A missziós csoportot vezető Magung Fransis atya Indonéziából származik, ahogy Klau Julius és Sudarman Algon testvér is. A Fülöp-szigetekről érkezett Magyarországra Hernandez Elmer testvér, Kongóból érkezett Mawasala Mbela Fabien és Ngamba Mungwala Albert testvér; brazil származású De Miranda Marko testvér. Erdélyből András Zoltán testvér, Lengyelországból pedig Klewek Anna és Gosia nővér érkezett hazánkba.
A három nap eseményei 22-én a missziós rózsafüzér elimádkozásával kezdődtek. Az első esti szentmisét bemutató, és azt követően előadást tartó Varga János SDV atya Argentínában, egy, a brazil határhoz közeli faluban, az őserdőben, Andrecitóban szolgál, s onnan jár ki a környék 10-300 hektáros ültetvényeinek kápolnáiba misézni. Már 13 éve lát el missziós feladatot az országban. Prédikációjában a gyökerekhez tért vissza. Míg a nagyszülők órákon keresztül tudtak történeteket mesélni a családról, addig ma, ha két ember találkozik, leginkább a mobiljaikat nyomogatják, mutatva, hogy kinek milyen van, s ha az ősei felől kérdezgetik őket, jóformán semmit nem tudnak. Az életünket átható gépek, az eszközök, a matéria lassan átveszi az emberi személy szerepét. Ezt tetézi, hogy gyökértelenné vált az ember. Ha megkérdezik, ki vagy te, eszünkbe kellene jutni annak is, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ki fogja elmondani a következő nemzedéknek, hogy mégis mit keres itt a Földön? A családban kell ezt megtenni, mert a családot választotta ki erre a Jóisten. Aki nem tudja, honnan jön, hova megy, mit keres itt, nem ellenfél a gonosz számára. A legkisebb probléma, kísértés felőrli az ilyen embert. A kábítószert használó fiatalok pl. azért kábítószereznek, mert nincs fogalmuk arról, hogy mit keresnek a Földön. Nem tudják, minek örüljenek, miért van részük szenvedésben, és menekülnek a nehézségek elől, mert nem tudják felvállalni azt. Innen kell kiindulnia a keresztény ember missziójának: hirdetni Isten igéjét – ahogy az apostol mondja: akár alkalmas, akár nem. A mi gyökereink pedig a teremtő Istenig nyúlnak vissza.
Előadásában atya az argentin vallási életről is beszélt, s elmondta, az argentinoknál a hit teljesen természetes, nem hiányozhat az ember életéből. Bár – mondta azt is –, hogy mindenben hisznek. A hiedelemviláguk nagyon tág, lefedi egész életüket. A háttérben erős spirituális hátteret tapasztalt. Kint léte alatt istentagadó emberrel még nem találkozott. Az ottani embert átjárja a hit. Elmondta, hogy a plébániája területén működik ifjúsági hittancsoport, karizmatikus csoport, kis hittanosok, vannak imaórák, szentségimádások (olykor 24 órásak is), gyógyító szentmiséket is tart. Érzi az ottani emberek lelke, hogy valamit adni kell az Úrnak. A kápolnák mellett Karitász-ebédlő is található.
23-án délelőtt Bökő Péter plébános, és Szabó Róbertné hitoktató közreműködésével a verbiták ellátogattak a helyi Deák Ferenc Gimnáziumba és a Kölcsey Ferenc Református Általános Iskolába, ahol a diákoknak hirdették Isten örömhírét, Jézus szeretetét a zene erejével, segítségével, tanúságot téve hitükről, hivatásukról is. Ebéd után az Idősek Otthonában látogatták meg az ott lakókat, majd a kórház belgyógyászati és sebészeti osztályán fekvő betegeket, szobáról szobára járva. Ezen alkalommal egy beteget szentségekkel megerősítve tudta Péter atya az utolsó nagy útra felkészíteni. A zene erejével az idősek és betegek figyelmét elterelték, ha csak egy pillanatra is betegségükről, nehézségeikről, esetleges magányukról.
Az esti szentmise keretében Francis atya az imádkozás fontosságára hívta fel a figyelmet, s arra, hogy Isten nem kívánságautomata, hogy bedobjuk a kívánságunkat, kérelmünket, mit kérünk a Jóistentől, és az úgy teljesül, ahogy mi elképzeljük. Az igazi imádság: bízni a Jóistenben. Amikor rábízzuk magunkat Istenre, Isten mindig többet, csodálatosabbat ad. Elmondta azt is, hogy sokszor panaszkodunk, hogy rossz a világ. Megoldásként a következőt javasolta: Ha egyedül próbáljuk a világot jobbá tenni, nem fog menni. A lelki templomoknak is sok téglából kell felépülniük. Csak akkor tudjuk a világból kisöpörni a bűnt, ha közösségben vagyunk. Lehet, kevesen vagyunk, de ha erős a hitünk, a világosság megmutatkozik. Ahhoz, hogy egy szebb világot építsünk, közösség kell.
A szentmisét követően a szerzetes testvérek és nővérek mutatkoztak be, életükkel is igazolva, hogy Istennek semmi sem lehetetlen: honnan és mikor érkeztek Magyarországra, milyen nehézségekkel találkoztak (pl. magyar nyelv és konyha), mennyire megszerették hazánkat, nyelvünket.
24-én délelőtt a város központjában, a templom mögötti téren szolgáltak a verbiták, a zenét ismét segítségül hívva. Nagy érdeklődés és kíváncsiság fogadta őket.
Délután 3 órától a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Házában találkoztak a helyi plébániai csoportok és a képviselő-testület tagjaival. Mielőtt azonban a megbeszélésre sor került, az intézmény vezetője, Karácsony Zsoltné mutatta be a fogyatékosokkal és szenvedélybetegekkel foglalkozó intézményt. „Nézz irgalmas szívvel, hiszen amit első látásra észlelsz, csupán védőburok” - mondta. Majd a plébániai csoportok és a verbiták beszélgetése, tapasztalatcseréje történt. Arra a kérdésre, hogy hogyan látják a verbiták a jövőt, hogyan lehetne az egyházat egyben tartani, megmenteni, a családpasztorációban látják egyöntetűen a megoldást. Már a családban el kell kezdeni a gyerekeknek megmutatni a hitet, megtanítani őket imádkozni. Hiszen, ha a családban nem fontos a hit, az imádkozás, ha a szülők nem járnak a gyermekükkel együtt a templomba, ha nem járnak elől jó példával, akkor a gyermek magától nehezen fog otthonra találni az egyházban. A hitnek a családból kell kiindulnia.
17.30-tól a római katolikus plébániától a görög katolikus templomig zenés, imádságos felvonulással mutatták meg a hívekkel együtt a hit erejét. 18.00 órától a görög katolikus templomban szent liturgián vettek részt az érdeklődők. A szentliturgián Francis atya prédikációjában immár a hívek előtt is arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai egyház a télben van (minden halott látszólag). De tevékeny időszakban van, a tavaszra vár. De hogy mikor lesz tavasz az egyházban, ahhoz fontos megtalálni a gyökeret a hitben is. Ez fogja megmutatni a világnak, hogy milyen a hitünk. A hitben pedig nagyon fontos a személyes találkozás a Jóistennel. Hogyan tudjuk ezt a személyes kapcsolatot tartani a Jóistennel? Egyrészt az imádság révén: beszélgetni kell a Jóistennel, másrészt olvasni kell a Bibliát, és hagyni kell, hogy a Biblia áthassa életünket, és általa Istennek tetsző módon tudjon életünk átalakulni.
Gandhi egyszer azt mondta: „Rátok, keresztényekre egy olyan könyvet bíztak, amelyben elegendő mennyiségű robbanóanyag van ahhoz, hogy az egész civilizációt ezer darabra robbantsa szét, hogy átfordítsa a világot, és békét vigyen egy háborútól pusztított bolygóra. Azonban úgy bántok vele, mintha egyszerűen csak egy irodalmi mű lenne, semmi több.”
Mi az, amivel lehetne változtatni a mostani helyzetben? A családban kell megélni a hitünket. A hitélet otthon kezdődik. Mindenkinek lehetősége van fejlődésre kortól függetlenül. A Jóisten mindig fog lehetőséget adni nekünk. Engedjük, hogy a Biblia által megújuljunk, hogy megváltozzon az életünk. Imádkozzunk, hogy a Jóisten legyen velünk a mindennapi életünkben.
A szentmisét követően missziós koncert következett, mely során a különböző országokból érkező szerzetesek, nővérek hazájuk népviseletét és zenei kultúráját is bemutatták.
A programokon résztvevők rendkívül sokat tanulhattak a mosolygós, életvidám, hivatásukat a gyakorlatban is megvalló szerzetesektől, nővérektől. A családok pedig, akik vállalták, hogy a három napra befogadják őket, egyhangúlag arról számoltak be, hogy mennyivel többek lettek azáltal, hogy ha csak erre a három napra is, de életük részévé váltak a verbiták.
Forrás: Dr. Kádár Brigitta/ Debrecen-Nyíregyházi Egyháznegye