"A szentmise valóban egységet teremt, az Eucharisztia valóban a szeretet köteléke."
Kilencedik beszélgetőtársam Péceli Bence Imre OCD kármelita szerzetespap volt.
A kármelita rend lelkiségében milyen szerepet játszik az Eucharisztia? A kármelita szentek hogyan írnak erről a misztériumról?
A kármelita rend lelkiségében az imádság vagy mondhatjuk, az imádságos élet a középpontban van. Ez nem csupán bizonyos fajta imákat vagy imatechnikák gyakorlását jelenti, hanem az Istennel való kapcsolat egyre elmélyültebb megélését. A kármelita szentek mindig tudatában voltak annak, hogy az Eucharisztia vagy az eucharisztikus találkozások az Istennel egyesült élet legfontosabb eseményei, és azt a találkozást, amit itt szentségileg megélhetnek, misztikusan is megélték, vagy nagyon mély istenélményeik elhalványulása után, a „lélek sötét éjszakáját” megtapasztalva szentségekben találtak rájuk újra. Nagyon fontos, hogy az imádság szóban ott van az imádás, ahogy a latin adoratio imádás szóban is az ima, az oratio. Bár tudjuk, hogy az ima és imádság, nemcsak imádást jelent, hanem kérést, könyörgést, közbenjárást, hálaadást és dicsőítést. A kármelita szentek nagyon sok útját és módját mutatták meg annak a titoknak, hogy imádkozni és a Jóistennel való legbensőségesebb szemlélődő kapcsolatban élni csak akkor lehet, ha Istent az első helyre állítjuk az életünkben, tehát egyedül Őt imádjuk. Megérezték ezért azt is, hogy a szentmisében és szentségimádásban találják meg az imádó imának, tehát az imádságnak a legbőségesebb forrását. Természetesen ez egy általános keresztény tapasztalat, de a kármelita szentek nagyon sajátos, mély, ugyanakkor személyes és bensőséges tapasztalatokat, megéléséket fejeznek ki vagy magyaráznak meg írásaikban.
Az Ön hétköznapi életében milyen szerepet játszik?
Az Oltáriszentség fontossága a hivatásom fejlődésével párhuzamosan mindig jelen volt, de voltak olyan korszakok, amikor nem annyira figyeltem rá. Mikor a rendbe léptem – bár korábban vágyódtam a papságra –, egy kis ideig nem akartam, hogy pappá szenteljenek, gondolván, hogy lehetnék egyszerűen szerzetes testvér is. Később az Eucharisztia szerepének és ennek a szerzetesközösségben megélt rendszeres gyakorlásának, valamint az én hozzá való viszonyomnak jobb megértésével vált bizonyossá számomra, hogy az Úr papnak is hív. A személyes életem eucharisztikus megerősítése mellett arra is vágyom, hogy minél több embernek adhassam oda az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust, hívjam őket oda az Ő szent áldozatához, de egyben az Ő vételének egyre nagyobb tudatosságára is tudjam vezetni őket és saját magamat is.
Önnek van-e személyes, belső élménye az Eucharisztiával kapcsolatban?
Ez talán az előző kérdésre adott válasz részletesebb kibontása lehet. Nagyon sokáig nem tudtam élni a szentségimádás gyakorlatával még később sem, valahogy idegennek tűnt. Kb. 17 évesen egy egerszalóki ifjúsági lelkigyakorlaton először éreztem azt, hogy az Úr talán papnak hív. Az esti szentségimádáson – talán életemben először voltam ilyenen – nagyon meghatott az Ő közelsége és az a felismerés, hogy számít rám. Egy másik konkrét élmény Lourdes-ban történt, ahol 2000 és 2002 között három nyáron dolgoztam önkéntesként a Francia Karitász egyik zarándokszállásán. Az utolsó nyáron a sekrestyés szolgálatra is felvettek. Ott vihettem először magammal az Oltáriszentséget az egyik miséző helyről a másikra, mivel kápolnák, szabadtéri oltárok több helyen voltak, hogy egyszerre több csoport is szentmisét ünnepelhessen. Már akkor nagy élmény volt, de most visszagondolva erre, az Eucharisztia és Szűz Mária kapcsolatának ismeretében, vagyis az Oltáriszentség máriás áhítatának gyakorlásával még fontosabb számomra. A Szűzanya segített Lourdes-ban, hogy Jézushoz ilyen közel kerülhessek, nemcsak a szentmisén, hanem hosszabb ideig is Őt hordozhattam. Később a noviciátusban volt egy nagy és hosszabb, felismerésekkel teli személyes fejlődés az Eucharisztiával kapcsolatban. Emlékszem, a novíciusmesterünk egyszer arról mesélt, hogy ismert olyan római kispapokat, akik azt kérték, hogy hadd ne kelljen mindennap szentmisére menniük. A magiszterünk nem helyeselte ezt a hozzáállást, én viszont titkon rokonszenveztem vele. De épp ez segített, hogy átgondoljam a napi szentmise értékét és fontosságát az életemben. Rádöbbentem, hogy azért is menekülök sokszor a napi misétől és szentáldozástól, mert úgy érzem, nem tudom hitelesen megélni, a vele járó kegyelmet befogadni, és tettekre váltani. A napi szentmise és szentáldozás állandóan szembesít azzal, hogy oly sokszor nem vagyok képes a teljes egység megélésére az Úrral. A mindennapok küzdelmei gyengeségeim folytán kiráncigálnak ebből az egységből. Hatalmas öröm volt azt tapasztalni, hogy korábbi istenélményeim, amik már elhalványulnak, sokkal mélyebben megvalósulnak akár mindennap a szentmisén, de mégis fáj, nagyon fáj, hogy az élet küzdőterén nem tudok hűséges maradni. Ez a felismerés azóta is elkísér, és egyre világosabb számomra, hogy a mindennapi Eucharisztia a tisztítótüzet csepegteti naponta számomra. Ahogy a sivatagi atyák is tanítják, hogy mindennap új életet kezdünk, amit újra és újra meg kell küzdeni, ezért számomra is nélkülözhetetlen a napi szentmise, mint életadó forrás, ami azonban nap mint nap szembesít avval, hogy Jézus mennyire szeret, és én milyen kevéssé tudok válaszolni a szeretetére. De hiszem, hogy ez egy üdvös fájdalom.
Szerzetesként közösségben élnek. Segít az eucharisztikus lelkület a közösségi életben is?
Fontosak számunkra a közösségi szentmisék, ahol szerzetesközösségként vagyunk együtt, de még olyankor is, amikor ez fizikailag nem valósul meg, tudok lelkileg legközelebb lenni a szerzetes testvéreimhez. Mikor nehézségeim vannak rendtársaimmal kapcsolatban, a szentmisén szeretem lélekben odaajánlani őket mindennapi kis áldozataikkal. Jézus áldozata közelében minden megszépül, és ez segít annak felismerésében, hogy a szerzetes testvéreim milyen sok jót tesznek, milyen szépen dicsérik az Urat, még akkor is, amikor személyes nehézségek is előfordulnak közöttünk. Most csak a saját tapasztalatomról tudok beszélni, de azt gondolom, hogy közösen is tapasztaljuk, hogy a szentmise valóban egységet teremt, az Eucharisztia valóban a szeretet köteléke. Jézus a szentmisében tanít meg bennünket arra, hogy önmagunkat egymásnak tudjuk ajándékozni és egymást befogadni. Az Oltáriszentség közösségépítő ereje a noviciátusom utáni évben nagyon megérintett, hiszen sokat tanultunk már addigra a kármelita szentek erre vonatkozó tapasztalataiból. A Sapientia főiskolán való tanulmányaim alatt ezek a belső megértések erősödtek, amelyek összefoglalásaként írtam is erről egy rövid mesét, amolyan szimbólumokkal leírt elmélkedést az Eucharisztia közösségépítő szerepéről. Ezt legelőször a kateketika tanáromnak, a boldog emlékű Fogassy Judit nővérnek mutattam meg, mert valahogy az ő tanítása is ihletett a megírására.
Most, a járvány idején több magánmisét mondtam. Régebben nagyon nehezen éltem meg ezeket az alkalmakat, amikor hívő közösség vagy szerzetes testvérek nélkül kellett bemutatni a szentáldozatot. Ezen különös időszakban nagyon megerősödtem abban a tapasztalatban, hogy a szentmisén, még ha fizikailag közösség nélkül is vagyunk, a legnagyobb közösség van jelen, hiszen égiek és földiek együtt dicsérik az Atyát, Jézus Krisztusban lélekben megszámolhatatlanul sokan társulhatunk ehhez az eseményhez.
Ön személy szerint mit gondol a NEK-ről? És hogyan kapcsolódnak rendi szinten hozzá?
Szoktam hangoztatni, hogy a NEK-re való felkészülés talán több gyümölccsel is járhat, mint maga a rendezvény. Nagyon hálás vagyok, hogy mi, magyarok erre meghívást kaptunk. Már rengeteg jó hatását látom. Sajnos a kis rendi közösségünk az elmúlt években lezajlott sok változás, költözés és építkezés következtében nem igen tudott a felkészüléshez külső programok, szervezések tekintetében hozzátenni Nagy öröm volt azért, hogy tavaly ősszel bekapcsolódhattam az angyalföldi plébános atyák által szervezett helyi eucharisztikus kongresszusba. Ajándékként fogom fel, hogy a felkészülésre még egy évet kaptunk.Nagyon remélem, hogy az elkövetkező időben rendi szintén is több lehetőséget fogunk megragadni, katekézisekkel vagy más lelki programok szervezésével, mely által alkalmat adhatunk az Oltáriszentség titkában való elmélyülésre és az ebből forrásozó egyre komolyabb, tudatosabb hitélet gyakorlására.
Az Eucharisztia témája hogyan jelent meg az elmúlt időszakban, illetve tervei szerint hogyan fog megjelenni a következő időszakban a missziós munkájában?
Már korábban is több ízben tartottam katekéziseket a szentmiséről. Tavaly november óta a kunszentmártoni lelkigyakorlatos házunkban egy lelkigyakorlat sorozatot kezdtem el. Ez eddig két lelkigyakorlat megtartását jelentette, ahol a kármelita szentek eucharisztikus tapasztalatát próbáltam bemutatni előadásokkal, de természetesen sok időt hagytunk a szentségimádásra is. Tervben volt még tavaszra és nyárra is egy-egy előadás az előbbiek folytatásával, de a vírusjárvány miatt ezek elmaradtak. A győri rendházban ebből a témából kezdtem katekézis sorozatot, ami szintén ez okból félbeszakadt. A Kármel újság szerkesztőjeként is eucharisztikus írásokat igyekszem bemutatni. Reméljük, hogy a hamarosan elkészülő új rendi honlapon elérhetőek lesznek ezek a cikkek. Kaptam meghívásokat más plébániákra is előadni a kongresszusra való felkészülés jegyében. A budapesti világban élő kármelitákkal is szerveztünk rendszeres szentségimádást – a Huba utcai rendház felújítása miatt másik helyszínen –, ami most sajnos szintén abbamaradt, de bízom benne, hogy ezeket a kezdeményezéseket és terveket folytatni tudjuk, ha végre visszaáll az élet a rendes kerékvágásba.
Mészáros Anett/MSZKI
Fotó: Imre testvér