"Az Eucharisztiában gyógyító Jézus"
Hetedik beszélgetőtársam Puskás Antal OSPPE pálos szerzetespap volt, aki a budapesti Sziklatemplom házfőnöke és templomigazgatója is egyben.
A pálos rend lelkiségében milyen szerepet játszik az Eucharisztia?
Nekünk, pálosoknak, mint monasztikus szerzetesrendnek az életében központi helyet foglal el az Eucharisztia. Hivatásunk nem annyira kifelé, külső misszióra szólít, hanem inkább arra, hogy a szent misztériumok ünnepléséhez segítsük hozzá a híveket. Ehhez szorosan hozzátartozik a gyóntatás feladata is, amely szintén egyik fontos sarokpontja pálos rendi küldetésünknek.
Önnek mit jelent a szentmise?
Számomra a szentmise mindig az Utolsó Vacsorán való részvételt jelenti. Itt adja Jézus szeretetének legnagyobb jelét. Ebből a szeretetből élek. Ahogy haladnak az évek, egyre inkább látom, Jézus szeretetének e jele nélkül nem az lennék, aki most vagyok, képtelen lennék úgy élni, ahogy most élek. A szentmisén történő igehirdetés is különlegesen fontos pont számomra. Nem tudok jobb szót: megtiszteltetés nekem, hogy Krisztus áldozatának közelében az ő Igéjét kifejthetem és átadhatom az evangéliumot.
És a rendi közösség életében?
Mindnyájan naponta töltünk időt az Oltáriszentség előtt. Egyénileg is, közösségben is, amikor a zsolozsmát imádkozzuk vagy az elmélkedések idején. Minden kolostorunkban van egy külön kis kápolna csak a rendtagok számára. Emlékszem, hogy növendék koromban sok minden az Oltáriszentség előtt térdelve világosodott meg számomra, akár ami a hit dolgait illeti, akár a lelki történéseket.
Önnek van-e személyes, belső élménye az Eucharisztia ünneplésével kapcsolatban?
Talán azt tudnám megosztani, hogy egyre alázatosabbá tesz az Úr, miközben mindennap misézek, és a kezembe adja magát. Az utóbbi években úgy ismertem meg őt, mint a gyógyító Jézust, aki az Eucharisztiában testünk és lelkünk eredeti épségére vezet vissza. Bár este sokszor már fáradt vagyok, egészen különleges a szentségimádáson töltött idő. Krisztus jelenlétében lenni – akár szavak nélkül is – teljesen megújít, valami különleges erőt, reményt ad.
Önök, mint szerzetesek közösségben élnek. Segít az eucharisztikus lelkület egymás elfogadásában, szeretetében?
Határozottan hiszem, hogy csak a szentségi Jézus által vagyunk képesek szeretni egymást. Egy szerzetesi közösségbe az Úr néha egészen eltérő karakterű embereket hív, mint ahogy ez már az apostolok esetében is volt. Nem mi választottuk egymást, hanem ő hívott egybe minket. Persze, azt meg kell tanulni, hogy egymás mellett úgy tudunk szeretetben élni, ha együtt nézünk egy irányba: Jézus felé. Ebben minden nap nagy segítség az Eucharisztia. Itt ugyanis a tekintetünk konkrétan, fizikailag Jézusra szegeződik. Nem tudom, milyen lenne, ha hiányozna ez a fizikailag is meghatározható középpont: az Úr szentségi jelenléte.
Ön mit gondol a NEK-ről, és hogyan tud hozzá kapcsolódni, mint pálos szerzetes?
Manapság olyan sokféle program van, ami összehozza az embereket. Az Eucharisztia, ahogy már említettem, alapja a közösségi létnek, amikor szerzetesrendről, plébánia közösségről beszélünk. Jónak tartom, hogy nagyobb – nemzetközi – közösségben is megnyilvánuljon, hogy mi, katolikusok a szentségi Jézus Krisztusban vagyunk egyek. A kongresszus alkalmas arra, hogy ezt a mélyen fekvő köteléket megerősítse a különböző nemzetek és magyarországi közösségek között. Én magam azt tervezem, hogy gyóntatni fogok a kongresszus alatt. Közben érkeznek lengyel pálos vendégeink is, ők is részt vesznek egy-egy eseményen. Velük együtt és az Esztergomba induló zarándoklat résztvevőivel fogunk majd imaórát tartani az esztergomi bazilikában. Ha sikerül, a lengyel pálos papnövendékek is itt lesznek.
Kérem meséljen a pálos rend évfordulós programjaról!
2020. január 20-án elkezdődött az ún. Boldog Özséb év, ami rendalapítónk halála 750. évfordulója kapcsán lett ilyen ünnepi év. Éppen az Eucharisztikus Kongresszus környékén lesznek konkrétabb programot: szeptember 12-én, a NEK nyitónapja előtt tartjuk meg első templomunk, a klastrompusztai pálos templom búcsúját. Akkoriban nyílik meg majd a Nemzeti Múzeumban is egy nagyszabású kiállítás a Pálos Rendről, ami egy éven át megtekinthető lesz. Közben egész évben járja útját az ún. Pálos busz, amelynek belsejében egy interaktív kiállítási tér található. Ez nemcsak történelmi áttekintést nyújt, hanem igazából egy betekintés a régi és mai pálos szerzetesek életébe. Ennek a buszos kiállításnak a jelmondata: „Pálosan szép az élet”.
Ha pálosan szép az élet, mitől szép?
Meg kell vallani, nem a mi fejünkből pattant ki a jelmondat ötlete, hanem hozzánk közel álló világi munkatársaink gondolata volt. Mindenesetre jónak tartottuk, hiszen magyar nyelvterületen elég hangzatos. Lengyel nyelvre viszont elég nehéz lefordítani… Ez volt a tapasztalatom, amikor a Pálos Busszal a lengyel városokat jártuk. Számomra ez a jelmondat nem összehasonlítás más életformákkal, hanem a hangsúly a SZÉP szón van. Pálosan SZÉP az élet. Nekem azért szép, mert itt, ebben a keretben tudok leginkább válaszolni arra a szívbeli megszólításra, amit húsz-egynéhány éve hallottam meg, és amely a mai napig hív.
Mészáros Anett/MSZKI
Fotó: welovebudapest.hu