"Ugyanaz a Jézus van jelen a tabernákulumban, mint akiket szolgálunk a mindennapokban."
Ötödik beszélgetőtársam Takács Mária Klarissza ferences szegénygondozó nővér volt.
A rendi karizmátok, a szegénygondozó életetek hogyan kapcsolódik az Eucharisztiában jelenlévő Krisztushoz?
Rendünk lényegében van benne az Eucharisztiával való kapcsolatunk. Nem a karizmánk egy szelete, hanem a lényege. Alapító atyánk - Oslay Oswald ferences atya - írt egy könyvet a nővéreknek, a rendi karizmáról és 12 pontban foglalta össze a Ferences Szegénygondozó Nővérek lelkiségét. Ennek az első és második pontja az Eucharisztiával függ össze. Úgy hangzik, hogy a nővérek a tabernákulumban lakó fehér Jegyesnek az élő, mozgó és meleg monstranciái, és a nővérek az eucharisztikus Jézus jegyesei. Mi alapvetően úgy határozzuk meg magunkat, hogy az eucharisztikus Jézus jegyesei vagyunk. Élő, mozgó, meleg monstranciává szeretnénk válni. Ahogy szerzetessé válunk, az egy folyamat az életünkben, ahogy az Ő jegyesévé, válunk az is egy folyamat.
Ahogy a szerzetesi éveim haladnak, egyre jobban megszólít ez. Amikor éreztem a hívást, akkor is jegyesi kapcsolatot jelentett számomra az Istennel való kapcsolat. Ahogyan egy házasságban, itt is mélyül. Aztán a jegyesekből férj lesz és feleség, egymáshoz alakulnak, csiszolódnak, formálódnak. Valami hasonlót tapasztalok meg az Úristennel való kapcsolatban is. A szerzetesi életünk mindennapjaiban az Eucharisztia ünneplése nagyon-nagyon meghatározó.
Hogyan valósul meg a közösségetekben ez konkrétan?
Szent Ferenc korától kezdve a ferences család őrzi ezt a hagyományt. Szent Ferenc azt mondta nekünk, hogy amikor bemegyünk egy templomba, akkor így köszöntsük Jézust: „Imádunk téged, legszentebb Urunk Jézus Krisztus itt és a világon lévő minden templomodban és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot." Minden zsolozsmát és imát így kezdünk. Ez az első mondatunk reggel hatkor, így kezdődik a napunk. Ha autóban zsolozsmázunk, akkor is el szoktuk mondani, mert ott is velünk van az Úr. Nagyon hálás vagyok Szent Ferencnek, ahogyan felfedezteti velünk az Eucharisztiát. Azt, hogy Krisztus ezt a módot választotta, hogy velünk maradjunk, hogy bennünket tápláljon és erősítsen.
A személyes életedben mit jelent az Eucharisztia?
A személyes életemben körülbelül egy éve új értelmet nyert a szentmisében Krisztusnak ez a szava: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem.” Valahogy sokkal személyesebbé vált, mert egy adott ponton így szólt hozzám, hogy „Klarissza vedd és edd! Ez az én testem, amit érted adok.” Szíven talált. Az, hogy az Isten szüntelen táplál, éltet, etet. Nem szűnik meg ezt tenni. És akkor itt jön a hivatásom. Szorosan összekapcsolódik a mi hivatásunk - a szegénygondozás az Eucharisztiával - mert az Isten mást sem tesz, mint hogy táplál, etet. Itt marad kenyér formájában, ami nagyon alapvető szükségletünk. Megrendít, hogy Isten nagyon benne van a világunkban és ebben a szükségletemben. És azt mondja, hogy itt vagyok és táplállak.
A másik a szentáldozás pillanata. Ott élem meg azt, hogy a legközelebb jön Jézus. Mindig megrendít újra és újra, hogy egyesülni akar velem. Itt van az az Isten, aki ennyire kicsinnyé lesz. Egészen megrendít, milyen az Isten. Nem azt nézi, hogy milyen lényegtelen dolgokkal foglalkozom, és alig tudok rá figyelni, mert lekötnek a dolgok. De Ő jön és kicsivé teszi magát.
Milyen tapasztalatod van a jelenlétéről?
A szentségimádásban sokszor erősen megtapasztalom az Ő jelenlétét. A mi közösségünkben hétfőnként és csütörtökönként van szentségimádás. De ezen kívül is lehet bárkinek, bármikor. Nagyon intim együttlét az Úrral. Sokszor nincsenek szavak. Rendszeresen tapasztalom, hogy odamegyek este nyolckor egy nagyon sűrű nap után, amikor ötpercenként más emberrel beszélgettem a nap folyamán, és nagyon fáradtnak érzem magam. Vágyom rá, de azért felmerül bennem, biztos, hogy ide akarok jönni szentségimádásra? Akkor azt mondom: „Uram, most így vagyok itt.” Annyira szép sokszor, hogy mire véget ér a szentségimádás, elmúlik a fáradtságom. De van, amikor nem, és akkor meg így vagyok jelen, így van jól. Nem a szép gondolataink kellenek Istennek vagy a szent szövegek, hanem mi magunk kellünk. Sokféle módon szól az Isten hozzám. Van, amikor a csendben, és van, amikor konkrétan szól. Ő ott van és ebben hatalmas erő van.
Az idősekért és a szegényekért, akiket gondoztok az otthonban és egyéb helyeken, közbenjártok minden nap?
Életünk fontos aspektusa, hogy közbenjárjunk másokért, mert mi nem tudjuk megoldani az összes helyzetet. Tudunk segíteni, de sok olyan helyzet van, amikor például nem tudjuk meggyógyítani a gondozottat egy betegségéből, vagy nem tudjuk megoldani a problémáját. Sokszor megéljük, hogy kicsinyek vagyunk és tehetetlenek. Azt tudom tenni, hogy az irgalmat, amit Istenből megtapasztalok, azt adom tovább. Vagy oda tudok szegődni mellé, mint testvér, és elkísérem őt életének e nehéz szakaszában, hogy könnyebb legyen és örömtelibb. Az emberek mellé szegődünk és elkísérjük őket. Nagyon sokszor véges, amit mi tudunk tenni és belátjuk, hogy kicsinyek vagyunk és Isten az, aki cselekszik. Ez így van jól.
A szécsényi idősotthonotokban mi az a plusz, amit ti tudtok adni szerzetesnőként?
A jelenlétünket, és azt, hogy itt lakik velünk az Úristen. Úgy tekintünk erre az otthonra, mint egy közösségre. Úgy hívják az otthonunkat, hogy Ferences Betánia Idősek Otthona és Testvéri Közössége. Mindegyik szó nagyon fontos. Az, hogy ferences lelkiségben próbáljuk megélni a mindennapokat. Abban a tekintetben, ahogyan szemléljük Krisztust, és ahogyan testvérként állunk a lakóink mellé, ahogyan befogadjuk őket. Nem felülről akarunk segíteni nekik, hanem melléjük állunk. Van, hogy mi kérjük meg őket, hogy segítsenek nekünk. Ez Krisztus pozíciója sokszor feléjük. Akkor ők hasznosnak, fontosnak érzik magukat, egy közösség részének.
Fontosnak tartjuk, hogy az emberi méltóságukat érezzék, mert az otthonlakók több mint fele Alzheimer-kórral él, és már súlyos állapotban van. Ők is nagyon sokat adnak nekünk. Nagyon fontosnak tartjuk őket is az emberi méltóságukban megerősíteni. Ők azok, akik a társadalomban végképp le vannak írva. Pedig annyi szépséget tükröznek Istenből! Annyira letisztultak, a tekintetük, a mosolyuk. Van olyan lakónk, aki gyönyörűen mosolyog, nem tud már beszélni, de mosolyog. Vagy nem tud beszélni, de egyszer csak elkezd mondani egy imát, mert az olyan mélyen rögzült benne. Vagy nem tudja, milyen nap van, de az imaórán végigimádkozza szépen a rózsafüzért, vagy azt tudja, hogy Krisztus testét veszi magához, de ha megkérdezed, van-e gyermeke, nem tudja megmondani. Nagyon nagy titok ez.
Mi, szegénygondozó nővérek vagyunk a megajándékozottak. Annyira szép ebben a közösségben látni, ahogyan a lakóink elfogadják, hordozzák és segítik egymást. Mi inkább egy közösséget próbálunk megteremteni, és az új lakót ebbe a családba várjuk. A szeretet ragályos. Ez egy szeretetközösség, és ebben a civil munkatársainknak is fontos szerepük van. Nem is szeretnénk nélkülük csinálni, mert így kerek egész, és mi is sokat kapunk munkatársainktól.
Nem társadalmi pozíció szerint kategorizáljuk az embereket. A lakóink jó része többnyire kétkezi munkásemberekből áll. A nappalis ellátottakkal együtt körülbelül negyven főt gondozunk. Sokan kérdezik, hogy miért nem bővítünk? Azért nem, mert az elveinkkel ellenkezik. Egy kétszáz fős otthonban nehéz lenne személyes kapcsolatban maradni. A személyes kapcsolatokat meg akarjuk őrizni. Nem az a kérdés, hogy nem bírnánk-e el egy kétszáz fős otthont irányítani, hanem az, hogy van-e értelme számunkra. Tudjuk-e akkor ezt a személyességet biztosítani? Vagy megszűnünk azt adni, amik vagyunk?
A várakozóink száma jelenleg 30 helyre 200 fő. Az otthonhoz tartozik még egy nappali ellátás is. A várossal van szerződésünk, szécsényi lakosok számára, akiket behoznak, vagy mi behozzuk őket.
A munkatársak szolgálata mellett nagyon fontos számunkra az önkéntesek jelenléte is. Önkénteseink között vannak fiatalok, idősek, középkorúak, férfiak, nők. Van négy férfi, akik a népdalkört vezetik. Van egy nagyon kedves fogorvosnő, aki nem csak fogat húz, hanem etet, beszélget, segít misére vinni a lakókat. Van, aki bevarrja az új lakó összes ruhájába a neve kezdőbetűjét. És ebben az az óriási, hogy azt mondja, mennyi szeretetet kap a Betániából.
Mi elsősorban szerzetesek vagyunk és megvan mindegyik nővérnek a saját munkaköre. Jelenleg én vagyok az otthon vezetője. Teréz nővér a foglalkoztató és mentálhigiénés nővér, Marianna nővér a lelki gondozással, gyógytornával foglalkozik, illetve ő a sekrestyés és a konyhai szolgálatba is besegít. Van egy szerzetesi napirendünk, ami szerint élünk és a szerzetesi életünkben a fő szolgálati területünk Szécsényben az idősek otthona. Vannak olyan napok, amikor nekünk vannak rendi programjaink. Rendi lelki nap, rendi közös kirándulás. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy mi feltöltődjünk, megmaradjunk azok, akik vagyunk. Nagy a szívó hatás. Nincs soha vége annak, hogy beszélgettem egy lakóval egy órát, de holnap kezdjük elölről. Vagy ma újabb probléma van, újabb húsz ember áll az ajtóban. Akkor tudunk igazán adni, ha azok maradunk, akik vagyunk.
Azt gondolom, hogy ugyanaz a Jézus van jelen a tabernákulumban, mint akiket szolgálunk a mindennapokban, akár a Betánia otthonban, akár amikor Teréz nővér kimegy Rimócra, a cigánygyerekekhez.
Az én testem, ami megtörten fekszik az ágyon, eggyé válik Krisztus megtört testével.
Jézus milyen kiszolgáltatottan van jelen a kenyér és bor színe alatt! Végül is bármit tehetünk vele. Micsoda bizalmat ad az Isten! Az a fekvő beteg lakónk, akinek minden napja úgy kezdődik, hogy 24 órában fekszik, és nincs újabb perspektívája, hasonló kiszolgáltatottságot él meg. Bele szoktam ebbe gondolni, hogy mit jelent ez így napról-napra, sok évig. Ma is ugyanaz van, ugyanúgy fekszem, mint tegnap. Ugyanaz a kiszolgáltatottság, és ezt békével, humorral, mosolyogva képesek némelyek viselni. Hatalmas szentek között élünk.
Hálásak vagyunk a Jóistennek azért, amit megélünk a Betániában. Jelen van az Isten. Nem csak a tabernákulumban, hanem a találkozásokban, a közös együttlétben. A lakóinkban jelen van az Isten. Ez tapasztalat.
Benne vagytok a NEK szociális előkészítő bizottságában.
Két éve kezdtünk el tervezni. Azzal kezdődött, hogy a bíboros úr megkért minket erre. A másik fontos elem, hogy szívügyünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Egyrészt maga az Eucharisztia miatt. A másik, ami miatt fontos nekünk, hogy a mi nővéreink az 1938 -as kongresszus szervezésében is részt vállaltak. Külön kiállítás volt az Egri Normáról és aktívan részt vettek a kongresszus előkészítésében is. Ez rendünk életében meghatározó időszak volt. Sokat meséltek erről idős nővéreink.
A jelenlegi NEK Szociális – Karitatív Bizottság munkájában való részvételre nagyobb országos szervezeteket szólítottunk meg, mint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Csak Egyet Szolgálatot és a Szent Egyed Közösséget. Több szerzetesrend jelezte, hogy szívesen segít. Elkezdtünk ötletelni, hogyan tudnánk elvinni azoknak Jézus szeretetét, akik nem minden nap járnak templomba. Illetve, hogyan tudjuk őket elhozni a kongresszusra. Négy fő terület fogalmazódott meg. 2020. szeptember 12-én lesz egy nagy ünnepi ebéd a Szent II. János Pál Pápa téren, Budapesten. Szeretnénk 600-800 rászorulónak ünnepi asztalnál ebédet adni. Nem műanyag edény és villa, hanem rendes asztalok, tányérok lesznek. Nagy szívügye ez a bíboros úrnak, ő szeretné ezt az ebédet megnyitni.
A másik fontos esemény, amiben gondolkodtunk, egy szociális konferencia, amely március 24-én, Oscar Romero bíboros emléknapján lesz. A helyszín a Magyar Tudományos Akadémia. Ennek a szervezése is intenzíven zajlik Zagyva Richárd, Karitász igazgatóhelyettes irányításával. Ez egy nemzetközire tervezett konferencia, ahol külföldről jött előadók is lesznek.
A harmadik, hogy júliusban megnyílik a Műcsarnokban egy Karitász kiállítás „Ezerarcú szeretet” címmel. Három nagyobb témája lesz. Végigvesszük az egyház szeretetszolgálatának nagy gazdagságát a történelem folyamán. A teljesség igénye nélkül, de mégis valahogy megjelenítjük. Most folyik az adatgyűjtés.
A negyedik fontos terület, hogy eljuttassuk a mi szféránkban élő embereket valamilyen nagyobb rendezvényre. A kongresszus nyitó, záró rendezvényére vagy a fáklyás körmenetre.
A szegények ebédjéhez visszatérve: meghívtuk Magyarország minden egyházmegyéjét, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez. Milyen szép lenne, ha azon a napon, (szeptember 12-én) több egyházmegyében megrendezésre kerülne ez a szeretetvendégség. Milyen szép gesztus, milyen szép tanúságtétel lehetne mindenki felé!
Az imából fakadó tevékeny szeretet az Egyház közös kincse, melyben felragyog az Eucharisztiában minket szerető Krisztus arca. Erről szeretnék tanúságot tenni egész életemmel.
Beszélgetőtárs és fotó: Mészáros Anett
Csatolt fotó: Ferences Szegénygondozó Nővérek Kongregációja
