt náluk a bakonybéli monostorban. Hallotta esti imájukat, éneküket és elsírta magát. Utóbb azt mondta a lány, megérezte, elhitte, része lett valaminek, megérezte az ima erejét. Izsák testvér a muszlimok példáját hozta fel. Ők naponta meghatározott időben meghatározott formában szabályokat követve imádkoznak. A keresztényeknél nem lehet feladat. Az ima személyes, intim beszélgetés Istennel.

Fotó: Lambert Attila

Forrás: Bókay László/Magyar Kurír