Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 4 éve indította el a Vándortábor Programot, aminek célja a természetjárás és a sport, azaz az aktív és természetközeli kikapcsolódás, valamint az azon keresztül megvalósuló egészség- és környezettudatos életmód támogatása a felső tagozatos és középiskolás fiatalok körében. A Vándortábor Program gyalogosan, vízen vagy kerékpáron bejárható útvonalakat kínál, amelyek teljesítése során a diákok megismerkednek az adott térség természeti és kulturális értékeivel, és életre szóló közösségi élményben lehet részük. Idén először indultak Zarándoktáborok is a program keretében, amiknek az előkészítésével és lebonyolításával a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodáját bízta meg Révész Máriusz kormánybiztos 2020. január 1-vel. (Virág Benedek projektvezető)
A meghívás és az alapok lefektetése
Didák testvér tavaly karácsony előtti megkeresése erre az új munkára teljesen valószínűtlennek és álomszerűnek tűnt számomra, hiszen nem ismertem sem őt, sem leendő közvetlen kollégámat, Bencét. Bár már régóta vágytam zarándokos munkára, ez a feladat óriási kihívásnak bizonyult. Kimondtam az igent, s egy hét múlva már az első zarándoktáboros projektértekezleten találtam magam: megkezdődött a munka rohamtempóban. Három hét múlva a Parlamentben 400 tanár előtt kellett ismertetnünk programunkat, január végén pedig egy vadonatúj, 25 csoport regisztrációjára alkalmas honlappal előrukkolnunk, hogy beindulhasson a többi vándortáborral együtt a jelentkezés. Annyit tudtunk, hogy Tihany és Pannonhalma közötti egy hetes zarándoklat programját és útvonalát kell összeállítanunk, s az Aktív Magyarországért felelős Kormánybiztosság azt várta tőlünk, hogy 25 csoport jelentkezhessen idén nyáron zarándoktáborba. A részletek kidolgozására ilyen szűk határidőkkel nem volt lehetőségünk a jelentkezés beindulásáig. Így aztán előbb kezdtek jelentkezni, minthogy tudtuk volna a pontos részleteket. Az első hónapok a program alapjainak, céljainak, eszközeinek és a jelentkezési feltételek lefektetésével teltek. Párhuzamosan elkezdődött az útvonal kidolgozása, a szóba jövő szálláshelyek, az érintett bencés helyek és az ezen a területen már működő zarándokútvonalak, zarándoklatok szervezőinek felkeresése. Szervezni kezdtem a leendő zarándoktábor-vezetők képzését, hiszen a táborvezetés feltétele minden vándortábor ágazatnál egy szakirányú képzés elvégzése.
Útbejárás és a járvány kitörése
Március közepén került sor a tervezett útvonal bejárására, tüzetes felmérésére. Végül nagyrészt a Szent Jakab út nyomvonalára esett választásunk. Közben kitört a járvány, ami teljes bizonytalanságot hozott számunkra. Az amúgy is új és még kialakulóban lévő programunknak látszólag befellegzett. Sejthető volt ugyanis, hogy az előzetesen meghirdetett április 30-i határidőig aligha lesz több az addigi három időpont-foglalásunknál, s aki még nem fizetett, az is természetes, ha visszalép. Kihívás volt mindeközben gőzerővel dolgozni úgy, hogy nem tudhattuk, lesz-e egyáltalán egyetlen csoport is, ami elindulhat majd.
Munka a karanténban - logó és lelki ív
A karantén ideje alatt hosszas együtt gondolkodás után született meg a zarándoktábor logója, mely egy olyan iránytű, melyen nem az égtájak betűjelei, hanem az É – N (én) és T – E (te) betűk jelennek meg egymásra merőleges, egymást az origóban metsző tengelyeken, kifejezve, hogy a zarándoklás meghívás az önmagunkkal, Istennel és egymással való találkozásra. Minél közelebb merünk lépni a szívünkben lévő benső Forráshoz, iránytűhöz, annál világosabban látjuk magunk előtt, merre tovább.
Egy 5 fős szakmai csoporttal kidolgoztuk a program lelki ívét, a zarándoktábor zarándokfüzetét és a vezetőknek szánt segédanyagokat. A sok beszélgetés és a közös munka során kristályosodott ki bennünk a zarándoktábor műfaja, mely olyan kis csoportos (min. 8, max. 40 fős), de ajánlottan inkább 15 fő körüli zarándoklat, melynek alappillérei a közös imádság, a gyönyörű természeti környezetben megtett csendszakaszok, az út közbeni páros vagy kiscsoportos beszélgetések, a játékok, a megosztások és természetesen a lelki impulzusok, melyek a zarándoklat hét napjának témái köré csoportosulnak: 1. kivonulás, 2. természet – figyelem – csend, 3. én, mint igazgyöngy, 4. kapcsolataim, 5. én és Isten, 6. küldetésem, 7. áldottnak lenni – áldásnak lenni. Mivel a zarándoktábor első útvonala bencés érintettségű, hiszen három bencés lelki központot is érint: Tihanyt, Bakonybélt és Pannonhalmát, a zarándoklat lelki ívét Szent Benedek életének egy-egy története színesíti. A füzetbe a zarándoklat minden napjára került térképszelvény ill. a legfontosabb útpontokat és az azok közti távolságot és szinteket megjelenítő táblázat. A lelki elmélyülést pedig a napi témához kapcsolódó kérdések, szentírási szakaszok, zsoltárok, énekek és imák segítik.
A zarándokvezetőknek a zarándokfüzeten túl ún. Útontartót is készítettünk, melybe a részletes útleíráts, a szállással, étkezéssel és miserenddel kapcsolatos információkat írtuk le. A lelki impulzusok megtartásához pedig egy olyan digitálisan elérhető segédanyagot állítottunk össze, mely a napi témákhoz történeteket, verseket, irodalmi és egyéb szemelvényeket, játékokat, gyakorlatokat és hanganyagot tartalmaz. A csoportok lelki útja szempontjából rengeteget jelentett számunkra az, hogy a bencés rend komolyan odaállt az induló program mellé, s a három zarándokok által érintett bencés helyszínen a szerzetesek örömmel fogadták a csoportok érkezésének hírét, s később nagy szeretettel vezették is őket.
Képzés és fordulat
Május elejére lassan összeállt a zarándoktábor-vezető képzés tematikája és órarendje is. Bár korábban már több zarándokvezető képzést szerveztem, külön kihívást jelentett, hogy az eddiginél sokkal szűkebb időkeretben, s a járvány miatt nagy részét digitális módon kellett megvalósítani. A három napos igen intenzív képernyő-képzést május 22-24. közöttre hirdettük meg, egy nap terepgyakorlatot kisebb csoportokban pedig csak beterveztünk abban a reményben, hogy valamikor meg fogjuk tudni tartani a táborok indulása előtt.
Ami tehát az első 4,5 hónap munkáját illeti, tele volt kihívással, bizonytalansággal. Projektvezetőm kitartását és eltökéltségét látva a képzés előtt mégis minden erőmet összeszedtem, hogy a jelentkezési lehetőség hírét minél több helyre juttassam el, hiszen tudtam, hogy potenciálisan csak azok a vezetők jelentkezhetnek csoportjukkal a táborba, akik a képzést elvégzik. Elkészült facebook oldalunk, s hirdetésünk sok emberhez jutott el. A fordulatot május közepe hozta meg. A képzés előtti héten, több, mint 50 új jelentkezés futott be, végül összesen 71-en vettek részt rajta az egész országból. Ez a hirtelen, meglepően nagy számú érdeklődő volt a fénysugár az alagút végén, hogy talán mégis csak van értelme a munkánknak. A képzés, melyen többek között Székely János püspök atya, Sajgó Szabolcs atya, Tornya Erika nővér, Baán Izsák atya és Didák testvér is részt vett oktatóként, sok oldalról járta körül a zarándoklás témáját. A résztvevők hallhattak többek között a zarándoklás teológiai és bibliai hátteréről, a zarándoktáborok lelki ívéről, útvonaláról és lelki programjáról, szó esett a tanári és zarándokvezetői szerepről, az ezekhez kapcsolódó gyermekvédelmi szempontokról, a zarándoklás lélektanáról, a konfliktusok kezeléséről, a csoportdinamikáról és a kommunikáció szintjeiről. Mindemellett a résztvevők bevezetést kaptak a tájékozódási, zarándokvezetési ismeretekbe, a térkép- és GPS-használatba, az esetleges veszélyhelyzetek kezelésébe, de ötleteket kaptak arra vonatkozóan is, milyen játékos gyakorlatokat érdemes út közben bevetni, hogyan lehet levezetni egy csendszakaszt vagy egy megosztókört. Napról napra egyre jobban lehetett érzékelni a résztvevők lelkesedését, akikre átragadt az ízig-vérig zarándok oktatók zarándoklás és zarándokok iránti szeretete, Istenbe és a zarándokevangelizációba vetett hite. A képzés hetében már kiderült, hogy meg lehet tartani a nyári ottalvós táborokat, így a képzés végére sokan időpontot is foglaltak valamelyik zarándoktáborba. A kérdés már csak az volt, hogy a vezetőknek sikerül-e gyerekeket is gyűjteniük maguk köré egy hetes rövid határidővel, hiszen a jelentkezési határidőt a járványra való tekintettel május 31-ig hosszabbítottuk meg.
Minden előzetes várakozásunkat felülmúlva végül 17 zarándokcsoport jött össze, s mivel június 18-án már indult is az első csoport, megfeszítve dolgoztunk, hogy a csoportok szállásának és ellátásának szervezésével, a csomagszállítás logisztikájával, a pólókkal és zarándokfüzetekkel időre elkészüljünk, miközben még a képzés terepgyakorlati napjait is meg kellett tartani. Lassan körvonalazódott az, hogy Bence és én a nyár jó részét az út mentén fogjuk tölteni, hogy mindinkább nyomon követhessük a csoportokat, s azt, hogy minden rendben megy-e.
Június 18. és ami utána történt
Amikor az első csoport elindult, Bencével mindketten elmentünk Tihanyba. Felejthetetlenül gyönyörű este volt, mikor Barkó Ágoston bencés atya vezetésével az első zarándokcsoporttal sétára indultunk a tihanyi apátság virágzó levendulásába, majd a kálváriára, kipróbáltuk a tihanyi echót, és teljes csendben lementünk az apátság sötét altemplomába. Akkor és ott úgy éreztem, valami elkezdődött...
Bence családjával Tihany közelében táborozott le, én Bakonyszentlászlóra tettem át székhelyemet, és egy hónapig fogadtam a zarándokcsoportokat a Máltai Szeretetszolgálat vendégházában. Velem jöhetett Csipke, a vizslám is, aki igen vidáman fogadta a zarándokokat, s nagy örömet okozott sok gyereknek. Jó volt látni, hogy az, amit a képzésen tanítottunk, azt a csoportvezetők alkalmazzák a zarándoklatokon: tartottak csendszakaszokat, esténként összejöttek megosztókörre, beszélgetésre, imádságra, kezelték a fájós lábakat. Ahogy megérkeztek és meséltek az addigi útjukról, úgy láttam, ha nap végére elfáradtak is, nagyon élvezik az utat és az út mindenkiben nyomokat hagy.
Mivel az ötödik napon a zarándokfüzetbe bekerült az a szentírási történet, amikor Jézus és Péter a vizen jár, este az erre nyitott csoportoknak vizenjárós imát tartottam, melyre a díszletet a csoport tagjai állították össze, s amit általában a Meghívtál, hogy vízre lépjek kezdetű dal vezetett be. Volt, amikor az ima érezhetően mélyre ment, s Péter szerepében magunk is átéltük a vizen járás csodáját, a süllyedést, s azt, amikor Jézus kiemelt bennünket. Egyre közelebb került hozzám ez a bibliai szakasz, az előzményeket ismerve, talán nem véletlenül.
Zarándoklatvezetés
A nyáron magam is vezettem két csoportot Tihanytól Pannonhalmáig. Az egyik egyénileg jelentkező diákokból, a másik pedig olyan leendő táborvezetőkből állt, akik részt vettek a képzésünkön, de még nincs sok zarándoktapasztalatuk, s idén még nem vállalkoztak táborvezetésre.
Mindkét csoport kísérése hatalmas élményt jelentett számomra. Örömmel tapasztaltam, hogy az anyag, amit összeállítottunk, használható mind a fiatalok, mind az idősebbek körében. Jó volt átélni, a fiatalok milyen szívesen hallgatják a csendet, és milyen nyitottak az egymással, önmagukkal és Istennel való találkozásra, a beszélgetésekre és az út kihívásaira. Meglepett az, ami bennük történt az út során: amit felismertek, amit megfogalmaztak, amit elhatároztak, az több volt annál, mint amit reméltem. Ezeket a talpraesett, jókedvű, stramm ugyanakkor mélyérzésű és hívő fiatalokat látva úgy éreztem, nem kell félnünk a jövőtől.
A vezetők csoportjával augusztus 3. és 9. között voltam úton. Mivel ez volt az utolsó zarándoktábor idén nyáron, nekem ez az egész idei program lezárását is jelentette. Az út elején érzékeltem, hogy a résztvevők nagyon féltek az úttól, pláne, hogy nekik tudatosan nem szerveztem csomagszállítást. Sokakban élt a kétely, vajon bírni fogják-e az utat. Az indító beszélgetésnél úgy beszéltem a ránk váró zarándokútról, hogy az olyan, mint amikor kilépünk a vízre. Meglepődve tapasztaltam, hogy este a tihanyi apátságban tartott szentmisén épp a vizen járós történet volt az evangélium, és Jeromos atya úgy prédikált, mintha épp hallgatta volna előzőleg a bemutatkozó körben a zarándokok félelmeit és kétségeit, pedig ott sem volt. Micsoda egybeesés! A csoport tagjai napról napra egyre jobban felszabadultak, s kezdték elhinni, hogy tudnak vizen járni.
Az ötödik napon, amikor Bakonyszentlászlón szálltunk meg. Didák testvér meglátogatott bennünket és az esti beszélgetésünket ő vezette. Azt kérte, találjunk ki egy zarándoklatunkat jól leíró filmcímet, s meséljünk röviden arról, miről szól a filmünk. Jobbnál jobb zarándokfilmek születtek, sokat nevettünk. Az én filmem egyértelműen egy oktatófilm lett Hogyan járjunk a vizen? címmel. Kezdett bennem összeállni az, hogy ez a zarándoktábor program egy nagyon fontos iskola, amiben egyrészt magam is tanulok vizen járni, másrészt sokan követnek és rálépnek a vízre.
Eljött az utolsó zarándoktáboros nap. A nagyon meghitt zarándoklatot lezáró kör és zarándokkeresztség után részt vettünk Pannonhalmán az ünnepi szentmisén. Amikor az atya elkezdte olvasni az evangéliumot, záporozni kezdtek a könnyeim: megint jött Jézus a vizen és Péter ment felé, újra a vizen járás. És éreztem, hogy ez a sok „véletlen” most már biztosan a szívem mélyéig hatol: zarándokként tényleg vizen kell járni, élni a teljes ráhagyatkozás útját és bízni abban, aki meghívott, és aki akkor is győzelemre tudja vinni az ő ügyét, ha hónapokig úgy érzem, elmerülök.
Idén több, mint 250-en jártak a vizen. Végtelen hála van bennem azért, hogy részese lehettem ennek a csodának, s láttam, ahogy a Jóisten vezet, gyógyít és formál mindnyájunkat az út során. Remélem jövőre az is ki mer lépni a vízre, akinek idén még nem volt bátorsága elindulni!
Gáll Zsófia
zarándoktábor vezető
